Az olimpiai reflex íjak a viszonylag egyszerű összbenyomás ellenére, -  köszönhetően az állandóan fejlődő technikának - igen korszerű sporteszközök. A jobb minőségűek középrésze általában alumíniumból, néha magnéziumból készül. A reflexek anyaga több rétgből laminált fa, carbon és üvegszállal erősített ún. glassfiber lehet.Nevét annak köszönheti, hogy az olimpiákon, íjászat sportágban csak, és kizárólagosan az ebbe a kategóriába tartozó íjjakkal lehet versenyezni. Egyébként az íjászat 1972 (München) óta vált ismét olimpiai sportággá hosszú szünet után. Működésének lényege a két reflex megfeszítése által keltett energia leadása. Ellentétben a csigás íjakkal, itt az energia tárolására semmiféle technikai "huncutságra" nem számíthatunk, itt kizárólag az íjat megfeszítő íjász fizikai és mentális felkészültségének függvénye a várható eredmány az oldás után.

Sokan az olimpiai stílusú íjászatot tartják az "igazi" íjászatnak. Szerintük a csigás íj már inkább egy gépszerű szerkezet, mintsem sporteszköz.  Csak részben van némi igazság ebben a szemléletben, hiszen, ha nagyon a dolgok mélyére ásunk, egy modern, olimpiai kategóriába sorolandó íj szinte csak működési alapelvében különbözik a csigástól, a gyártásnál felhasznált anyagokat tekintve viszont semmiben sem. Könnyűfém középrészével, korszerű anyagokból laminált reflexeivel, és minden egyes modern kiegészítőjével, a stabilizátoroktól a minden irányban állítható irányzékig, bizony elég messze jár minden íjak ősétől, a bennszülöttek bot - íjától, ő is. Ilyen alapon elmondhatnák a csupasz íjjal lövő "barebow -sok", a "longbow -sok", vagy a történelmi íjat használó íjászok is, hogy az ő sportjuk az igazi íjászat. MINDEN ÍJÁSZAT IGAZI, ami örömet szerez és testet - lelket gyönyörködtető tevékenységként éled meg

matrix600.jpg (26791 bytes)

Olimpiai íjjal lőni azonban mégis egy merőben más érzés. Az olimpiai íjász mozgásharmóniájának eleganciája kárpótol azért a pár pont előnyért, amit a csigás íj szinte garantál, ha jó kezekben van. Ha már az eleganciánál tartunk. Ki látott már terepszínű olimpiai íjat? Egy igazi sportíj esztétikailag is egy szép tárgy, amit öröm kézbe venni, és szinte öltöztet, akár egy ékszer. Természetesen egy vadász - íjász vajmi kevés eséllyel indulhatna egy tűzpiros íjjal a kezében, neki rejtőzködnie kell, de ez már egy másik történet. A mi klubunk pályaíjászokat nevel, és a magam részéről sem a vadászattal, sem a terepszínű felszereléssel nem szimpatizálok. A mi trófeáink a szétlőtt közepű lőlapok, és nem szórakozásból elpusztított állatok preparált földi maradványai. Nekünk "pályásoknak" nagyobb örömet jelent 90 méterről a tízes körbe találni, mint 20 méterről lelőni a medvét, vagy jobb esetben annak műanyag hasonmását.

recurve-300.jpg (33204 bytes)

Az előző ábrán természetesen csupán maga az "alapíj" látható. Egy versenyre kész, minden szükséges kiegészítőjével felszerelt íj ennél azért bonyolultabb szerkezet, legalább is a kezdő íjász számára. A versenyre felkészített olimpiai íj fontos része még az irányzék,a kifutó, a berger, a kattintó ( clicker ) és a stabilizátorok.Ezekből, profi szinten - ellentétben a csigás íjakkal - , mindenképpen használjuk az oldal, vagy "Y" stabilizátorokat, mert az olimpiai íj oldáskor jelentős mértékű oldalirányú rezgéseket is lead, melyeket feltétlenül csillapítanunk kell. Ezenkívül még számos kiegészítőre szükségünk lesz, úgy mint: tegez, vesszőkihúzó, ujjvédő, karvédő, megfelelő tok a felszerelés számára, íjjtartó állvány, nyílvesszők, vesszőfogó táblák, szabványosított lőlapok, vesszőfogó állvány, minimum 40-60-szoros nagyítású távcső a hosszútávok találatainak ellenőrzéséhez, és a sornak .......se vége, se hossza.

