Szeretettel köszöntöm honlapomon!

A nevem Petneházy Nóra. Én még fiatal vagyok a kutyatenyésztéshez, de azt mondják a nagyok is korán kezdték. Szüleim szerint az állatszeretetet, a velük való kapcsolat utáni vágyakozást, a megfigyelésükre és megértésükre való törekvést felmenőimtől örököltem, hiszen édesapám családjában a férfiágon mindenki állatorvos lett. Szeretnék ebben a családban az első női állatorvos lenni.

Első kutyámat, egy fila brasileiro szukát a szomszéd tenyészetből kaptam ajándékba mert színhibás volt. Szellinek neveztük el, ő volt a világ legjámborabb kutyája. Mindannyian imádtuk  és sokáig sirattuk szüleimmel és két testvéremmel amikor 7 éves korában itthagyott bennünket. Szelli engedelmes kutya volt, de erős, nagy termete miatt egyedül nem vihettem sétálni ezért keresnem kellett egy kisebb, nekem való fajtát.
Sok-sok könyvet, cikket olvastunk a kutyafajtákról anyukámmal -aki semmit nem bíz a véletlenre- mire kiválasztottuk a tibeti terriert. Ugyan még soha nem láttunk tibetit élőben, de a szakirodalom szerint igényeinknek tökéletesen megfelelt.
Hamarosan meglátogattunk egy tenyésztőt és menthetetlenül beleszerettünk egy fekete, fehér mellkasú, bozontos, tüneményes kislányba, Zizibe akit azonnal haza is hoztunk. Szellivel első pillanattól fogva imádták egymást, a kis tibetit Szelli anyáskodva nevelgette, így vált teljes jogú családtaggá.

Zizi teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, bár termetéhez képest sokkal bátrabb, mint gondoltuk. Egyedüli nehézséget a szőre gondozása jelentett, de ezt gyorsan megtanultuk. Hetente 2-szer alaposan átfesüljük, ha az időnk kevesebb vagy az időjárás következtében rendetlenebb a szőre, elvisszük  egy

borzasztóan kutyaszerető kozmetikushoz, aki 1-3 óra alatt megfürdeti, rendbeszedi a szőrét, füleit, mancsait. Zizi ezeket a megpróbáltatásokat is nyugalommal tűri :)
2004-ben új családtag érkezett hozzánk, egy berni pásztor leányzó, Szofi. Zizivel elválaszthatatlan barátok lettek. Szofi termete ellenére mindig nagyon tisztelettudó Zizivel. A közös sétáknál, mikor a mezőn futkároznak szabadon, Szofi mindig Zizi mögött marad, ezzel is elismerve Zizi helyét a 

rangsorban. A két lány ellentétet alkot együtt, mégis ahogy az ember rájuk néz, egy teljes képet lát :)

Ha szeretne többet tudni kutyáimról, kérem nézzen körül honlapomon! Távozás előtt ne felejtse el megírni véleményét vendégkönyvembe! :)

Kellemes böngészést kívánok!