SZEMLE

Tokaji-Nagy Tivadar: Az irgalmas rend működése Pesten és Budán – Mikes Kiadó, Budapest 2001
P. Kozma Imre ezt írja a könyv előszavában: „E könyv megjelentetésével emléket szeretnék állítani a szerzőnek, a hosszú életút folyamán megőrzött rejtőzködő hűségnek, a hitvalló életnek. Valamint ismereteket szeretnénk nyújtani az új nemzedéknek. Hiszem, hogy nekik is joguk van arra, hogy hiteles válaszok formájában megismerjék az irgalmas rend magyar történetét, szellemiségét, amelyben nagyszüleik még részesülhettek, és következtessenek áldásos tevékenységére, amelyet feldúlt az önkény, s amely a magyar egészségkultúra tönkretételének, összeomlásának folyamatába tartozott, és ami az erkölcsi alapokra helyezkedő gyógyító tevékenység megszüntetését jelentette.”
A török elleni felszabadító háború kezdetén XI. Ince pápa elrendelte, hogy a harci seregeket könnyen szállítható tábori kórházak kísérjék. A beteg és sebesült katonák ápolására az irgalmas rendet kérték fel. A szervezésben nagy szerepet játszó Buonvisi bécsi nuncius elmondta, hogy az erre a célra jól kiképzett irgalmas barátok fizetést nem kapnak, ingyen, egyedül a krisztusi szeretettől indítva teljesítik nemes hivatásukat. A pénzért dolgozó ember sohasem mutat olyan áldozatkészséget, mint a szeretetből működő. Így jöttek Budára 1684-ben – a vár első, sikertelen ostroma alkalmával – az irgalmas barátok, és hat hetet töltöttek áldozatos betegápolással a kor színvonalához képest elsőrangúan felszerelt tábori kórházban. 1686-ban, Buda visszafoglalásakor, a budai katonai táborban ugyancsak az irgalmasok voltak a betegápolók. (I. fejezet)
Széchenyi György esztergomi érsek 1692-ben hatalmas alapítványt tett a rokkant katonákat ápoló, Pesten építendő kórház számára. Négy évtizedbe tellett, míg a nemes szándék valóra vált: az Invalidus-ház – a mai budapesti Városháza – alapkövét 1716-ban tették le, az épület azonban csak 1732-ben vált beköltözhetővé. Az intézet négy falán belül minden található volt, ami a katonáknak és családtagjaiknak életfenntartásához kellett. Az épületben finom sütöde és pékműhely dolgozott. Volt külön szatócsuk, mészárszékük, ruharaktáruk és egyéb üzletük, melyeket a kereskedők háromévenként árverés útján béreltek ki. Az illetékes hatóság vigyázott arra, hogy az üzletek mindig keresztény kézbe kerüljenek.
Az Invalidus-házban lakó kereken kétezer rokkant lelki gondozását, az itt lévő kórházban a betegápolást és a gyógyszertári teendőket az irgalmas rend tagjai látták el. A gyógyszertár elsősorban az Invalidus-ház szükségletének kielégítésére létesült, de szabad volt a pesti lakosokat is kiszolgálnia. Az épületben volt az irgalmasoknak Szent György katona vértanú tiszteletére épített temploma, erre emlékeztet a főbejárat fölött ma is meglévő huszártorony.
II. József 1783-ban megszüntette az Invalidus-házat, a rokkantakat Nagyszombatba telepítette, és az irgalmasokat is áthelyezte. Az épületből kaszárnya lett. Eredeti rendeltetésére ma már csak az oromzat latin nyelvű felirata emlékeztet. (II. fejezet)

