TANULMÁNYOK

Rászlai Tibor

Jövendölések mint a jövő „instrumentum deficiensei”

Az em­be­re­ket min­dig ér­de­kel­te, hogy mit hoz a jö­võ. Kü­lö­nös­kép­pen oly ko­rok­ban, me­lyek a tör­té­nel­mi át­ala­ku­lá­sok – krí­zi­sek – meg­ráz­kód­ta­tá­sa­it szen­ve­dik el. A Krisz­tus utá­ni má­so­dik ez­red­for­du­ló fel­erõ­sí­tet­te a millenarista ten­den­ci­á­kat (akár ter­mé­sze­tes­nek is ve­het­jük a szám­lé­lek­ta­ni sajátosságot…), s ha pro­vi­zó­ri­ku­san is, de üz­le­ti ág­gá vált a jö­võ bi­zony­ta­lan­sá­ga­i­val kap­cso­la­tos vá­ra­ko­zá­sok bi­zo­nyos­sá­ga­i­nak meg­fo­gal­ma­zá­sa. A kép­ze­let és a kí­ván­csi­ság mel­lett az iden­ti­tá­su­kat, ön­tu­da­tu­kat vesz­tet­tek is me­ne­kül­nek a bi­zony­ta­lan­ná vált je­len­bõl a jö­ven­dõ – jö­ven­dö­lé­sek ál­tal el­ér­he­tõ­nek tar­tott – vi­lá­gá­ba.
A gombamódra sza­po­ro­dó jós­lat-ki­ad­vány­ok – mely­tõl még az üz­le­ti fi­lo­zó­fia kény­sze­re­i­nek meg­haj­ló egy­há­zi élet sem mentes1  – ugyan­úgy utat ta­lál­nak az ún. kva­li­fi­kált ér­tel­mi­ség­hez, mint a né­pi val­lá­sos­ság tö­me­ge­i­hez. S ami még ros­­szabb, a szek­ták exegétái is lá­zas és han­gos ér­ve­lés­sel a Bib­lia ön­ké­nye­sen ér­tel­me­zett sza­vai mö­gül hir­de­tik so­ka­kat meg­té­vesz­tõ üzeneteiket.2  Ve­lük szink­ron­ban, mint az elõ­tö­rõ csa­tor­na­víz, fel­bu­gyog­nak a kü­lön­bö­zõ ok­kul­tis­ta je­len­sé­gek is – és fe­ke­te le­vük el­ön­ti kul­tu­rált­nak vélt ut­cá­in­kat. S akik – eszmeittasan – eb­ben meg­hem­pe­reg­nek, azok lel­kü­ket a sö­tét­ség or­gi­á­i­nak ad­ják át.
Ám azok is, akik a hit sze­mé­vel né­zik je­le­nünk tör­té­nel­mi át­ala­ku­lá­sát – s a ke­resz­tény lé­lek in­tu­í­ci­ó­já­val mé­lyeb­ben lát­va, meg­kü­lön­böz­te­tik a mát érõ ha­tá­so­kat a ki­nyi­lat­koz­ta­tott eszkhatológia ér­vé­nyes üze­ne­te­i­tõl – ugyan­úgy az is­me­ret­len jö­võ fe­lé for­dul­nak ag­gó­dó vagy bí­zó sze­mek­kel.
Ez a ku­ta­tó – prospektív – szem­lé­let ma szin­te ál­ta­lá­nos em­be­ri je­len­ség, hi­szen ko­runk an­­nyi­ra ma­gán vi­se­li az át­ala­ku­lás stig­ma­tá­rát, hogy gon­do­la­ta­ink a je­len­bõl szin­te spon­tán a jö­võ­be fut­nak: mit hoz ma­gá­val, s fõ­leg: mi­lyen lesz ez a jö­võ?
Ezért ér­dek­li az em­be­re­ket, ha – szá­za­dok kri­ti­ká­já­nak sú­lyát vi­se­lõ ira­to­kat új­ra és új­ra kiadnak3  – szen­tek vagy név­te­le­nek fel­jegy­zé­se­i­rõl hal­la­nak, me­lyek a jö­võ­rõl szól­nak; s me­lye­ket a ma em­be­re ta­lán meg­le­pet­ve, vagy meg­ren­dü­lés­sel ol­vas­sa. Nostradamustól és „nostradamusoktól” zeng a világ.4 
Ilyen je­len­sé­gek lát­tán, jo­go­san fel­me­rül­het a kér­dés: mi le­gyen a mi ál­lás­pon­tunk a mind gyak­rab­ban elénk ke­rü­lõ jö­ven­dö­lé­sek ér­tel­me­zé­se so­rán? S mit kell gon­dol­nunk – ál­ta­lá­ban – a pró­fé­ci­ák­ról?
