halottak napja a világban

Ez a hónap az ősz utolja, nem kell sok hozzá:

"November, december, lábon áll a hóember. "

"Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!"

Az őszutó ködös, borongós hónapjának beköszöntekor emlegették ezt a mondást az öregek. A régiek Szent András havának kezdeti, jeles napjaihoz – a mindenszentekhez kapcsolódó halottak ünnepe – a mi zaklatottabb korunkban is a temetőkertek sírhantjai köré fordítják az élők emlékezetét. 

Amióta emberi kultúráról beszélünk, az ember valamilyen módon viszonyul az elhunytakhoz. Évezredes folyamat azonban, mire kialakult az, hogy évről évre egyetlen naphoz kötődve emlékezzenek meg. 

Az eltávozottak iránti, külön ünnepben is megnyilatkozó, mélységes tiszteletünk keletkezése egyidős a homoszapiensszel, a minden más élőlénytől eltérő, érző és gondolkodó emberrel. Rendszeresen megemlékezetek halottaikról az indogermán törzsek, a perzsák és a görögök is.

November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja, de nem római hagyatékképpen, hanem kelta befolyás alatt. Ezt bizonyítja, hogy a november elsején megtartott Mindenszentek napját, mint a másodikán (vagy ha ez vasámapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az egyház, holott Angliában, kelta területen már a 8. században is közünnep volt. November 1-je volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Amikor aztán a kelta elem a francia egyházban is megerősödött, akkor a maguk ősi ünnepét – persze átkatolizálva – áthozták a katolikus egyházi évbe is. A november elsejei Mindszentet Krisztus után 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az egyház. 

A korai kereszténységben az egyházi életért, a hitért vértanúságot szenvedettek számára lassan kifogyott a naptár. Egy napot kellett választani a "kimaradtaknak", ez lett Mindenszentek napja, ami Rómában rögzült. A középkorban a halottak napja annyiban volt más minden halott tisztelethez képest, hogy a személyes halottakra való emlékezés ünnepét egy naphoz kötötték.

A

z elmúlás, a halál gondolata beleillik a novemberi növényvilág, természet nyújtotta keretbe, a pihenni térő növényzet hangulatába. lyenkor főképpen a krizantém az, amely az estleges korai fagyoktól jól védett kertekből – mint a múló év utolsó virága – szeretteink sírjára költözik.

Sírjaikon gyertyát gyújtunk, hogy a hiedelem szerint a szegény fázós lelkek ennek fényénél melengessék magukat, másrészt, hogy fényeiknél visszataláljanak sírjaikba, s ne háborgassák tovább az élőket. Gyertyát gyújt mindenki – felekezeti hovatartozás nélkül – , hogy az emlékláng pislákoló fénye, az elhunyt kedves alakja köré vonja gondolatainkat.

Néprajztudósok szerint nálunk a földművelő nép gazdasági esztendejét is a mindenszentek és a halottak napja zárta. Országszerte az élők szokása volt, hogy ekkor kalácsot sütöttek, amit a koldusok között osztottak szét imádságuk fejében. Eléggé általános hiedelem volt az is, hogy a halottak ezen a napon fölkelnek sírjukból és hazajárnak. Ezért aztán éjszakára több helyen megterítették az asztalt, hogy a látogató ne maradjon éhen, s ne bosszulja meg magát az élőkön. Göcsejben például egész nap sütöttek, főztek, nagy lakomát csaptak, s éjfélig – „a kísértetek órájáig” – szólt a muzsika. Mindenesetre a halottak ünnepén – a halottak nyugalma végett – nem illett nagyobb házimunkát végezni, mosni, varrni, takarítani.

„Csak pár évet, pár hónapot,

A végtelenben egy napot

Alszol egyedül, gyermekem.

Csak egyet álmodsz, és jövök,

A földön itt misem örök,

S melletted leszek újra én.

Addig az álmod szép legyen,

A másvilági réteken

Szebbek talán az álmok is.”

Letölthető – riport Mindenszentekkel kapcsolatban:

Vissza a kezdőlapra

Nógrádkövesd története