„Napjainkban, anyagelvűségbe merült korunkban még szinte elképzelni is lehetetlen, hogy akadt valamikor egy ember, … aki nem világi előnyökért, elismerésért … adakozott és alkotott, (hanem azért) mert életcélja volt a jócselekedet. Ilyen volt Marczibányi István, hívő ember, … előkelő nemes és a nép barátja, az elesettek, szegények és betegek felkarolója. Gazdag földesúr, hatalmas birtokok ura, de maga egyszerűen és szegényen élt mégis, hogy annál pazarabb kézzel tudjon minden nemes eszmét és intézményt támogatni.” Pártfogolta a magyar nyelv művelését, templomokat építtetett, iskolákat, kórházakat alapított. Legnagyobb és legjelentősebb alapítványa az irgalmas rendnek Budára való letelepítése és a Császárfürdő megszerzése az irgalmas kórház betegeinek számára. (III. fejezet)
Budán és Pesten a XVIII. század végén közegészségügyi szempontból szörnyű állapotok uralkodtak, és ezt a Várhegyen lakó Marczibányi István – korábban Csanád megyei alispán – jól ismerte. 1803-ban tervezetet írt egy budai kórház létesítése érdekében. Tervezetében leszögezte, hogy meggyőződése szerint Buda közegészségügyét csak abban az esetben lehet fellendíteni, ha az országban eddig már a vidéki városokban tizenegy intézetet fenntartó irgalmas barátokra bízzák a létesítendő kórház kezelését. 1806-ban megvásárolta az irgalmasok részére a Császárfürdőt és környékét, hogy a „fürdő jövedelméből annyi beteget és szerzetest tartsanak el, ahányat ebből eltartani lehet”. A Császárfürdő önkéntelenül kínálta azt a megoldást, hogy az új kórház a Császárfürdő közelében épüljön. A talajviszonyokat megvizsgálva azonban nem a fürdő tőszomszédságát, hanem a Zsigmond utca (ma Frankel Leó út) és Vidra utca sarkán lévő ún. ácstelket jelölték ki a kórház helyéül. (IV. fejezet)
Az új kórház alapkövét 1806. október 15-én tették le, azon a napon, amikor Marczibányi István aláírta az irgalmasoknak adott alapítólevelet. A kórház kilencévi keserves munka, rengeteg anyagi gond után, 1815. október 4-én nyílt meg, és ekkor vezették be ide ünnepélyesen az irgalmas rendet. (V. fejezet)
A budai kórház két részből állott: a Marczibányi alapítványból és a városi osztályból. Az utóbbi betegeinek eltartásához Buda is hozzájárult, ezért a kórház legnagyobb támasza a város volt. A városi osztály sorsa minduntalan megújításra szoruló szerződésektől függött. Anyagi kérdésekben szinte állandó nézeteltérés volt a rend és a város között. Problémát jelentett a női betegek gondozása is, amit a város szintén a rend feladatának tartott. Női betegek ápolását azonban az irgalmas barátok a rendszabályok értelmében nem vállalhatták. Arra hivatkoztak, hogy egyes külföldi és vidéki irgalmas kórházba csak azért vesznek fel női beteget, mert a városban más kórház egyáltalában nincsen, így a nők befogadása felebaráti kötelességük. Budán azonban nem ez a helyzet, mert az Erzsébet apácák kórháza a női betegeket ellátja. Az ügy I. Ferenc király elé került, aki úgy rendelkezett, hogy a női betegek ápolására az irgalmasok nem kényszeríthetők, de viszont kötelesek a város női kórházának betegeit is élelmezni és gyógyszerrel ellátni. (VI. fejezet)
A kórház és az irgalmasok napirendje így alakult: reggel 6 órakor az oratóriumban gyülekeztek a szerzetesek imára és elmélkedésre. Ezt követte 17 órakor a betegek és a rend-tagok számára tartott szentmise. Fél 8-kor reggeli volt. A betegápoló testvérek ezután a betegeket előkészítették az orvosi látogatásra. Az ágyakat rendbe tették, a sebekre friss kötést adtak. 9 órakor orvosi vizsgálat volt. 10 órakor ebédet, du. 5 órakor pedig vacsorát osztottak. 8 órakor tértek a betegek éjjeli nyugovóra. A század második felében ez a rend annyiból változott, hogy az ebéd egy órával későbbi időpontra került, és du. 4 órakor is volt főorvosi látogatás.
 A többi budai és pesti kórház körülményeivel összehasonlítva tűnik ki, hogy micsoda óriási haladást és fejlődést jelentett az irgalmasok intézete. A budai irgalmas kórház mind felszerelését, mind orvosait tekintve a lehető legjobbat nyújtotta a szegény betegeknek. A Császárfürdő közelsége miatt sok reumás embert is gondoztak. A betegek többségét teljesen ingyen ápolták.
István nádor és báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1848. szeptember 5-én kelt rendelettel a magyarországi irgalmas kórházakat az osztrák tartománytól elválasztották, és egy független magyar irgalmas rendtartomány létesülését kimondták. A szabadságharc idején az irgalmasok súlyos áldozatok árán is kimutatták magyar érzésüket. A szabadságharc leverésével egy időre megszűnt az önálló magyar irgalmas rendtartomány. Scitovszky János hercegprímás előterjesztésére azután 1856-ban a Szentszék is kimondta a magyar irgalmas rendtartomány szétválasztását az osztrák rendtartománytól. (VII. fejezet)