Hogy a modernitás, s még in­kább az ún. posztmodernitás kép­vi­se­lõi – a fel­vi­lá­go­so­dás köl­dök­né­zõi, a li­be­rá­lis ra­ci­o­na­lis­ták, a csö­kött ma­te­ri­a­lis­ták, a kö­zöm­bös deisták,… – el­ve­tik, az ter­mé­sze­tes­nek is mi­nõ­sít­he­tõ. Ám raj­tuk kí­vül mil­li­ó­szám­ra van­nak a metafizikumra éhe­zõk, akik min­den transz­cen­den­ci­át ígé­rõt – elég­sé­ges val­lá­si mû­velt­ség és kri­ti­ka hi­á­nyá­ban – elfogadnak… Õket ho­gyan és kik iga­zít­ják el?
Vajh, el­fo­gad­ják-e, hogy az iga­zi jö­ven­dö­lé­sek a Szent­írás kin­csei – s nem a ne­künk ön­ma­gát fel­tá­ró Is­ten üze­ne­tén kí­vül kell is­mer­ni­ük az egye­te­mes lét­rend­re vo­nat­ko­zó transz­cen­dens szán­dé­ko­kat? Kü­lön­ben is, mi jó vár­ha­tó azok­tól a jós­la­tok­tól, me­lyek­nek szer­zõ­it nem is­mer­jük, s akik sok­szor az élet­szent­ség­tõl is tá­vo­lo­dó­nak bi­zo­nyul­tak? De leg­fõ­kép­pen el­ke­rü­len­dõ­nek lát­sza­nak a vi­lág po­li­ti­kai sor­sá­ról, a nem­ze­tek éle­té­rõl szó­ló pró­fé­ci­ák, mert más a val­lás és más a né­pek tör­té­ne­te – hogy le­het­ne er­rõl szó az iga­zi jö­ven­dö­lé­sek­ben? („Az én vi­lá­gom nem e vi­lág­ból való…”)
Az imén­ti ál­lás­pont­tal szem­ben a má­sik vég­le­tet kép­vi­se­lõk azok, akik va­la­mi csil­la­pít­ha­tat­lan éh­ség­gel min­den ti­tok­za­tos­ra fel­fi­gyel­nek, bár­hon­nan jöj­jön is; akik a jós­la­tok­ban ha­tá­ro­zott ese­mé­nye­ket és egé­szen pon­tos dá­tu­mo­kat ol­vas­nak ki, s aki­ket kí­ván­csi hi­szé­keny­sé­gük­ben még nyil­ván­va­ló csa­ló­dá­sa­ik sem ren­dí­te­nek, s kész­tet­nek jó­zan kri­ti­ká­ra.
Az iméntiekben jel­zett két vég­let kö­zött a mi irá­nyunk nem le­het más, mint ame­lyet Szent Pál je­löl meg a glosszolaliát is­me­rõ thesszalonikai hí­vek­nek: „A pró­fé­tai be­szé­det meg ne ves­sé­tek. Min­dent vizs­gál­ja­tok meg, a jót tart­sá­tok meg. Min­den­fé­le rossz­tól óva­kod­ja­tok.” (1Thessz 5,20-22.)
En­nek az irány­elv­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz biz­tos és ér­té­kes el­mé­le­ti el­iga­zí­tást ad a katholikus te­o­ló­gia a pró­fé­ci­ák­ról szól­ván.