sight-1.gif (3853 bytes)

kattint-ezust.gif (2195 bytes)

berg-ezust.gif (3465 bytes)

kifut-ww.gif (4147 bytes)

Az irányzék

A kattintó

A berger

A kifutó

olimptech.gif (156912 bytes)

Íjászat ide, íjászat oda, akárhogy is ragozzuk, a modern kor íjászata, a sportág egyetlen, világviszonylatban a legelső helyen álló szakága az olimpiai íjászat. Egy nemzet rangját, helyét a világban az olimpiákon elért eredményei határozzák meg alapvetően. Szomorú, és elgondolkodtató tény, hogy magyarország 25 éve, azaz negyedszázada nem szerepeltethette íjászait egyetlen olimpián sem. Legjobb íjászaink sem lőtték meg a részvételhez szükséges pontszámot. Utoljára 1970-ben, a moszkvai olimpián állt magyar íjász a lővonalhoz, és egyetlen pont híján nem állhatott fel a dobogóra. Nagy Béla nevét jól ismeri a magyar íjásztársadalom, hiszen senior kategóriában, ma is a fiatalokat megszégyenítő vitalitással küzdi végig a teljes távú FITA versenyeket.Ma is érdemes tőle tanulni, és közben elgondolkodni, miért is beteg a mai olimpiai íjászat!? Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe a cikkek menüpont "Nyílt levél a magyar íjászatról" című írását.


beallas-1.jpg (19008 bytes) celratart.jpg (28447 bytes) kovetes200.jpg (26217 bytes) idegel-1.jpg (35244 bytes)
A beállás

A szaggatott vonal a lővonal. A lőállásban úgy helyezkedünk el. hogy lábainkkal kb. a vállszélességünknek megfelelő terpeszállást veszünk fel. A lőlaphoz képest merőlegesen állunk, tehát a sárga nyíl mutat a céltábla felé.Hasznos a könnyű, de minél nagyobb méretű cipő.

Kihúzás,   rögzítés, célzás,

A három ujjat az idegre helyezzük. A mutatóujjat a nyílvessző fölé, a mésik kettőt alá.Könyökünket magasan tartva a váll és a hátizmaink segítségével az ideget lassan hátrahúzzuk, majd az orr és az ajkak középvonalában rögzítjük úgy, hogy mutatóujjunk az álcsontunhoz támaszkodjon. Közben az irányzékot megpróbáljuk folyamatosan a céltábla közepén tartani.A kattintó helyes beállítása nagyon fontos, hiszen ettől függ, hogy a számunkra egyéni anatómiai adottságainkból adódó optimális vessző, ill húzáshosszal lövünk, vagy sem.

Oldás és nyomonkövetés

A hátizom összehúzásával ellazítjuk az ideget tartó ujjakat, ezzel mintegy engedve, hogy az ideg ujjainkról szinte legördüljön. Óvakodjunk mindenféle rántó, csavaró mozdulattól. Hagyjuk, hogy az oldáskor felszabadult energiák következtében az íj lazán tartott ujjainkból előre ugorjon, és a stabilizátor súlyok hatására lassan tehetetlenül előre forduljon. Eközben az oldó kéz lassan, és lazán hátrafelé a nyak irányába mozdul. Mindaddig ebben a helyzetben maradunk, amíg a vessző a céltáblába csapódik.

Leidegelés

Az olimpiai íjakat használat után le kell idegelni, azaz a reflexek meghajlítása után az ideget ki kell akasztani a fülekből, és az íjat szét kell szedni. Így  a reflexek pihennek, és az íj könnyen szállítható.

 
oldrefgif-2.gif (42016 bytes) karika.jpg (42487 bytes)

Az oldást végző kéz szerepe meghatározó!