Az irgalmas rend hivatásból teljesíti a betegápolást, ezért sohasem riadt vissza a gyengeelméjűek istápolásától. Az irgalmas kórházban külön elmeosztály működött mindaddig, amíg az irgalmas rend meg nem vette a kórházzal átellenben lévő primaciális házat (prímási épületet), és ezt önálló elmeintézetnek rendezték be. Az irgalmasoknak fejlett módszerekkel dolgozó tébolydája 1900 végéig működött, amikor már a lipótmezei országos tébolyda üzemben volt. (VIII. fejezet)
A korszerűtlenné vált, kiöregedett régi kórház helyébe építtette az irgalmas rend a jelenlegi irgalmas kórházat, amelyet 1903. szeptember 29-én adtak át rendeltetésének. Gasser Cassian, az irgalmas rend főnöke ezt írta 1906. évi látogatása után: „ … külön ki kell emelnem a budapesti rendházat, amely valóságos mintakórházzá alakult, és mint ilyen nemcsak külsejére és belső berendezésére nézve, hanem vezetése és igazgatása tekintetében is joggal sorakozik rendünk legjelesebb kórházai mellé.”
A kórház rengeteg sebesült és rokkant katonát kezelt az első világháború alatt, de emellett fennakadás nélkül folytatta a társadalom legszegényebb rétegeinek gondozását is. Ugyan-csak nagy számban ápolta a második világháború katonáit, bénáit, betegeit.
A kórház az 1944-1945. évi budai ostrom alkalmával súlyosan megsérült. Amint elült a csatazaj, az irgalmasok azonnal hozzáláttak a kórház romjainak eltakarításához és lakhatóvá tételéhez. Az újjáépítés vezetése a fáradhatatlan budai perjelre, Simon Gyulára hárult. Ő mint a császárfürdői Szent Istvánkápolna lelkésze közösséggé alakította a környék lakosságát. Működése azonban útjában állt az ateista kommunista hatalomnak, 1949-ben elfogták és kivégezték. (IX. fejezet)
Híres volt az első budai irgalmas kórházban működő Gránátalma gyógyszertár. A gyógyszertár korszerű berendezése, magas színvonala méltán érdemelte ki a szakemberek elismerését. A gyógyszertárat a régi kórházzal együtt az 1900-as évek elején lebontották, fennmaradt tárgyait pedig az irgalmas rend 1928-ban a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. (X. fejezet)
A Császárfürdő forrásait már a rómaiak is ismerték. Története attól kezdve az Árpádok korán át a török uralomig, majd az alatt és az azt követő időkben is írásos emlékek alapján nyomon követhető. (XI. fejezet)
A Császárfürdőt az irgalmas rend 1806-tól kezdve a XIX. század végéig nem maga kezelte, hanem bérbe adta, és az így befolyt bérből az alapító elgondolása értelmében a szegény betegeket ingyen gyógykezelte. Az irgalmasok a bérlet ideje alatt sem elégedtek meg az egyes szerződésekben megállapított öszszeg felvételével, hanem állandóan gondozták a fürdőt és fokozatosan fejlesztették. Például 1860-ban férfi és női uszodát, valamint gőzfürdőt is létesítettek. 1926-ban 10.000 ember befogadására alkalmas versenyuszodát avattak föl. (XII. fejezet)
Simor János bíboros hercegprímás 1887. évi rendeletével az irgalmas rend tisztjévé tette a Szent Jobb vitelét a Szent István napi körmeneten. Ennek értelmében 1888-tól 1943-ig – néhány év kivételével – az irgalmasok vitték a nem porladó kezű király Jobbját a magyar püspöki kar által készíttetett gyönyörű gótikus ereklyetartóban. (XIII. fejezet)
A könyv az 1922-ben született szerző – irgalmas rendi szerzetes – 1949-ben írt doktori értekezése, és nyomtatásban most jelenik meg először. Munkája nemcsak tudományos szempontból értékes, de épületes, hasznos, érdekfeszítő olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a magyar múlt, a magyar művelődéstörténet, és akik szeretnének megismerkedni az irgalmas rendnek a magyar egészségügy fejlődésében játszott fontos szerepével.
A szerző hatalmas munkát végzett az anyag lelkiismeretes összegyűjtésével és rendszerezésével. Kijelentéseit, megállapításait hitelessé teszi a szövegben szereplő 650-nél több irodalmi utalás. A forrásműveket rendszerezve – levéltári anyag, kéz-iratok, irodalom, folyóiratok, újságok – a könyv végén adja meg. Függelékben szerepel az irgalmasok pesti és budai vikáriusainak, perjeleinek és főgyógyszerészeinek névsora 1732-től 1950-ig.
A szerző a könyvhöz 2001-ben írt kiegészítésében szól a vértanú Simon Gyuláról, az irgalmasoknak a szerzetesrendek feloszlatása utáni sorsáról, majd arról az örvendetes eseményről, hogy 2000. július 1. óta a budai kórház bejáratánál újra olvasható a felírás: Budai Irgalmas Rendi Kórház.
A 162 oldal terjedelmű, tetszetős kivitelű, világosan, logikusan felépített könyv értékét növeli az irgalmasoknak részben már nem létező budai épületeit bemutató, részben a mai helyzetet ábrázoló 14 nagyszerű színes kép. Az élvezetes stílusban megírt munka maradandó olvasmányélmény a téma iránt érdeklődő minden olvasónak.
Kerényi Dénes