Az pe­dig a tra­dí­ció katholica szé­les, de nem part­ta­lan med­ré­ben – ma­gá­tól ér­te­tõ­dõ egy­ön­te­tû­ség­gel – min­dig is val­lot­ta a pró­fé­cia lé­tét. Már Szent Pál rész­le­tes sza­bá­lyo­kat ad a korinthusiaknak a pró­fé­tai – az­az az ih­le­tett – beszédre.5  Ez az ado­mány az Õs­egy­ház­ban, mi­ként nap­ja­ink ka­riz­ma­ti­kus moz­gal­ma­i­ban elég gya­ko­ri le­he­tett. Antiochiai Szent Ig­nác – az el­sõ szá­zad vé­gén – ar­ra buz­dít, hogy sze­res­sük a prófétákat,6 de ezt va­ló­szí­nû­leg az ószö­vet­sé­gi írók­ra ér­ti. Órigenész Kr. u. a III. szá­zad­ban azt ma­gya­ráz­za, hogy a jö­ven­dö­lé­sek fe­lül­múl­ják ér­tel­mün­ket, s így csak be­tel­je­se­dé­sük­kor ért­jük meg: mi­ként je­lez­ték a jövõt.7  Lactantius sze­rint na­pon­ta lát­ni, mint vál­nak va­ló­ra a jövendölések.8  Augustinus szó­nok­la­ta­i­ban is gyak­ran hi­vat­ko­zik a próféciákra.9  A De civitate Dei-ben pe­dig Theodosius csá­szár­ral kö­zölt po­li­ti­kai ma­gán­jö­ven­dö­lés­rõl értesít.10 
Az Õs­egy­ház után év­ez­red­del, az el­len­re­for­má­ció nagy dok­to­ra: Roberto Bellarmino bí­bo­ros megint csak azt ta­nít­ja, hogy Is­ten igaz Egy­há­zá­ban „so­ha nem hi­ány­zott a cso­dák je­le, az er­köl­csi szent­ség és a jö­ven­dö­lé­sek fénye…”
A katholikus hit­tu­do­mány el­hal­vá­nyít­ha­tó, de múl­ha­tat­lan Nap­ja: Aquinói Szent Ta­más az, aki nem­csak a pró­fé­ci­ák min­den idõ­ben va­ló lé­tét is­me­ri el, de a jö­ven­dö­lé­sek­kel kap­cso­lat­ban fi­lo­zó­fi­ai és te­o­ló­gi­ai kér­dé­sek­kel is be­ha­tó­an fog­lal­ko­zik. A Sum­ma Theologicában, a IIa-IIae négy quaestiojában11  ös­­sze­sen 22 articulus-t szen­tel tár­gyunk­nak.
Az An­gya­li Dok­tor ma­gá­tól ér­te­tõ­dõ­nek tart­ja, hogy a Szent­írá­son kí­vül is van­nak iga­zi pró­fé­ci­ák, hi­szen min­den idõ­ben vol­tak, akik a jö­ven­dö­lé­sek ado­má­nyá­val rendelkeztek.12  S ha nincs is a ke­resz­tény­ség­ben a jö­ven­dö­lés­nek va­la­mely in­téz­mé­nye – mint pl. a gö­rö­gök­nek Delphoi13  –, a pró­fé­tá­lás lel­ke meg­van egye­sek­ben, s ezek sok ese­ményt elõ­re mondanak.14 
De mi­ben áll a jö­ven­dö­lés ma­ga? Ta­más, ma­gá­é­vá te­szi Cassiodorus meg­ha­tá­ro­zá­sát, amely sze­rint a pró­fé­cia is­te­ni su­gal­lat vagy ki­nyi­lat­koz­ta­tás, mely föl­tét­len igaz­ság­gal jel­zi a jö­võ dol­gok be­kö­vet­ke­zé­sét.  Má­sutt pe­dig az õ vi­lá­gos egy­sze­rû­sé­gé­vel így de­fi­ni­ál: „Pró­fé­tá­nak mond­juk azt, aki mint­egy procul fans, vagy procul videns – tá­vol(i idõk­re) szó­ló és távol(i te­rek­re) lá­tó; mert azt köz­li, ami az em­be­rek ér­zé­ke­i­tõl tá­vol esik.”16 
A jö­ven­dö­lés te­hát meg­ha­lad­ja a ter­mé­sze­tes erõ­ket és ké­pes­sé­ge­ket s transz­cen­dens – is­te­ni vagy szel­le­mi – köz­re­mû­kö­dés­sel megy vég­be. Mi le­het azon­ban ily rend­kí­vü­li és a ter­mé­szet ha­tá­ra­in túl­ról ere­dõ je­len­ség cél­ja? Az Õs­egy­ház fel­fo­gá­sa a cso­dák és jö­ven­dö­lé­sek is­te­ni ren­del­te­té­sén el­mél­ked­ve úgy vél­te, hogy az elõb­bi­e­ket Is­ten azért is ad­ja, hogy fel­hív­ja a po­gá­nyok fi­gyel­mét az igaz hit­re, míg a jö­ven­dö­lé­se­ket – mint bi­zal­mas köz­lé­se­it – a hí­võk­nek, az Õ sze­re­tett gyer­me­ke­i­nek szán­ja, hogy a rend­kí­vü­li ba­jok­ban rend­kí­vü­li mó­don erõ­sít­se és irá­nyít­sa õket.
