Jeles napok, ünnepi szokásokA XXI. század embere már nagyon
keveset tud a régi idők népszokásairól, amelyekben
a magyar nép lelkivilága, parasztságunk szellemi kultúrája
olyan jellemzően mutatkozott meg. Legtöbb népszokásunk
az ünnepekhez, az esztendő jeles napjaihoz fűződik, ezek a napok hosszú
századokon át a paraszti közösség ünnepei
voltak. Népszokásaink hasonló nemzeti értéket
jelentenek, mint a népzene vagy a népművészetnek más
ágai, ezért megőrzésük vagy legalábbis emlékezetben
tartásuk magyar kötelesség. A JEL 2003. évi, XV.
évfolyamában minden hónapban röviden megemlékezünk
a hónap ünnepeivel kapcsolatos, jellegzetes népszokásokról.
Célunk nem csupán a régi, szép hagyomány
felelevenítése, de annak bemutatása is, mennyire átjárta
a régi idők emberét az elkötelezett istenhit, az Isten
és az embertársak iránti szeretet és a közösségi
érzés. Arra is föl szeretnénk hívni a figyelmet,
hogy a mai közösségi összejöveteleken, pl. iskolai
ünnepélyeken nem szükséges idegen szokásokat
„importálnunk”, mert a magyar hagyományok számunkra
összehasonlíthatatlanul értékesebbek. Az Egyesült
Európában is meg kell őriznünk a Kárpát-medencének
páratlanul sokszínű és világviszonylatban is
rendkívül gazdag magyar értékeit.
Újév napja, január
elseje, a polgári év kezdőnapja. Ezen a napon, esetleg az ezt
megelőző Szilveszter napján az ország több vidékén
megvolt az óév temetése. A Somló-vidéken
egy legényt öreg embernek öltöztettek, s egy fiatal
gyermek korbáccsal hajszolta végig az utcán. Az erdélyi
reformátusok az óévet kiharangozták, az újat
pedig a legények a templom tornyában énekkel üdvözölték.
Régi, pogánykori szokás maradványa az újévi
kongózás: zajütés, kolomprázás, ostorpattogtatás,
lövöldözés, aminek célja a gonoszok elriasztása,
megfélemlítése.
Az újévi köszöntésnek sok évszázados hagyománya van. Erdélyben, a mezőségi Széken (Szolnok-Doboka vármegye) az általánosan ismert köszöntő ének egyik változatával járnak a fiúgyermekek újévet köszönteni. Egyedül mennek, vagy ketten-hárman összeállnak, engedélykérés után a ház ajtaja előtt kezdik az éneket: Ez új idő, újesztendő / most kezd újulni, / újulását víg örömmel / kezdjük hirdetni. / Hirdeti már a Messiást / eljöttnek lenni, / legyetek a nagy Istennek / mind új hívei. / Úr Jézusunk, mint Krisztusunk, / áldjál meg minket! / Bor, búzával, békességgel / látogass minket! / Eltölt már egy óesztendő, / melyben bánkódtunk, / Bánatinkba, siralomra / sokszor jutottunk. / Jutott hozzánk egy új idő, / melyben vígadjunk / Vígságunkba az Istennek / hálákat adjunk! A jókívánságokat már bent a házban mondják el, ahol a háziak almával, dióval kínálják a köszöntőt: Ez újév reggelén minden jót kívánok, / amerre csak járok, nyíljanak virágok, / még a hó felett is virág nyiladozzon, dalos madár zengjen minden rózsabokron! / Minden szép, minden jó, legyen mindig bőven, / szálljon rátok áldás / ez új esztendőben! / Boldog újévet kívánok! Vízkereszt az egyik legrégibb egyházi ünnep, a IV. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről. Ennek az utóbbinak az emlékére az egyház ezen a napon szenteli a vizet. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés. Katolikus vidékeken ezen a napon kezdődött a házszentelés. A pap a kántornak, két ministránsnak és az egyházfinak kíséretében járta végig a falut. Megáldotta a házakat és a bennük lakókat. A megszentelt krétával az ajtóra fölírták az évszámot és a háromkirályok nevének kezdőbetűit (G+M+B). Vízkereszt napján szokás a háromkirályok járása. Ilyenkor rendesen három fiúgyerek jár házról házra. Megemlékeznek a három szent királyról, majd áldást kérnek a ház lakóira. Turán (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) a háromkirályok öltözete a következő volt: térdig érő fehér ing, fejükön kemény papírból hegyes csákó, amelyet színes papírral díszítettek. A szerecsen király arcát bekormozták. Menyhért vitte a csillagot, amit ezüstpapírral vontak be. Gáspár és Boldizsár kezében fakardot tartott. Bemenetkor engedélyt kértek. Igenlő válasz esetén elénekelték a Háromkirályok napján című éneket. Háromkirályok napján, / országunk egy istápját / dicsérjük énekekkel, / vigadozó versekkel: / Szép jel és szép csillag, szép napunk támad, szép napunk támad! / Hol van zsidók királya, / mert megjelent csillaga. / Betlehembe találják, / kis Jézust körülállják. // Refr. Királyok ajándékát, / aranyt, tömjént, mirhát / viszünk mi is Urunknak, / ártatlan Jézusunknak. // Refr. Kérjük a szép Szűzanyát, / kérje értünk Szent Fiát, / békességben megtartson, / ellenség, hogy ne ártson. // Refr. SZERECSEN KIRÁLY: Én vagyok a szerecsen király. Ne csodálkozzanak, hogy ilyen fekete vagyok: én ott születtem, ahol a nap kel. / Csillagok az égen / szépen ragyogjatok, / háromkirályoknak / útat mutassatok! (Ajándékot kaptak, s továbbmentek.) A vízkereszt utáni második vasárnap estéjén tartották az imádkozással, énekléssel, majd evéssel, ivással egybekötött megemlékezést Jézus első csodájáról: a kánai menyegzőn a víz borrá változtatásáról. A kánai menyegzőt egy-egy faluban több háznál is megrendezték. Rendesen az előimádkozó vagy előénekes asszonyok szervezték. Gyöngyöspatán (Heves vm) valamelyik háznál vacsora után gyűltek össze a résztvevők. Terített asztalhoz ültek, és eljátszották a kánai menyegzőt. Jézus, Mária, Magdolna, Zsuzsánna (a menyasszony), Simeon (a vőlegény) és a tizenkét apostol voltak a játék szereplői. Az előénekes énekelte, a többiek megfelelő mozdulatokkal kísérték a csodatétel eseményeit. A 20 versszakból álló elbeszélő költemény kezdő sorai a következők: Az igazi Messiás már eljött, / sokféle csodákat köztünk tett: / a vizet is borrá tette, / a násznépet vendégelte / Kánán menyegzőben, / a nagy vendégségben. Források
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, Planétás Kiadó, 1997. |