Fáy Aladár élete és művészete – Szeptemberi kiállítás a Magyarok Házában

Toldi a bikával, 1934
Toldi a bikával, 1934

Etele, 1934
Etele, 1934

Lélekig hatoló művészi alkotásokat csodálhattak meg a látogatók a Magyarok Házában (Bp;Semmelweis u 1.-3.) szeptember 4.-28. között.
Aki látta, nem is hiszi a valóságot: Fáy Aladárnak életében nem volt önálló kiállítása. Az 1928 – 1939 időszakban a Magyar Képírók tárlatain állította ki néhány képét. Első önálló kiállítására 1993-ban került sor – egy hétig az Építőművészek Szövetsége nagytermében – a halála után 30 évvel.
Fáy Aladár 1898-ban született Budapesten. Mint főiskolai hallgató Csók István tanítványa volt. Festészetének korai korszaka az alföldi posztimpresszionista hagyományhoz kapcsolódik.
Az 1923 – 1943 években a Budapest Székesfőváros Iparrajz Iskolában a díszítőfestő szak tanára. Tanítványait a magyar népművészet szellemében oktatja. Elemzi a népművészet sajátságait, és a tanulságokat 18 évi tanítás után A magyarság díszítő ösztöne című könyvében is megírja (újra kiadva Püski Kiadó, 1994) Ennek zárszavából idézzük:
„A népművészet fölhasználásának helyes útja nem az, hogy a nép díszítményeit egyszerűen átmásoljuk polgári tárgyakra, sem az, hogy a nép díszítőelemeit idegen szellemű tervekbe kényszerítsük, hanem az, hogy aknázzuk ki egyetemes emberi értékeit s olyan nemzeti stílust alakítsunk, amely a szellemében és díszítőerejében magyar gyökerű.”

