REFERENCIÁK
Anett és Csaba levele
Dear Márta!
2000. 08. 29-én megérkeztünk a Londontól 1,5 órányira lévő kis,
katonai városba Tidworth-be. Itt minden nagyon gyönyörű, hatalmas
zöld parkok, tisztaság, kedves emberek. A repülés nagyon kellemes
volt, még lazacot is szolgáltak fel a repülőn. Mikor megérkeztünk
Oliver már várt minket és mivel nem volt nála pénz a parkolásra,
tőlünk kért! Aztán haza és alvás.
Másnap mindenkit megismertünk, nagyon aranyosak. Alice, a 2 éves
kislány nagyon szófogadatlan és elkényeztetett. Andrea, aki előttünk
volt itt, abszolút rosszindulatú, halálra ijesztett minket mindennel,
amit elmondott. Összeírta, hogy mik Claire elvárásai, kérései, de
miután Andrea elment, mi mindent megbeszéltünk Claire-rel, és mindenbe
beleegyezett. Úgy csinálunk minden munkát, ahogy jó nekünk, ahogy
könnyebb. Mindketten fél 8-tól dolgozunk, amíg szükség van ránk,
de persze úgy könnyebb, mintha 5-5 órát dolgoznánk, de 5 óra alatt
mindent egyszerre. 5 óra alatt nem lehet gyerekeket ellátni és egy
3 emeletes, 10 szobás, konyhás + ebédlős, 3 WC-s, fürdőszobás, tároló
helyiséges, mosókonyhás, garázsos, 3 udvaros, 2 kutyás, 2 tengerimalacos,
1 nyulas házat rendben tartani. Úgy megoldjuk, hogy beosztjuk és
folyamatosan dícsérnek minket. Minden munkánk megfelel és észreveszik,
hogy tisztaság van. (Mondjuk ekkora kuplerájban nem csoda!!!) Ők
nagyon rendetlenek. Étel van bőven, de olyanok, hogy csak nézünk.
Nagyon sok és nagyon fincsik. Nemsokára megyünk iskolába. Bejelentenek
minket orvoshoz is, lesz állandó orvosunk. Jól érezzük magunkat!
Bye! Anett & Csaba
Mária levele
Szia Márta!
Most jutottam el odáig, hogy vegyek képeslapokat, mert elég nehézkes
bejutni Landsbergbe. Schwabhausenről nincs képeslap, hiszen látványosság
sincs. Egyébként jól érzem magam, nem bántam meg, hogy mégis őket
választottam. Nagyon kedvesek, segítőkészek, csak még azt nem tudom,
mennyire olvadjak bele az életükbe. Talán idővel ez is kialakul.
Még egyelőre úgy érzem, mintha nyaralnék.
Majd írok még a változásról, ha lesz!
Üdv:
Marcsi
Tamás levele
Kedves Márti!
Üdvözletemet küldöm Mallorca-ról! Szerencsésen megérkeztem, s belépésnél
sem volt semmilyen problémám. Nincs beléptetési teszt, sem ellenőrzés,
csak egy biztonsági őr. A tranzitba lazán ki és be lehet mászkálni.
(Lazán, ha a gép az EU-ból érkezik!) A család rendkívül kedves,
figyelmes, segítőkész. Kaptam tőlük már egy biciklit! Gyönyörű helyen
lakunk. Jól érzem magam. Teljesen más, mint amilyen Londonban volt.
Suli: Ingyenes iskola nincs! Az egyik legolcsóbb 2500 PTS/fő/óra
(2 óra per hét). Ha sikerül még 3 embert összeszedni, akkor 1150
PTS/óra lesz. Péterrel már beszéltem, de nagyon messze költözött,
így bonyolult a találkozás. A környéken állítólag rengeteg cseh
au pair van, de egyikük sem beszél angolul. Szóval még barátok után
kutatok. Ha jönne valaki a sziget eme részére, kérlek, add meg neki
az elérhetőségemet! Köszönöm. Hallottam, hogy a Vasváriban kint
van a plakát, és mindenkinek nagyon tetszik. Tényleg szuper lett.
Szóval a lényeg, hogy jól vagyok, s tényleg kedves a család. Üdvözlöm
a családod minden tagját! Minden jót kívánok!
Üdvözlettel:
Bakos Tamás
Timi levele
Szia Márta!
Hát sikeresen megérkeztem, úgyhogy üdvözletemet küldöm Londonból.
Megpróbálok belerázódni a melóba, és a várost is szeretném megismerni.
A szülők nagyon rendesek, kedvesek, aranyosak, a gyerekek elég vadócok,
elég sokszor rájuk kell kiabálnom, hogy fékezzék már magukat. Majd
csak elboldogulok velük valahogy.
