SZEMLE

Ősi templomaink

Berhida

A Balaton-felvidék számos középkori templommal büszkélkedik, s közülük egyik a berhidai katolikus kőegyház. A falu neve 1363-ban Berenhida volt, s az is maradt hosszú évszázadokon át. A homlokzati tornyos, egyhajós, sokszögzáródású templom történetében volt egy nap, 1532. március 12., amikor néhány órára a megszentelt tér a nemzet gondjaival terhelt rendeknek födelet nyújtott, otthont adott. A dicsőség rövid ideig tartott, az ősi falak, boltozatok viszont dacolnak az idővel.
     A falu a veszprémi püspökség birtoka volt,  s   természetesen  nem  állhatott

templom nélkül. A XIII-XIV. század fordulóján épült meg a szentegyház, a jellegzetes késő románkori gótikus stílusban. A templombelsőt ekkor még síkmennyezet födte. Ám néhány évtized után kőboltozat készült és az építtető címere az egyik zárókövön megmaradt. A holdas-csillagos címer Jánoki Demeter veszprémi püspökre utal, aki 1387-től 1392-ig, majd 1395-1398 között állt a püspökség élén, s parancsolta meg az átépítést. A boltozat mellett elkészült a toronysisak, valamint az a tetőszerkezet a hajó és a szentély fölött, amit ritka mesterségbeli tudással kőből építettek. Ez a történelmi Magyarország területén is egyedülálló építészeti megoldás ugyancsak hozzájárulhatott ahhoz, hogy a templom átvészelje a hódoltság háborúskodásait. Demeter püspök idején készültek még az ablakok és a kapuzat; a szentségház majdnem egy évszázaddal fiatalabb, késő gótikus stílusban Mátyás király uralkodásának utolsó éveiből származik.
     A templom első védőszentje ismeretlen. Valószínűleg az átépítés után lett Szent Péter apostolfejedelem a patrónusa. A török terjeszkedés következtében Berhida is a hódoltság állapotába kényszerült, s még ez sem menthette meg a hódítók pusztításától, akik többször felégették. Ám a templom jobban átvészelte a veszedelmeket, mint a falu. A hitújítás itt is talált magának híveket, 1610-től a mennyek kapusának szentélye protestáns gyülekezetnek adott otthont. Az erélyes Padányi Bíró Márton veszprémi püspök vette vissza tőlük 1759-ben, s ekkor kapta a templom a jelenlegi Szent Kereszt titulust. A Szent Kereszt feltalálását megörökítő kora barokk oltár eredetileg máshová készült. A mozgalmas festményen a Megváltás eszköze előtt az esemény résztvevői, szinte eksztázisban az örömtől, elragadtatással szemlélik a keresztet.
     A berhidai kőegyház nagy napja 1532. március 12-én volt, amikor rendi, nemesi gyűlés színhelyéül szolgált. Egy esztendő leforgása alatt hatodszor gyűltek egybe a két király, Ferdinánd és János hívei, hogy az ország megmentése érdekében megállapodásra jussanak. Babócsa, Bélavár, Zákány, Veszprém, Kenese után Berenhida, vagyis Berhida volt az utolsó helyszín e napon. Messzi távolból, Rómából maga a pápa, VII. Kelemen legátust küldött ide, Berhidára meg üzenetet, ám még ez sem használt. Az ország rendjeit nem sikerült összefogásra bírni. Igaz, hogy az ország egysége, következésképpen egy király mellett foglaltak állást, de hogy ez melyik legyen, már nem kerülhetett eldöntésre. Túl nagy volt a szembenállás, túl sok az önzés mindkét oldalon, miközben a nemzet puszta fönnmaradása is veszélybe került.
     Berhida kisded temploma, Isten háza egy napra a nemzet háza lett, s az itteni kudarcba fulladt összefogás legyen figyelmeztetés a kései nemzedékeknek: az égi haza után legelső az itteni haza.