"VADATŰZNI FELJÖVÉNEK" 1930, Arany János Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez
"VADATŰZNI FELJÖVÉNEK" 1930, Arany János Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez

Tanításának a hatása érezhető sok magyar iparművészeti alkotáson, de még rajzfilmjeinken is.
1930 után a festészetében új magyar stílus megvalósítására tesz kísérletet, a magyar népművészet esztétikai nyelvezetét követve.
E korszakát Kádár Zoltán művészettörténész, egyetemi tanár így jellemzi Fáy Aladár élete és művészete (Püski Kiadó, 1998.) című könyvében: „…   ezek az alkotások jelentik Fáy Aladár működésének csúcspontját, ezek a művek mutatják meg legjobban festészetének sajátos stílusát, ezek a művek adják meg az ő művészi rangját, helyét a XX. századi magyar festészet történetében.”

"GÍM UTÁN ŐK EGYRE TÖRNEK" 1932, Arany János Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez
"GÍM UTÁN ŐK EGYRE TÖRNEK" 1932, Arany János Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez

1930 táján hasonló törekvésű rokon lelkekre talál a Magyar Képírók Társaságában, akik elnökükké választják.
Könyve ismertté teszi, és 1941 végétől a Képzőművészeti Főiskola Iparművészet Tanszékének vezető professzora. „Ezen a poszton nem maradt sokáig, mert 1943-ban hívatta Szinnyei Merse Jenő vallás és közoktatási miniszter, aki látva a közelgő háborús katasztrófát, arra kéri, hogy vállalja el az Iparművészeti Iskola nyugdíjazás miatt megürülő igazgatói állását, mégpedig azzal a rejtett céllal, hogy az iskola nagy értékű gyűjteményét (az Iparművészeti Múzeum is ide tartozott, Európa negyedik legnagyobb gyűjteményével), műhelyeit, tanárait, diákjait tartsa itthon, mentse át a hazának a háború utánra.  ... Az alagsorban levő  műhelyeket befalazzák, a nagy értékű gyűjteményt a szomszéd házak pincéiben rejtik el. Se a tanárok, se a diákok nem települhetnek nyugatra, mert folyik a tanítás (még 1944 decemberében is). Így a nyilas kormány rendelkezéseinek ellenszegülve az embereket és ... a nagy értékű gyűjteményt megmentették mind a nyugatra szállítástól, mind a szovjetektől.” – írják gyermekei a Fáy Aladár élete és művészete című emlékkönyvben.
A háború után igazolják, a népművelésben tevékenykedik. A Magyar Parasztszövetség népfőiskolái részére ír tankönyvet. 1946. december 20-án az ÁVO letartóztatja. Kilenc évre ítélik Népköztársaság-ellenes összeesküvés címén, a Magyar Testvéri Közösség koncepciós pörében, ami a Kisgazdapárt szétzúzását célozta. Fáy Aladár Vácott és a budapesti Gyűjtőfogházban raboskodik. Nagy Imre első miniszterelnöksége után 1954-ben szabadul, hét és fél évi börtön után.
Szabadulása után művészként nem érvényesülhet. Nem tagja a Művészeti Alapnak, festékhez és vászonhoz sem jut. Állásvesztése miatt nyugdíja sem lehetett. Segédmunkásként dolgozik a Fővárosi Állat– és Növénykertben, dr. Anghi Csaba főigazgató jóvoltából. Ő írja a ketrecek feliratait.
Életének mégis termékeny időszaka volt ez, mert sok természet utáni állatrajzot is készíthetett. „Ilyen részletes madárillusztráció-gyűjteményt, mint amilyent Fáy Aladár hagyatéka őriz, senki más madárillusztrátorunk sem készített ...” – írja  Kádár Zoltán.
1963-ban halt meg. Kiszabadulása után egy évvel élt többet, mint amennyit a börtönben töltött.
Ez a kiállítás volt az első, ahol nagyobb műveinek reprezentatív együttesét a budapesti műértő közönség láthatta. A kiállítás a család és Lakatos Miklós nyugdíjas gépészmérnök pénzügyi támogatásával valósult meg.
Ez a kiállítás volt az első, reméljük, csak nyitányként szolgált a továbbiakhoz!
(dr. Fáy Árpád életrajzi  információi alapján: a szerk.)