 

nocking100.jpg (18902 bytes)

huzas2.jpg (17654 bytes)

huzas100.jpg (15637 bytes)

A vesszőt a kifutóra helyezzük az íjat tartó kéz mutató ujjával való érintése nélkül, majd a nockot a göb alatt az idegre pattintjuk.

Az ujjvédőt at idegre helyezzük, majd az ujjakat az idegre görbítjük.

Az ideget az első ujjperc hajlatába illesztjük, és lassú, de határozott mozdulattal kihúzzuk az íjat

 
  Íjászversenyre megyünk...

 

Az íjászat nagyon szép sport, sok örömet és élményt nyújt szerelmeseinek. Ugyanakkor rengeteg hibalehetőség rejlik benne,ami a tökéletes végrehajtást befolyásolhatja. Nem szükséges többszáz vessző kilövése ahhoz, hogy a hibákat észrevegyük. A beállásnál nagyon fontos a stabilitás. Nem mindegy, hogy a lábakon hogyan oszlik meg az erő. A találati pontosságban nagyon nagy jelentősége van a stabil állásnak. Minél gyengébb valakinek a lába a felsőtestéhez viszonyítva, annál gyengébbek az eredményei.Az egyéni edzésprogramokba mindenképpen ajánlatos a láberősítő gyakorkatok beillesztése. Fontos a jó sportcipő! A hiba legtöbb esetben már az íj felvételénél kezdődik: ez a fordulás. A felsőtest az íj húzásánál elindul hátrafelé. A titok abban rejlik, hogy viszonylag minél könnyebben tudjuk a vesszőt kilőni, minél kevesebb izom dolgozzon. Gyakorlatlan íjászoknál feleslegesen sok izom dolgozik az íj kihúzásánál. A jó tartásnál nem az izmok, hanem a csontok vannak igazán terhelve.Sok íjász gazdaságtalanul használja az izmait, ami idő előtti kifáradáshoz, és rossz eredményekhez vezet, pedig nagyon fontos, hogy a vesszőket az első lövéstől az utolsóig azonos erővel lőjük ki!

Aki már több éven keresztül kitartott az íjászat mellett, eljutott egy bizonyos pontra, egyszer csak úgy érzi, ki kellene próbálni, valójában hol is a helye, mondjuk országos viszonylatban. Nos, ekkor jött el az ideje, hogy az ember kipróbálja a tudását a MÍSZ országos bajnokságain. Sportorvosi vizsgálatra megy, kiváltja az egy évre szóló versenyzési engedélyt és......irány az íjászverseny! Eleinte elhiszi, amit sokan közhelyként emlegetnek, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, de a végén úgyis kiderül az igazság, miszerint a versenyre győzni megy az ember. Persze,ha állandóan a mindenáron való nyerésre gondol, szinte biztos, hogy veszíteni fog.

agyas300.jpg (101366 bytes)

Ha viszont már egyszer versenyzésre adtuk a fejünket, akkor ott a lehetőség, hogy megszerezzük a képességeink, felkészültségünk alapján elérhető minősítést, aminek ugyan létező anyagi vonzata mellett ,( a megszerzett minősítés arányában csökkenő verseny-nevezési díj ), messze eltörpül a tudat, hogy I. - II. - vagy éppen III. osztályú versenyző vált belőlünk. A MÍSZ minden versenyévad végén elkészíti az aktuális rangsort, és amegszerzett minősítések listáját. Ha nem vagyunk elégedettek, ám jövőre mindig ott a lehetőség! Egyet soha ne feledjünk: az íjászat szellemi sport. A siker záloga 70% mentális, tehát agymunka, 20% technikai felkészültség, és mindössze 10% ban játszik szerepet egy jól összehangolt , jó minőségű felszerelé

 

Olimpiai kategóriájú pályaíjász minősítési szintek

 

OLIMPIAI FÉRFI

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (90m+70m+50m+30m)

1220

1150

1050

2 x 70m

625

600

560

2X18m terem verseny

565

545

525

OLIMPIAI NŐ

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (70m+60m+50m+30m)

1220

1150

1050

2 x 70m

620

580

520

2X18m terem verseny

555

535

515

OLIMPIAI IFJÚSÁGI FIÚ

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (90m+70m+50m+30m)