Bödöcz Timi
Gyula levele
Ezen alkalmat szeretném megragadni arra, hogy köszönetet mondjak
azért, hogy olyan gyorsan találtatok nekem családot.
Nagyon jól érzem magam, és úgy érzem, hogy a család is befogadott.
Az iskolám dec. 20-ig tart és jan. 10-én kezdem Harrogate-ben. Még
egyszer mindent köszönök! Kívánok nagyon boldog karácsonyi ünnepeket
és boldog új 2000-t! :
Brizs Gyula
Emi levele
Szia Márti!
Emi vagyok. Nem is tudom, mit írjak. Leglényegesebb: NAGYON JÓ HELYET
TALÁLTÁL!!! Köszi. Mindenki kedves, a gyerekek is, bár még nem nagyon
értem őket. Gerlindet értem, meg a férfit is (úgyahogy). A gyerekeknek
mindig mondanom kell, hogy lassabban. A legkisebbet amúgy néha az
anyja sem érti.
Mindenhova mehetek velük, szoktam menni biciklizni, sétálni.
Ha van idő, azt csinálok, amit akarok. Nem kell annyira sokat dolgozni,
csak az asztalt megteríteni, hetente 2-szer mosni, heti 1-szer porszívózni
a gyerekeknél, meg a konyhában segíteni. Nem szakadok meg. Ma mondjuk
elég rossz volt, mert nagyon meleg volt és nem is éreztem valami
jól magam. De aludtam egy órát és jobban lettem. Reggel 7-kor kell
kelni, mert a gyerekek suliba mennek. Készítek nekik tízórait. Ez
a koránkelés nem tesz jót nekem. Otthon mindig későn kelek. De csak
megszokom. A kapcsolatot mindenkivel tudom tartani, levelet, faxot
küldhetek, ja meg e-mailt is, és telefonálhatok. Tehát minden jó.
Ma voltam kurzuson, tetszett. Együtt járok egy volt általános iskolás
társammal. Rendesen meglepődtem, amikor megláttam. Azt még nem tudom,
hogy fizetik-e, de szerintem igen.
Ha megtudom, megírom.
Most már be kell fejeznem, mert mennének már aludni. Rám várnak.
Nagy szavakban próbáltam mindent leírni, ami kimaradt, írd meg,
válaszolok. Tehát még egyszer köszönöm a helyet!
Üdvözlet innen a távolból: Emi
Hédi levele
Üdvözletemet küldöm Belgiumból. Aug. 10-én megérkeztem, a hely gyönyörű,
a szülők kedvesek, a gyerekek elevenek, de majd csak "elbánok velük"
valahogy. A suli októberben kezdődik.
Köszönettel:
Horváth Hédi
Andrea levele
Szia!
Nagy nehézségek árán, de végül ideértem. A manchesteri gép késett
fél órát, ezért lekéstem a vonatot Leedsbe. Manchesterben aludtam
Sam barátnőjénél és csak másnap értem oda.
Sokat kell dolgozni, a három gyerek borzalmasan rossz!
De aranyosak, a szülők is nagyon kedvesek. Jövő héten megyek a Yorkshire
News Press-hez gyakorlatra. Ezen kívül Samantha elvisz valamilyen
dance klubba a gyerekekkel együtt.
A szlovák lány, Denisa is nagyon rendes, nagyon jól megvagyunk.
Kell ide két ember, egyedül nem lehet bírni. Pénteken hazarepül.
Szerencsére csak tíz napig lesz Szlovákiában. Össze kell szednem
minden erőmet!
Jó itt, csak fárasztó! De azt hiszem, itt maradok szeptember végéig.
Puszi:
Juhos Andrea
Anikó levele
Kedves Márta!
Üdvözletemet küldöm Edinburghből. Szerencsésen megérkeztem, jól
érzem magam. A család nagyon rendes, a gyerekek is aranyosak. Nincs
semmi probléma. Már találkoztam sok au pairrel, magyarokkal is.
Anyuék mondták, hogy tetszett érdeklődni. Szeretném megköszönni
önnek a kiközvetítést.
Kovács Anikó
Roland levele
Kedves Márta!
Először is hadd köszönjem meg a segítségedet. Nagyon sokat jelent,
ha valaki van az ember mellett, mikor bajban van. Tényleg nagyon
hálás vagyok.
Most egy aranyos családnál vagyok Bracknellben, Readingtől nem messze.