Bi­zo­nyos: a pró­fé­ci­ák so­ha­sem a pusz­ta kí­ván­csi­ság, gõg, haszon- vagy ha­ta­lom­vágy ki­elé­gí­té­sé­re van­nak, ha­nem az em­be­rek – kü­lö­nös­kép­pen az Egy­ház – ja­vá­ra szol­gál­nak: „dantur ad utilitatem Ecclesiae”.17  Az ül­dö­zött ke­resz­té­nyek vi­ga­sza és erõ­sí­té­se, a küz­dõ Egy­ház se­gí­té­se – ezek az új­szö­vet­sé­gi vi­lág­vé­gi jö­ven­dö­lé­sek­nek és min­den is­te­ni pró­fé­ci­ák­nak a cél­jai.
A jö­ven­dö­lés ado­má­nya tel­je­sen Is­ten­tõl függ. Em­be­ri ha­ta­lom, erõl­kö­dés, ki­csi­ka­rás ezt meg nem sze­rez­he­ti. Az egye­dül és ki­zá­ró­la­go­san a Szent­lé­lek aka­ra­tán áll.18  Még ma­ga az élet­szent­ség sem jo­go­sít fel arra… – vi­szont olya­nok is ré­sze­sül­nek ben­ne, akik­ben nincs meg Is­ten szeretete,19 akik nem is él­nek a meg­szen­te­lõ ke­gye­lem állapotában.20  Is­ten meg­en­ge­di még a dé­mo­ni jö­ven­dö­lést is. Amit a bu­kott an­gyal­vi­lág tud, azt fel is fed­he­ti az em­be­rek elõtt,21 csu­pán a köz­vet­len ér­tel­mi meg­vi­lá­go­sí­tás mód­ján va­ló, tisz­tán ter­mé­szet­fö­löt­ti köz­lés­re kép­te­le­nek. S így, amint Is­ten­nek van­nak pró­fé­tái, a Sá­tán­nak is van­nak jövendölõi.22  A dé­mo­ni jós­lás azon­ban kül­sõ je­lek­bõl is felismerhetõ.23 
De: le­het­sé­ges-e, hogy a dé­mo­ni jö­ven­dö­lés iga­zat mond­jon? – Szent Ta­más el­fo­gad­ja Arany­szá­jú Szent Já­nos meg­ál­la­pí­tá­sát: „Az ör­dög né­ha iga­zat mond, hogy e rit­ka igaz­mon­dás­sal ajánl­ja hazugságait.”24 A dé­mon-pró­fé­ták né­ha is­te­ni su­gal­ma­zás­ra is szól­hat­nak, mert Is­ten a go­no­szo­kat is fel­hasz­nál­hat­ja a jó­ra. Így a po­gány Sybillák is so­kat jö­ven­döl­tek Krisztusról.25 
A dé­mo­ni pró­fé­ci­ák azon­ban min­dig ve­szé­lye­sek, s akik ezek út­ján ke­re­sik a jö­võ tit­ka­it – til­tott, ba­bo­nás pra­xi­sok­kal, a spi­ri­tiz­mus, ok­kul­tiz­mus, aszt­ro­ló­gia révén… – nem­csak hogy sok­szor rú­tul be­csa­pat­nak, ha­nem az ily el­já­rás és érint­ke­zés ré­vén a sze­mé­lyes tes­ti-lel­ki pusz­tu­lás fe­lé sod­ród­nak.
Mind­ezek után nem kell-e a jö­ven­dö­lést, mint Is­ten rend­kí­vü­li fel­vi­lá­go­sí­tó és irá­nyí­tó esz­kö­zét tar­tal­mi­lag ki­zá­ró­lag a val­lá­si vo­nat­ko­zá­sok­ra kor­lá­toz­ni? Nem kell-e azt hin­ni, hogy az iga­zi pró­fé­cia csak val­lá­si tar­tal­mú le­het, s kö­vet­ke­zõ­leg min­den tör­té­nel­mi – or­szá­gok, né­pek, kö­zös­sé­gek (communitasok), sõt még az Egy­ház föl­di hely­ze­tét il­le­tõ – jö­ven­dö­lést is ele­ve el­vet­ni?