1150

1100

1000

2 x 70m

620

580

520

2X18m terem verseny

555

535

515

OLIMPIAI CADET FIÚ

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (70m+60m+50m+30m)

1200

1100

1000

2 x 60 m

550

500

450

2X18m terem verseny

545

525

505

OLIMPIAI IFJÚSÁGI LÁNY

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (70m+60m+50m+30m)

1200

1100

1000

2 x 70m

600

580

520

2X18m terem verseny

545

525

505

 

OLIMPIAI CADET LÁNY

I. o.

II. o.

III. o.

1 x FITA (60m+50m+40m+30m)

1200

1100

1000

2 x 60m

530

480

430

2X18m terem verseny

535

515

495

OLIMPIAI SERDÜLŐ LÁNY

I. o.

II. o.

III. o.

2 x 20m

645

625

595

1 x (30m + 20m)

620

585

545

1 x (50m + 40m + 30m + 20m)

1180

1080

980

OLIMPIAI SERDÜLŐ FIÚ

I. o.

II. o.

III. o.

2 x 20m

650

630

600

1 x (30m + 20m)

625

590

550

1 x (50m + 40m + 30m + 20m)

1200

1100

1000

OLIMPIAI GYERMEK LÁNY

I. o.

II. o.

III. o.

2 x 10m

660

620

580

1 x (20m + 10m)

640

600

560

1 x (40m + 30m + 20m + 10m)

1200

1100

1000

Olimpiai GYERMEK FIÚ

I. o.

II. o.

III. o.

2 x 10m

680

640

600

1 x (20m + 10m)

650

620

580

1 x (40m + 30m + 20m + 10m)

1220

1120

1020


   Mindenki szeret játszani. Miért éppen te lennél kivétel ez alól...

Kedves íjász, vagy leendő íjász-barátom!

Bizonyára elfáradtál már a sok adattól, szabálytól, és mindenféle jó tanácstól, amit eddig kaptál ezen az oldalon. Most itt az ideje egy kis lazításnak. Itt ez a gyerekkorodból már jól ismert játék, nosza, rajta!

Tedd magad próbára! Türelmetlen, ideggombóc ember nem való íjásznak. Ha van türelmed kirakni a puzzle játékon a lőlap ábráját, akkor bizonyára elég nyugodt és türelmes ember vagy, szóval valószínűleg az íjászpályán sem szakad el a "cérna". (A lenyomva tartott bal egérgombbal húzhatod a négyzeteket a megfelelő helyre).


Valamely minősítés elérésének feltétele, hogy a versenyző az adott versenyévadban a szintet kétszer teljesítse. A két teljesítés közül legalább az egyiket szabadtéren kell elérni. Ez a kikötés minden korosztályra vonatkozik. Amikor a versenyző a magasabb minősítést megszerzi, onnantól számítva érvényes a minősítése, mely a következő versenyszezon végéig tart. A minősítéseket a "kék" könyvbe a szövetség kérésre bejegyzi.

Ha egy versenyző a teljestávú versenyen megszerezte a minősítését, akkor a következőkben már nem indulhat a rövidtávú versenyeken.
Teljestávon, és az Orszábos Bajnokságokon való induláshoz nincs szükség a minősítés megszerzéséhez.

A FITA csillag jelvényeket a teljes távú, versenyeken lehet elnyerni.A jelvények odaítélése egy alkalommal történik, amikor a versenyző az ábrák alatt látható eredmények valamelyikét először érte el.1300 pont felett a FITA számára a tagszövetség ( jelen esetben a MÍSZ ) egy hivatalos nyilatkozatot csatol, melyben igazolja, hogy a verseny szigorúan a FITA előírásainak megfelelően volt megrendezve.

star1000.JPG (2478 bytes)

star1100.jpeg (2371 bytes)

star1200.jpeg (2811 bytes)

star1300.jpeg (2650 bytes)

star1350.jpeg (2792 bytes)

star1400.jpeg (2762 bytes)

1000

1100

1200

1300

1350

1400

 

Vissza a lap tetejére