Sajtóhírek
 
   
 
 

Veszprémi 7 Nap, 2000. 07.08 .
Fergeteges klezmerest némi tánccal

A Városi Művelődési Központban mutatta be új lemezét a Veszprémer Klezmer Együttes.

Koncertjük legifjabb hallgatója, egy hatévesforma szöszke kislány fáradhatatlanul mozgatta minden porcikáját a zene ütemére, ám nem maradt mozdulatlan a hatvanas éveit taposó egyetemi professzor sem.

A zenekart az Athenaeum Kiadó igazgatója kérte fel áprilisban, állítsanak össze zenetörténeti könyvéhez hangzó illusztrációt. Az amatőr együttes nagy kihívásnak minősítette az ajánlatot, hiszen alig négy hónap állt rendelkezésükre. Miután ars poeticájuk szerves része, hogy a zsidó népi zenén belül elsőbbséget élveznek azok a dallamok, amelyek a magyarokhoz kapcsolhatók, ezért történeti áttekintésük sok ponton kapcsolódik a magyar zsidósághoz. A közönség már a második dal után tapsorkánban tört ki, az ismerős dallamok hol jókedvvel, hol szomorúsággal töltötték el a hallgatóság lelkét. A lemezt Litéren vették fel, s nem nehéz megjósolni, hogy a többnyire táncokból álló program sikeres lesz. A muzsikusokról az est folyamán az is kiderült, hogy kitűnően táncolnak is.
(dallos)


Yhtyeet 2000. 03. 24.
Veszprémer Klezmer Band
Ei ole olemassa määrättyä klezmer-musiikkia, on vain klezmer-tyyli. Klezmer yhtyeet ovat ottaneet ympäröivien kulttuurien kansanmusiikista ja eri aikojen suosikkisävelmistä ja laulelmista elementtejä, joita on soitettu "juutalaiseen tapaan".
Niinpä esimerkiksi Transilvanian alueen mustalaismusiikissa, unkarilaisessa kansanmusiikissa, klezmer-musiikissa ja Béla Bartókin sieltä keräämissä romanialaisissa tansseissa on hyvin paljon samankaltaisia piirteitä.
Veszprémer Klezmer Band on löytänyt oman klezmer-musiikkinsa uuden ulottuvuuden sitomalla sen Unkarin historian suuriin kansallisiin käännekohtiin. Jo puhki soitettujen "Jiddische mame"-kappaleiden ja yleisöä kosiskelevien israelilaisten iskelmien ja nykyheprealaisten kansanlaulujen sijaan se pyrkii liittämään unkarilaisen klezmerin muuhun unkarilaiseen kansanmusiikkiperinteeseen.
Unkarilaisten kansallisen identiteetin muodostumiseen 1848-49 jätti lähtemättömän jäljen, eivätkä Unkarin juutalaiset muodosta tässä suhteessa poikkeusta. Hyvänä osoituksena suuresta innostuksesta ovat mm. Mihàly Heilprinin sanoittamat ja Márk Ròzsavölgyin säveltämät juutalaiset vallankumouslaulut. Myös Ede Reményi, József Bihari ja Sàmuel Kohn sävelsivät vallankumousvuoden runoutta.
Vészpremer Klezmer Band on löytänyt nämä teokset ja esittää niitä klezmertyyliin yhdessä unkarilaisten hasidi-laulujen kanssa, joista osa juontaa juurensa 1700-luvun unkarilaisiin vapaustaisteluihin Itävallan Habsburgeja vastaan. Tässä muodossaan klezmer on siten saanut hyvin kansallisen sävyn, joka on ennen muuta unkarilaista, mutta samalla myös juutalaista.


Helsingin Sanomat 2000.03.24.
Aitoa ja vähemmän aitoa

Helsingin ensimmäisellä klezmer-festivaalilla esiintyy juutalaisia ja ei-juutalaisia ryhmiä Euroopasta.

Helsingissä alkaa tänään Suomen ensimmäinen kansainvälinen klezmer-festivaali, jolla esiintyy kahdeksan musiikkiryhmää eri puolilta Eurooppaa ja Israelista. Kaikki esiintyjät eivät ole juutalaisia, mikä osoittaa, että juutalaisiesta perinnemusiikista on tullut kaikille yhtiestä soitettavaa.

Esimerikiksi unkarilaisen Veszprémer Klezmer Bandin jäsenistä kukaan ei ole juutalainen. „Voihan bluesiakin soittaa, vaikka eiole musta”, sannoo klarinetisti János Barta.

Yhte soitti alunperin unkarilaista kansanmusiikkia, mutta siirty myöhemmin klezmeriin. „Olemme äänittäneet juutalaisten klezmer-soittoa Itä-Unkarissa ja Romaniassa ja opetelleet nauhojen pohjalta ohjelmistoamme.”

(Kaisa Iitti)


Népszabadság, 2001. 03.31.
Száraz lapok (Walter Salmen: A klezmer zene és eredete)
(kép)

A könyvnek körülbelül kétharmada a törzsszöveg, a többi jegyzet, függelék, források jegyzéke. Aki azt hiszi, hogy jobban szórakozik, ha a lemezmellékletes változatot vásárolja meg, csalódni fog: a Veszprémer Klezmer Band stílusát tekintve illik a kiadványhoz: száraz, pontos és élettelen.
(Karámy Zoltán)


Napló, 2001. 09.05
Jó hangulatú klezmerest
(kép)

A negyedik alkalommal megrendezett Országos zsidó nyári fesztivál programsorozatához kapcsolódva az elmúlt hétvégén a Veszprémer Klezmer Band is bemutatkozott a Városi Művelődési Központban.