Egy apa, aki egyedül neveli a 2 fiát, Christophert és Markot. Az
anya itt lakik pár saroknyira, és minden másnap átnéz, de ő nem
nagyon vesz részt a gondozásban. A gyerekek suliba járnak, így nem
sokat kell rájuk felügyelnem. Egyébként nagyon aranyosak, és ők
biztosan nem fognak velem rosszul bánni. Persze mindent elmondtam
nekik, és úgy tűnik megértettek.
A címem egyébként: 64 Nettlecombe, Crownwood, Bracknell, Berkshire,
RG12 0UQ, England. A telefonszám: 0044 1344 649 086
Köszönöm szépen a pénzt is. Jól jött, mert éppen el kell kezdenem
a sulit, és arra épp elég lesz. Egyébként mikorra f izessem vissza,
és hogyan?
Ma voltam a suliban beiratkozni, és megírni az entrance test-et
for EFL, és 100-ból 90 pontos lett, így a legmagasabb szintre tettek:
a 6. szint (Cambridge proficiency). Azt mondták biztosak benne,
hogy pár hónapon belül sikerül letennem. : Boldog vagyok nagyon.
Csak hiányoznak anyuék, meg a húgaim. Már nem hallottam a hangjukat
lassan négy hete. 9
Most ez minden, asszem. Majd még írok. Köszönöm a segítséget mégegyszer.
Roland
Brigitta levele
Kedves Márti!
Először is, szeretnék neked köszönetet mondani a munkalehetőségért,
amit ajánlottál. A segítségeddel egy nagyon kedves, szerető családhoz
kerültem. Imádom őket, s azt hiszem ez az érzelem kölcsönös. Jól
érzem magam, azonban hamarosan haza kell mennem, mert az iskolám
kezdődik. Éppen ebből kifolyólag kérem ismételten a segítségedet.
A családom számára szükség lenne egy babysiterre helyettem, attól
a naptól fogva, hogy én elutazom vissza Magyarországra. Én szeptember
14 vagy 15-én indulok haza, s az új lányra eddigi időponttól lenne
szükség.
A családomról írnék egy pár soros tájékoztatót, hogy megkönnyítsem
a munkádat.
READINGben lakom, ez a közepes nagyságú város kb. 30 percnyi vonatozásra
található Londontól nyugatra. TILEHURST egy külváros, olyan, mint
Fehérváron Öreghegy vagy Maroshegy. A belváros kb. 10 perc, helyijáratos
busszal megközelíthető. Gyönyörű, tiszta vidék. Az emberek kedvesek
és segítőkészek.
Az apuka 31 éves, dolgozik, nem sokat tartózkodik itthon. Az anyuka
is 31 éves, dolgozik, rendkívül aranyos, thai nő. Széleskörű az
érdeklődése, mindent megtesz annak érdekében, hogy jól érezzem magam,
s boldog legyek. Mindezek mellett mindent meg is vesz nekem, amire
csak szükségem van. Semmire nem kell költenem a fizetésemből. Az
anyukának egy saját vendéglátós tevékenysége van, thai jellegű ételt
árul egy közeli kórháznál. Mindennap este fél hétkor indul itthonról
dolgozni, egészen hajnalig, s ebben segít neki a férje. 2 kislány
van, 3 és 4 évesek. Aranyosak, nem kell velük sokat bajlódni. A
lánynak, aki helyettem jönne nem lenne más dolga, csak délelőttönként
iskolába vinni a gyerekeket. 9-re a nagyobbikat, fél 10-re a kicsit.
A suli 200 m-re található a lakhelyünktől. Nincs messze. A gyerekekért
fél 122-re és 12-re kell visszamenni. A közbeeső idő szabad. Ezután
du. 13-tól 17-ig ismét szabadidő. A munka 17-20 óráig tart. Szóval
nagyon egyszerű. Este 7-kor már fürdetés van, tej, majd alvás. A
háztartási munkát nem kell elvégezni, mert az anyuka megcsinálja.
A hétvégék szabadok, de sűrűn kell túlórázni. Ezért jár £40,
s egy hétvégi napért £15. Én az eddigi hat hétből 5 hétvégén
túlóráztam, s mindig £55-70 között kaptam a heti pénzem. Van
egy külön szobám, kék és zöld színű benne minden. Emellett van egy
Sony típusú tévém is, tudok tévét nézni. Posta, játszótér, iskolák,
park, bevásárló központ van a közelben, gyalogosan elérhető. Lehetőleg
az új lány ne dohányozzon, de ha mégis, az is megoldható, nem fő
gond számukra. Azt hiszem minden fontos tudnivalót leírtam. Remélem,
sikerrel tudsz járni!
Most búcsúzom, előre is köszönöm a segítségedet!
Puszi:
Sári Brigitta