Szent Ta­más nem kor­lá­toz­za a jö­ven­dö­lé­sek tar­tal­mi sík­ját, ha­nem a le­he­tõ leg­tá­gab­ban je­lö­li meg azt: „A pró­fé­cia min­den­re ki­ter­jed, ami ter­mé­szet­fe­let­ti mó­don megismerhetõ.”26  Más szö­ve­ge­i­bõl pe­dig ki­tû­nik, hogy a né­pek kor­mány­zá­sát, a po­li­ti­kai tör­té­ne­lem ese­mé­nye­it – igen­is – az is­te­ni jö­ven­dö­lé­sek­be il­lõ­nek tart­ja. Ar­ra a kér­dés­re: va­jon a pro-grediens idõ­vel együtt nö­vek­szik-e a jö­ven­dö­lés ado­má­nya, úgy fe­lel: Is­ten ezt in­kább az egyes ko­rok és a föl­di ügyek je­len­tõ­sé­gé­hez méri.27 A jö­ven­dö­lé­sek kü­lön­ben nem új hi­tet, új igaz­sá­got kö­zöl­nek, ha­nem cse­le­ke­de­te­ink irá­nyí­tá­sá­ra szolgálnak.28 
S e szem­pont­ból Szent Ta­más fél­re­ért­he­tet­le­nül vall­ja: az em­be­ri kö­zös­sé­gek, né­pek, or­szá­gok, és még in­kább ma­ga az Egy­ház kor­mány­zá­sát és tör­té­ne­tét il­let­he­ti is­te­ni jö­ven­dö­lés, s e szem­pont­ból szük­sé­ges is, „secundum hoc prophetia necessaria est ad populi gubernationem”.29 
Gya­kor­la­ti­lag szá­munk­ra eb­bõl az kö­vet­ke­zik, hogy ha va­la­mely szö­veg tör­té­nel­mi jö­ven­dö­lést tar­tal­maz, ez egye­dül még nem szól an­nak sem igaz, sem ha­mis vol­ta mel­lett. Job­ban el­iga­zí­tó mo­men­tu­mok en­nek meg­íté­lé­sé­ben: a jö­ven­dö­lés tar­tal­ma, a be­lõ­le su­gár­zó vagy ki­érez­he­tõ lel­kü­let, szer­zõ­je sze­mé­lyi­sé­ge. Egye­dü­li biz­tos kri­té­ri­um va­la­mely ma­gán-jö­ven­dö­lés igazvol­ta mel­lett csak az, ha már be­tel­je­se­dett, vagy tel­je­sü­lé­se kez­de­tét vet­te.
Is­te­ni ere­de­tû jö­ven­dö­lé­sek is szól­hat­nak tör­té­nel­mi, né­pi ese­mé­nyek­rõl: há­bo­rúk­ról, pusz­tu­lá­sok­ról, gyõ­zel­mek­rõl. Ez kü­lön­ben õsi ke­resz­tény fel­fo­gás, és csak az újabb kor­ban lé­pett fel ve­le szem­ben az a ra­ci­o­na­lis­ta és la­i­kus gon­do­lat, amely a val­lá­si és a föl­di va­ló­sá­go­kat tel­je­sen kü­lön akar­ja vá­lasz­ta­ni. Mint­ha Is­ten kö­zöm­bös le­het­ne a tör­té­ne­lem ala­ku­lá­sa iránt!30  S mint­ha a vi­lág­tör­té­ne­lem – be­le­ért­vén a po­li­ti­kai tör­té­né­se­ket is – bel­sõ lé­nye­gé­ben nem len­ne az em­be­ri­ség üd­vös­ség­tör­té­ne­te! Jól lát­ta ezt – az el­fo­gult és szûk­lá­tó­kö­rû XIX. szá­zad de­re­kán – a mé­lyen gon­dol­ko­dó spa­nyol kon­ver­ti­ta po­li­ti­kus: Donoso Cortes, vagy szá­za­dunk­ban az ENSZ tra­gi­kus kö­rül­mé­nyek kö­zött meg­halt fõ­tit­ká­ra: Dag Hammarskjöld: min­den nagy po­li­ti­kai harc mö­gött val­lá­si küz­de­lem feszül.31 