Barta János és zenekara a megszokott magas színvonalon muzsikált, a dalok közötti versek, szövegek vidám hangulatot teremtettek. Az együttes vezetője ezúttal nem tudományos magyarázatokat ismertetett, hanem Kányádi Sándor és saját fordításából idézett dalszövegeket. Olyanokat, mint: „Arról zenélj, klezmer, mire vágyik a lány. Szép ruhát, szép cipőt szeretne. Kár fáradni, kár. Nem is sejted, jó anyám, hogy az eszemben mi jár. Vőlegényt szeretne a lány.” A versbe szedett, rímelő versek a férjhez menésről is beszéltek. Arról, hogy szeretne-e suszter, szabó, doktor vagy rabbi felesége lenni. „Rabbihoz elmegyek, rabbiné szívesen leszek.” Barta János kárpátaljai dalszövegeket, orosz dallamokra írt, a cárról szóló verseket is felolvasott, amin jót derült a közönség. Az országban is ismert Veszprémer Klezmer Band kellemes estét szerzett hallgatóinak.
(-la)


Veszprémi 7 Nap, 2002.10.18.
Klezmer dalok hallás után
(kép)

A Veszprémer Klezmer Band hamarosan harmadik hanghordozójának lemezbemutató koncertjét adja a Városi Művelődési Központban.

A litéri református templomban rögzített CD-jüket saját kiadásban jelentetik meg, pedig Magyarországon azon kevesek közé tartoznak, akik eredeti hangzásvilágát megtartva szólaltatják meg a klezmer zenét.

- Miért gondolta úgy, hogy klezmer zenét kell játszaniuk?
- Gyerekkorom óta tanulok klarinétozni, magyar népzenét játszottam sokáig, de a hangszerem miatt kezdtem kiszorulni a formációkból. A klezmer zene lelke pedig a klarinét. Egy kortárs fotókiállításon hallottam egyszer a Budapester Klezmer Band-et, akkor döbbentem rá, hogy nekem ezt a zenét kell játszanom.
-Gyűjtésböl származik a repertoárjuk?
Csupán néhány dal, azokat is cigányzenészek őrizték meg. A zsidó autentikus zenészek szinte teljesen kihaltak. Bob Cohen, amerikai zsidó zenész, akinek édesanyja egyébként veszprémi születésű, egyszer látott minket színpadon, nagyon tetszett neki a koncertünk, összebarátkoztunk. Ő küldött nekünk tekintélyes hanganyagot, mivel Amerikában már az 1910-es években háromperces lemezekre ugyan, de volt mód rögzíteni a dalokat.
- Ezek szerint nem kottából játszanak.
- Ááá, a klezmert nem érdemes. Hallás után játszunk minden számot, mindig kicsit másképp. Ez az egyik éltető eleme a zsidó zenének, a mindenkori hangulat alakítja a dalokat, szinte lehetetlen ugyanazt a dallamot kétszer ugyanúgy eljátszani.
- Mi lesz hallható az új lemezükön?
- Magyar népzenei motívumokkal gazdagított klezmer zene, amolyan monarchiabeli dalok. A klarinét, harmonika, bőgő mellett ezen a lemezünkön már ének is lesz. A zsidó zenére mindig is az volt a jellemző, hogy bár megtartotta sajátos hangkészletét, befogadta más népek muzsikáját. Ezért aztán van magyar, román, lengyel és még sorolhatnám mennyi náció zenehagyományaival ötvözött zsidó zene.
(Martinovics Tibor)


Napló 2002.12.05.
Nagysikerű lemezbemutató
(kép)

A Veszprémer Klezmer Band hű maradt a zsidó zene gyökereihez

A Veszprémer Klezmer Band nagysikerű lemezbemutató koncertet tartott tegnap a Városi Művelődési Központban.

A számok főleg a Kelet-európai, azon belül is magyar zsidó dallamokat ölelték fel. A zenészek továbbra is hűek maradtak ennek a sajátos népzenének a gyökereihez, és igyekeztek a hagyományos hangzásvilágban, eredeti formában bemutatni a dalokat

A szépszámú közönség vastapssal jutalmazta mindezt. Az est különlegessége és meglepetése volt, hogy Barta János, Tax Zoltán, Sipos Balázs, Wágner Balázs és Zalavári Balázs zenészek mellett két vendégénekes, Baksa Kata, valamint Czabán Gábor is színpadra lépett. Nagy sikerrel.
(V. R)


Gazeta Wyborcza Piatek 14. listopada 2003
Klezmerzy W Domecku

Wegierski Veszpremer Klezmer Band zagra dzisiaj w restauracji Stary Dom w Domecku. Zespól powstal w pazdzierniku 1995 roku. Od samego poczatku muzycy nastawili sie na granie tradycyjnej muzyki zydowskiej z Wegier. Starali sie ja jednak aranzowac na wlasny sposób. Moga pochwalic sie bardzo zróznicowanym repertuarem. Do wykonywania tradycyjnej zachodnioeuropejskiej muzyki zydowskiej zapraszaja takze wspanialych zydowskich klarnecistów Naftule Bradweina i Dave'a Tarrasa.

(JUKA)


Napló 2003. december 19. SMS-véleményvonal

A nyugdíjasok karácsonyi ünnepén a Klezmer Band kitűnően játszott, de aki őket erre az ünnepre szerződtette, nem volt az eszénél.

(SCH)

 
 
Vissza a kezdőoldalra