Gabriel Calvo: Kéz a kézben – az Új Ember, Korda és Szent Gellért kiadók boltjaiból (ára: 980 Ft)
Az egyházi könyvhétre megjelenő Kéz a kézben című kötet az idei év kiemelkedő jelentőségű könyvújdonsága. Szerzője a spanyol származású Gabriel Calvo atya, a Marriage Encounter és a FIRES – MÉCS Napok – programsorozat alapítója. A több évtizedes családpasztorációs tapasztalattal rendelkező, világhírű szerző könyve fiatal párokhoz, jegyesekhez szól önismeretről, párkapcsolatról, szerelemről, házasságról, hitről.
A kötet különleges értéke abban rejlik, hogy miközben szigorú következetességgel képviseli az egyház tanítását a keresztény szerelemről és a szentségi házasságról, ugyanakkor szeretetteljes, közvetlen stílusával a fiatalok számára vonzó eszményként képes azt bemutatni. Nem követelményeket támaszt a fiatalokkal szemben, hanem a mai világ sivár valóságából kiindulva felkelti bennük a vágyat, hogy szebbé, meghittebbé, nemesebbé formálják kapcsolatukat. Nem kinyilatkoztat, hanem megszólít; nem utasít, hanem meghív; nem parancsol, hanem szabad döntést engedve felkínálja egy teljesebb, boldogabb élet lehetőségét.
Mindez azt is jelenti, hogy a Kéz a kézben nemcsak  elkötelezett keresztény fiatal párok számára nyújt értékes szellemi-lelki táplálékot, hanem komoly missziós lehetőséget is hordoz. Napjainkban a fiatalok körében élénk és őszinte érdeklődést tapasztalunk a hit iránt. Sok fiatal éppen a párkapcsolat során jut el a hitre. Másrészt viszont sok keresztény fiatalt éppen a párkapcsolat távolít el a családtól és az egyháztól. A hívő családban nevelkedett fiatalok megtartásában tehát éppúgy, mint a hit iránt érdeklődő fiatalok megszólításában nagyszerű lehetőséget jelent ez a könyv arra, hogy életüknek e rendkívül fogékony szakaszában világosan, hitelesen, ugyanakkor szeretettel megfogalmazott tanítást kapjanak az együttjárásról, a szerelemről, a házasságról. Olyan tanítást, aminek nyomán kedvet kapnak ahhoz, hogy sziklára építsék az életüket.
A könyv rendkívül olvasmányos. A viszonylag rövid  kifejtő részeket kérdések, vélemények, jótanácsok, vázlatszerű, frappáns felsorolások tarkítják. A szerző voltaképpen munkafüzetnek szánja könyvét, ezért minden fejezet végén kérdéseket tesz fel, melyek segítségével őszinte párbeszédre hívja a fiatal párokat. A fejezetek az együttjárás valamennyi kérdését, témakörét felölelik.
Nemcsak jegyespárok számára hasznos a könyv második része, amely tömören, világosan sorra veszi az önismeret területeit.
A MÉCS Családközösségek gondozásában megjelenő Kéz a kézben tetszetős kiállítású, igényes, színvonalas munka, amely a fiatal olvasók és a jegyesekkel foglalkozók körében minden bizonnyal népszerű kiadvány lesz. Adja Isten, hogy általa is minél többen jussanak közelebb Istenhez, a házasság és a család Teremtőjéhez!
dr. Kállay Emil    
piarista tartományfőnök