A né­pek sor­sát il­le­tõ jö­ven­dö­lé­sek ter­mé­sze­te­sen el­sõ­sor­ban a kri­ti­kus és va­ló­ban tör­té­nel­mi for­du­ló­pon­tot je­len­tõ kor­sza­ko­kat illetik.32  Is­ten – Szent Ta­más sza­va­i­val él­ve – „az ügyek fon­tos­sá­ga sze­rint” a jö­võ ho­má­lyá­ból leg­in­kább azt a kort vi­lá­gít­ja meg, amely­nél az ilyen köz­lés a „vá­lasz­tot­tak üd­vé­re” a leg­na­gyobb je­len­tõ­sé­gû. Mi­ként 1989/90 for­du­ló­ját is szí­ve­sen ne­vez­te a po­li­ti­kai zsar­gon a „tör­té­ne­lem ke­gyel­mi pil­la­na­tá­nak”. (A ma­gyar­ság mo­rá­lis meg­úju­lá­sá­ra fel­kí­nált idõ­vel azon­ban elég­sé­ges bá­tor­ság hi­á­nyá­ban a meg­aján­dé­ko­zott erõk: a ke­resz­tény po­li­ti­ku­sok al­kot­ta kor­mány és a ke­resz­tény egy­há­zak nem meg­fe­le­lõ­en éltek…)
E perspekció után fel­ada­tunk már csak an­­nyi, hogy kö­ze­lebb­rõl vizs­gál­juk meg a jö­ven­dö­lé­sek „hasz­ná­la­ti uta­sí­tá­sát” – a sú­lyos fél­re­ér­té­sek el­ke­rü­lé­sé­re:
1. A dé­mo­ni pró­fé­ci­á­kat il­le­tõ­en jobb ve­lük nem tö­rõd­ni. „Pró­fé­tá­i­kat” – aszt­ro­ló­gu­so­kat, spi­ri­tisz­tá­kat, teozófusokat, antropozófusokat, ok­kult is­me­re­te­ket ter­jesz­tõ­ket: lásd a „tarot”-ból jós­ló­kat – jobb el­ke­rül­ni. Szent Pál­nak mint­egy en­ge­del­mes­ked­ve: „min­den­faj­ta rossz­tól óva­kod­ja­tok!” (1Thessz 5,22). A dé­mo­ni jö­ven­dö­lé­sek fel­is­me­ré­sé­re szol­gál­hat­nak: a) ere­de­tük, ke­let­ke­zé­sük kö­rül­mé­nyei, b) cél­juk, mely ki­fe­je­zet­ten, de még gyak­rab­ban bur­kol­tan rossz, c) a ben­nük fel­buk­ka­nó dog­ma­ti­kai vagy er­köl­csi tévely – pl. re­in­kar­ná­ció, vá­lás megengedése,… és vé­gül d) a be­lõ­lük ki­érez­he­tõ ne­ga­tív lel­kü­let, mely­re a ke­resz­tény lé­lek ér­zé­keny; pl. a gõg, túl­zott lob­ba­né­kony­ság, az ön­ma­gá­ért lá­za­dás, nem­rit­kán a gro­teszk ma­gasz­ta­lá­sa s - a nyil­ván­va­ló os­to­ba­ság, le­gyen az tan­szék­ve­ze­tõ fi­lo­zó­fia­pro­fes­­szor­tól szár­ma­zó is. Ez utób­bi­hoz ér­té­kes manuduktor Loyolai Szent Ig­nác – a szel­le­mek meg­kü­lön­böz­te­té­sé­re szol­gá­ló bölcs – szabályzata.33 
Goya: "Ha az értelem alszik, eljönnek a szörnyek"2. Elõ­vi­gyá­zat­ra int az ún. pró­fé­tai ho­mály. An­nak rej­tett, gyak­ran szim­bo­li­kus stí­lu­sa leg­több­ször tilt­ja a szó sze­rin­ti ér­tel­me­zést. Hoz­zá­já­rul, hogy az is­me­ret – me­lyet a jö­ven­dö­lé­sek kö­zöl­nek – nem­csak ho­má­lyos, ha­nem tö­ké­let­len is.34 S en­nek egyik oka ma­ga az is­te­ni (vagy szel­le­mi) köz­lés, amely nem­csak ki­nyi­lat­koz­ta­tás ré­vén tör­té­nik, ha­nem va­la­mi egé­szen rej­tett meg­ér­zés­sel is, „per quondam instinctum occultisssimum”.35 Ilye­tén a ha­tá­ro­zott ada­tok­nak, év­szám­ok­nak ak­kor sem jó hi­telt ad­ni, ha a pró­fé­cia ál­ta­lá­nos irá­nya el­fo­gad­ha­tó­nak lát­szik.
