Szekszárdi Történelmi Borvidék

A borvidék - Budapesttől délre 150 km-re - a Szekszárdi dombságon és a Geresdi dombság északkeleti részén terül el. Szekszárd város - amelynek környékén a borvidék szőlőültetvényeinek túlnyomó többsége díszlik - az északi szélesség 46'21", a keleti hosszúság 18'42"-én fekszik. Az észak-déli csapású dombvidéktől nyugatra a 680 m magas Mecsek hegység nyúlványai, keleti felé-ben pedig a Sárköz síksága, a Gemenci tájvédelmi körzet húzódik, amelyet a Duna folyó határol.

"Áldozz a pásztornak, igyál és élni fogsz"
A római korból származó felirat arról tanúskodik, hogy Szekszárdon, az ókori Aliscában már fejlett szőlőkultúra létezett. A múltat faggatva, az 1061-ben alakult szekszárdi apátság bencésszerzetesei vitték tovább a szőlőművelés kultúráját és az első kadarka tőkét a török elől menekülő rác telepesek ültették el.
A filoxéravészt követően a szakszerű szőlőtelepítések alapozták meg a viruló ültetvényeket, a szekszárdi bor hírét. Az ország egyik legrégebbi vörösbor vidéke 2400 hektárt ölel magába, két fő része a szekszárdi szőlőhegyek vidéke, valamint a Szekszárdtól távolabb eső községek sora. Az átlagosan 100-120 méter magas Szekszárdi szőlőhegy oldalában nem ritkák a suvadások, csuszamlások, melyek az agyagos, kavicsos talajt tárják fel. A pleisztocén korban leülepedett lösz ma a borvidék jellegzetes talaja. Oxidáció során mutatja a jellegzetes vöröses színét és termi a remek vörösborokat. A jórészt testes vörösek magas savtartalmukat a természetes csersavtartalomból és a hosszú héjon történő erjesztésből nyerik.
A táj jellegzetes fajtája a Kadarka, már ritkán palackozzák, igazi kuriózumnak számít. Kiemelésre méltó az ősi eredetű Szekszárdi Bikavér, mely mint mondják "orvosságnál többet ér". Szekszárd környékén a testesebb, nehezebb vörösborok hódítanak zömmel, kedveltek a lágyabb rosék. Fehérbor is akad a vidéken, ezek savban szegényebb, lágy italok, bár alkoholtartalmuk a kedvező éghajlati és termőterületi adottságok miatt viszonylag magas.