Isaszeg

Isaszeg neve hallatán mindenkinek az itteni, 1849. április 6-án aratott győzelem jut eszébe, amikor Klapka, Damjanich és Aulich vezetése alatt a magyar honvédsereg egyik legfényesebb győzelmét aratta az osztrák fősereg fölött. Kevésbé ismert, hogy Isaszegnél ugyancsak fontos csata zajlott, ám belháború közepette apa és fia, IV. Béla és V. István között 1267-ben. Az a XII. századi körtemplom, amelynek maradványait a jelenlegi templom alapfalai alatt, illetve mellett megtalálták, már tanúja volt ennek a küzdelemnek. A fiú lett győztes és közvetlen családtagjait tekintve, egyedül a húga, Margit, a Duna szigetén élő domonkosrendi apáca támogatta lélekben, imádságaival.
     Mindennek mi köze lehet e templomhoz, amely Szent Istvánt hirdeti, vetődik föl a kérdés? A község szélén álló gótikus templom

valaha kisebb volt és az ásatások nem tudták egészen pontosan tisztázni, hogy a XIV., XV. században miként egészült ki, lett nagyobbá a körtemplomhoz képest, majd később a barokk korban miként alakult át az 1734-es átépítés során. Vagy ha tisztázódtak is ezek a kérdések, de nem világosodhatnak meg azok a szellemi és lelki hatások, amelyek innen, ebből a templomból is, meg más templomokból is szétsugároztak, bár ezt az állítást is kétségbe lehet vonni, hiszen a templom, Isten háza, olyan örök szellemi-lelki tartalomban részesíti a betérőket, amely állandó időszerűségével, a középkor emberére éppúgy érvényes, mint a barokk kor vagy napjaink emberére. Az emberi élet alapvető erkölcsi erényeit az emberiség a kinyilatkoztatáson kívül is fölismerte. Az emberi természettel járó helyes, bölcs alapelvekre épül a természetfölötti élet. A természetes erények sarokpillérei a természetfölötti erények kupolájának. Az igazságosság, az okosság, a lelki erősség, a mértékletesség nélkülözhetetlen az emberi életben. Az igazságosság lehetővé teszi, hogy az ember megadja mindenkinek azt, ami neki jár. Legelőször is Istennek a teremtményi hódolatot, a közösségnek, a hazának, a társadalomnak a velük kapcsolatos kötelességek teljesítését, az embertársak felé pedig, ami nekik az igazságosság alapján kijár. Az okosság a józan ítélőképesség gyakorlásából származik, és az általános erkölcsi elveket segít alkalmazni a mindennapi életben és tettekben. A lelki erősség a lélek ereje, állóképessége a jó ügyekben, a szenvedések, küzdelmek közepette. A mértékletesség pedig begyakorolt uralom az ember szenvedélyei fölött, legyenek ezek testi természetűek vagy szellemiek. Az ókor pogány bölcsei által megfogalmazott sarkalatos erények, vagyis az igazságosság, az okosság, a lelki erősség, a mértékletesség megalapozzák azokat az erényeket, amelyek természetfölöttiek, mert céljuk és forrásuk közvetlenül az Istennel fönnálló kapcsolat. Ezek az erények Isten ajándékai. A hit az Istentől jövő igazságok feltétlen elfogadását jelenti. A reménység a bizalomteljes ráhagyatkozás Isten irgalmára, a szeretet pedig az emberi akarat minél teljesebb egyesülése Istennel, aki maga a Szeretet, és ezért a felebarátok szeretete minőségi változáson megy keresztül. A szeretet gyümölcsei pedig a béke, az öröm, a megbocsátás, a mindenkire kiterjedő jóindulat. Margit, az apáca, akit már kortársai boldognak, szentnek tartottak, egész életét tette föl arra, hogy a természetes erények mellett a természetfölötti erényeket, elsősorban is a szeretetet gyakorolja. Bátyja, István talán betért az egykor itt állott kicsiny körtemplomba a csata előtt vagy csata után egy imádságra, s közben eszébe juthatott apáca húga. De ez a templom eszébe juttathatta a távolból is mindazt, ami az ember igazi célja, megértés, szeretet a felebarátok iránt, mert az ember végső boldogsága ezeken épül. E templom és minden templom ilyenfajta gondolatokat sugározhatott, kelthetett, és így, ezen tűnődve, talán fölfedezzük egy kicsit jobban a letűnt korok nemzedékeinek lelkivilágát, s önmagunkét is, mindennapi rohanásaink közepette.

Dr. Török József