Elõ­for­dul­hat az is, hogy a pró­fé­ta ma­ga nincs tu­da­tá­ban an­nak, hogy jö­ven­dölt. Ilyen volt Ka­i­fás sza­va a fõ­pa­pi ta­nács­ban, amely el­ha­tá­roz­ta, hogy meg­öli Jé­zust: „Jobb nek­tek, hogy egy em­ber hal­jon meg a né­pért, mint­sem az egész nép el­ves­­szen.” – mely­hez Szent Já­nos evangélista hoz­zá­fû­zi: „Ezt pe­dig nem ma­gá­tól mond­ta, ha­nem fõ­pap lé­vén, ab­ban az esz­ten­dõ­ben meg­jö­ven­döl­te, hogy Jé­zus meg fog hal­ni a nem­ze­tért; és nem­csak a nem­ze­tért, ha­nem hogy az Is­ten szét­szórt gyer­me­ke­it egy­be­gyûjt­se.” (Jn 11,50 skk.) – Ál­ta­lá­ban a jö­ven­dö­lé­sek tel­jes hor­de­re­je sok­szor rej­tett még a jö­ven­dö­lõ elõtt is.36 
Má­sik oka en­nek a ho­mály­nak, hogy a köz­lés gyak­ran ter­mé­szet­fe­let­ti re­a­li­tá­sá­nak tel­jes in­ten­zi­tá­sá­ban az em­ber­nek el­vi­sel­he­tet­len. (Ily ér­te­lem­ben mon­dot­ta az ars-i plé­bá­nos, Vianney Szent Já­nos: „Si l’on sa­va­it ce qu’est la mes­se, on en mourrait.” Ha meg­ér­te­nõk, mi is a szent­mi­se, be­le­hal­nánk!) S így a pró­fé­ta ér­tel­me is sok­szor elég­te­len esz­köz – „inst­ru­men­tum deficiens” – a köz­lés teljesn értékû fel­fo­gá­sá­ra és továbbadására.37 
Ilyen­kor ter­mé­sze­te­sen em­be­ri gon­do­la­tok, egyé­ni ér­zé­sek is el­ve­gyül­het­nek az Is­ten­tõl nyert s az ér­tel­met le­nyû­gö­zõ és el­va­kí­tó köz­lés­be. S még in­kább le­het­sé­ges, hogy egyé­ni vá­gyak, fé­lel­mek és re­mé­nyek ve­tü­le­tei las­san, szin­te ál­lan­dó ha­tás­ként át­szü­rem­le­nek a ti­tok­za­tos meg­ér­zés­nek ab­ba a ré­gi­ó­já­ba, amely­rõl szin­tén Szent Ta­más beszél,38 s mely­nek le­het sze­re­pe az iga­zi pró­fé­ci­ák ke­let­ke­zé­sé­ben is.
A ter­mé­szet­fe­let­ti va­ló­sá­gok és az em­be­ri ér­te­lem arány­ta­lan­sá­ga el­sõ­sor­ban áll min­den is­te­ni va­ló­ság­ra. S ezért ne­vez­zük he­lye­sen azt ti­tok­nak, misz­té­ri­um­nak. Szent Ta­más is egyet­ér­tõ­en idé­zi Pseudo-Dionysiost: „Az is­te­ni fény csak kü­lön­fé­le szent fáty­lak­ba fe­det­ten ra­gyog­hat nekünk.”39 
3. Vé­gül kis­sé mé­lyebb te­o­ló­gi­ai meg­fon­to­lást tesz szük­sé­ges­sé az a tény, hogy nem egy­szer két­ség­te­le­nül is­te­ni és fél­re­ért­he­tet­le­nül vi­lá­gos jö­ven­dö­lé­sek sem teljesülnek. A Szent­írás­ból szá­mo­sat idéz­het­nénk er­re.40 
Szent Ta­más ezek­kel szem­ben fel­ve­ti a kér­dést: „Le­het-e ha­mis, amit ne­künk a pró­fé­cia hirdet?”41 – A jö­ven­dö­lés lé­nye­gé­ben az is­te­ni min­den­tu­dás és elõ­re­lá­tás bi­zo­nyos, lé­lek­be nyo­mott ha­son­má­sa­i­ban és en­nek köz­lé­sé­ben áll.42 Az is­te­ni elõ­re­lá­tás két­fé­le­kép­pen szem­lél­he­ti a dol­go­kat: ön­ma­guk­ban és föl­di oka­ik­ban. S eb­ben van a kér­dés meg­ol­dá­sa. Mert ha nem vá­lik be a jö­ven­dö­lés – pl. Ninive pusz­tu­lá­sa, Ezekiás halála,… –, ak­kor is igaz volt, nem ugyan ma­gá­ban és úgy, amint a do­log lett, ha­nem oka­i­ban (a Ninive pusz­tu­lá­sát ki­vál­tó-ki­hí­vó bû­nök, Ezekiás = Hizkijáhu ha­lá­los be­teg­sé­ge), és úgy, amint ezek sze­rint kel­lett vol­na tör­tén­nie.
