SPIRITUALITÁS

Berán Ferenc

Homília Szűz Mária mennybevételének ünnepére

Ha végigtekintünk a liturgikus éven, láthatjuk, hogy az Egyház milyen figyelmes szeretettel ünnepli meg a Boldogságos Szűz Mária életének legfontosabb eseményeit: A szeplőtelen fogantatását, a születését, a névadását, templomba való bemutatását, Erzsébet meglátogatását és Szent Fia halálát látó szenvedését. De az Egyház talán a legfényesebben Mária mennybevételét ünnepli meg, hiszen dogmává tette és kötelező ünnepé nyilvánította. Tudjuk, hogy hazánkban három olyan ünnep van, amely általában hétköznapra esik és kötelező a szentmisén való részvétel: karácsony, újév és a mai nap. A hívő emberben felmerülhet a kérdés: Vajon miért olyan fontos ez az ünnep számunkra? Miért olyan fontos számunkra, hogy Mária „testével és lelkével” felvétetett a mennybe?
     Elmélkedésünkben próbáljuk az ünnepet, vagy más szóval „misztériumot”(a szó jogos, hiszen Mária Isten által lefoglalt asszony) egy kicsit közelebbről megnézni, körbejárni, több oldalról megközelíteni. Ez a több oldalról történő alázatos megközelítés azért célszerű, mivel a misztériumot sohasem lehet egy szóval vagy mondattal megragadni, kimeríteni. A misztérium - gazdagsága miatt - mindig titok marad számunkra.
     Az egyik ilyen út maga a dogma útja. Ismerjük jól az egyháztörténeti eseményt. XII. Pius pápa 1950. november 1-jén új dogmát hirdetett ki, amely a huszadik század egyetlen dogmája. A dogma szerint: „A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária a földi életpálya befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe.” (DS 3903). A dogma magyarázata pedig a következő: A Jóságos Istenanya „a legszorosabb kapcsolatban van fiával és így részesedik a sorsában”. Majd így folytatja: „lehetetlennek látszik, hogy eme földi élet után nem csak lélekben, hanem testben is elválasztott lett volna Krisztustól az, aki Krisztust foganta, szülte, tejével táplálta, karjában tartotta, kebléhez szorította” (DS 3900)- A dogma tehát Krisztus és Szűz Mária egységét, szeretetegységét hangsúlyozza. A tanítás szerint ez a szeretetegység a halál után sem szűnik meg.
     Ennek a magyarázatnak nagyon fontos üzenete van számunkra. Imádságainkkal, a kegyelem elfogadásával mi is összekapcsolhatjuk életünket Krisztussal. Ha pedig összekapcsoljuk az életünket Jézussal, akkor hihetünk abban, hogy a halál ezt a kapcsolatot nem fogja megtörni. Jézus szeretete átsegít minket a halálon. Elemi erővel teszi fel a kérdést Szent Pál apostol: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” (Róm 8,35). Az apostol válasza: „De mindezeken diadalmaskodunk ő általa, aki szeret minket.” (Róm 8,37) Mi a földi életünk során nem vagyunk olyan kitüntettet helyzetben mint a Boldogságos Szent Szűz, így a halálunk után nem vétetünk a mennybe, de a jövőnk, az üdvösségünk Isten szeretete által biztosítva van.
     Az utóbbi években az ünnepnek van egy másik teológiai megközelítési módja, útja is, amely egységben van az Egyház tradíciójával. Erre az Ratzinger bíboros úr mutat rá a „Sion leánya” című művében. E szerint a Boldogságos Szent Szűz egész élete az Egyház útját jelzi. Mária igenje, amit az angyal üzenetére mondott az Egyház igenje volt, Mária krisztuskövetése az Egyház krisztuskövetése volt, Mária a kereszt alatt a szenvedő Egyházat képviselte. Ennek a gondolatsornak megfelelően Szűz Mária mennybemenetele, megdicsőülése az Egyház megdicsőülése. Más szavakkal a mennybe felvett Mária jel számunkra, a remény jele. Mi is eljuthatunk oda, ahova Mária eljutott.
     Érdekes összevetni ezt a gondolatot a lelki élet mestereinek az írásaival, és a vallásos nép meggyőződésével. Ezek alapján szépen kimutatható, hogy valóban az egyszerű emberek mindig hittek abban, hogy életük sorsa össze van kötve Máriával, ezért Mária mennybe vétele számukra is fontos esemény. Ennek a meggyőződésnek az egyik legszebb magyar emléke a XVI. században keletkezett, Tihanyi kódex amely Mária mennybevitelét úgy írja le, mint az üdvösségtörténet nagy eseményét. Az egész teremtett világ, mint egy hatalmas kórus kéri az Atyát, hogy dicsőítse meg Máriát. Ebben a kórusban benn állnak az angyalok, a pátriárkák, a próféták, és a szeretett tanítvány János apostol is (vö: Radó Polikárp, Az egyházi év, 191. old.). Ez a kép, amely a hívő ember kiszínezett képzeletvilágának a megnyilvánulása, jelzi, hogy az Egyház érzete, hogy Mária útja valóban az Egyház útja. A Mennybe felvett Mária a győzelem és a remény jele. Reményt ad az ember számára, hogy Máriával együtt Ő is elérheti a célját.
     Ezt a gondolatot fejezi ki a mai szentmise prefációja is, amit az ünnepi szentmisében hallunk:
„Mert ezen a napon az Istenszülő Szüzet felvetted a mennybe
Így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája,
zarándok néped vigasza, és biztos reménye”
     Szűz Mária tehát a remény jele számunkra, amely erőt is ad ahhoz, hogy utunkat a végső cél felé folytatni tudjuk.
     Végül az ünnepnek van egy harmadik megközelítési útja is, amely miatt ez az ünnep nagyon kedves számunkra. Ez pedig az, hogy hitünk szerint a menynyekbe felvett Boldogságos Szűz Mária közbenjár értünk. Ő az, aki összefogja kéréseinket és Fiához, Jézushoz viszi, és Ő az, aki a kegyelmeket közvetíti felénk. Ezt fejezi ki a János evangélium Golgota-jelenete is, amikor Jézus Máriát egy gesztussal János és az Egyház édesanyjává teszi (vö. Jn 19,27). Ez a gondolat fejeződik, ki a mai olvasmányban is, ahol a Szent Szűz úgy jelenik meg, mit a napba öltözött asszony, aki a Gonosz Lélekkel szemben védi földi gyermekeit (vö. Jel 12,1-6).
     Ezzel magyarázható az, hogy az emberek mindig olyan nagy bizalommal tekintenek Máriára, és az Ő közbenjáró segítségét kérik. Ennek az ősi hitnek nagyon sok szép megnyilvánulása van a művészetben. Magyarországon az egyik legszebb jele ennek az Esztergomi Bazilika főoltára. Az oltárkép a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét ábrázolja. A kép középső részében Máriát az angyalok emelik az égbe. A kép felső harmada a Szentháromságot ábrázolja, amint várja a „mennyekbe” jutó Istenanyát. A kép alsó mezőjében pedig egyszerű embereket lehet látni, akik égre emelt karral a Mária után néznek. A karok és szemek ábrázolásával a művész azt fejezte ki, hogy a mai emberek is bizalommal tekintenek Máriára, Tőle várnak segítséget. Ezek között az emberek között mi is jelen vagyunk. Mi is bizalommal fordulunk hozzá, és a közbenjáró segítségét kérjük.
     Ez a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásába vetett bizalom fejeződik ki Szent Maximilian Kolbe egyik írásában, akinek égi születésnapját az Egyház a mennybevétel előtti nap ünnepli: „Amikor magunkat a Szűzanyának szenteljük, eszközeinket az Ő kezébe tesszük, ahogyan Ő is Isten kezébe teszi. Így az isteni irgalom részesei leszünk. Hagyjuk tehát, hogy Ő vezessen minket, engedjük, hogy megfogja kezünket, vezetése alatt legyünk biztonságban és nyugalomban, Ő ugyanis mindent megszerez nekünk, mindenről gondoskodik, testi-lelki szükségleteinkben nyomban segítségünkre siet, nehézségeinket és gyötrelmeinket szeretetével elhárítja”.
     A mai ünnepen adjunk hálát Szűz Máriának azért, hogy a Krisztus iránti szeretetről példát adott nekünk, hogy a remény jele számunkra, és kérjük az Ő közbenjáró segítségét, hogy egykor Isten égi országában mindnyájan együtt lehessünk.

     (A homília 2003. augusztus 15-én a budapesti Belvárosi Templom búcsúja alkalmából hangzott el.)