Így a jö­ven­dö­lé­sek­nek két nagy cso­port­ját kap­juk: az is­te­ni elõ­re­is­me­rés és a fe­nye­ge­tés próféciáit.43 Mind a ket­tõ iga­zi is­te­ni ere­de­tû jö­ven­dö­lés, és a comminatív pró­fé­cia, amely rend­sze­rint fel­is­mer­he­tõ fe­nye­ge­tõ jel­le­gé­rõl, amint a bû­nök­re le­súj­tó is­te­ni ha­ra­got köz­li, – ko­ránt­sem üres ijeszt­ge­tés, ha­nem szent is­te­ni el­ha­tá­ro­zás, amely sze­rint a meg­jö­ven­dölt csa­pá­sok csak az em­be­rek aka­ra­tá­tól füg­gõ­en = a bûn(ük)ben va­ló meg­átal­ko­dás, csö­kö­nyös­ség ré­vén kö­vet­kez­nek be.
Ha vi­szont a fe­nye­ge­tõ jós­lat, az iga­zak és a meg­té­rõk bûn­bá­nat­ára nem vá­lik va­ló­ra, ez nem je­len­ti azért az is­te­ni aka­rat vál­to­zá­sát. Is­ten vál­toz­ha­tat­lan. Lé­nye­ge – mint min­den tö­ké­le­tes­ség – tel­jes, örök és szük­ség­sze­rû. Õ a „vi­lá­gos­sá­gok Aty­ja, aki­nél nincs vál­to­zás, sem ár­nyé­ka a változandóságnak”.44 Te­hát a prophetia comminationis nem-tel­je­sü­lé­se is nem Is­ten szán­dé­ka­i­nak for­du­lá­sá­ban, ha­nem az okok hi­e­rar­chi­á­já­ban nye­ri ma­gya­rá­za­tát. Így ta­nít­ja Nagy Szent Ger­gely pá­pa is a Moralia-ban: „Is­ten vál­toz­tat­ja a dol­go­kat, de nem a terveit.”45 
Is­ten aka­ra­ta min­de­nek elõtt, leg­fõbb oka – ám az nem zár­ja ki a má­sod­ren­dû te­rem­tett okok ha­tá­sát, és a sza­bad em­ber­nél ezek­nek sza­bad ér­vé­nye­sí­té­sét. Ez az is­te­ni elõ­re­lá­tás, föl­tét­le­nül be­kö­vet­ke­zen­dõ jö­ven­dö­lé­se­i­re is áll. S no­ha Is­ten ezen ir­gal­mas el­ha­tá­ro­zá­sa­it – mint pl. az Egy­há­za min­den ül­dö­zé­sen túl fel­ra­gyo­gó di­a­da­lát az em­be­rek üd­vé­re - so­ha sem­mi­fé­le em­be­ri erõl­kö­dés meg nem má­sít­hat­ja, ezek még­sem zár­ják ki, ha­nem föl­eme­lik, be­töl­tik és meg­di­csõ­í­tik az Ál­ta­la sér­tet­len ép­ség­ben tisz­telt em­be­ri szabadságot.46 
Így egy apo­ka­lip­ti­kus ese­mé­nyek­kel ter­helt kor­ban is, ami­kor a CNN ré­vén az apokalipszis lát­vá­nya bé­kés szo­bánk­ba is beköltözik!, a te­o­ló­gi­a­i­lag ref­lek­tá­ló el­me elõtt az em­ber mai tra­gé­di­á­já­nak igaz meg­ol­dá­sa és éle­té­nek egyet­len biz­to­san ve­zér­lõ el­ve az, ame­lyet Ma­dách mû­ve utol­só so­ra­i­ban az an­gya­lok ka­rá­val mon­dat:
„Sza­ba­don bûn s erény közt
Vá­laszt­hat­ni, mily nagy esz­me
S tud­ni még­is, hogy fe­let­tünk
Paj­zsul áll Is­ten ke­gyel­me.”
Aquinói Szent Ta­más ta­ní­tá­sa út­mu­ta­tás ar­ra, hogy mi­ként va­ló­sít­suk meg az ez­red­vé­get vá­rók kö­ré­ben a jö­ven­dö­lé­sek­kel és kü­lön­bö­zõ ho­má­lyos meg­nyi­lat­ko­zá­sok­kal szem­ben az Apos­tol ko­ráb­bi­ak­ban idé­zett in­tel­mét.
A pra­xis christiana-t il­le­tõ­en meg­ál­la­pít­ha­tó: né­pek sor­sát a jö­ven­dö­lé­sek egy­sze­rû, s fõ­kép­pen in­do­ko­lat­lan – de­is­ta és ra­ci­o­na­lis­ta ízû, li­be­rá­lis fö­lé­nyes­ke­dé­sû – ta­ga­dá­sa té­ves ál­lás­pont len­ne. Igaz, ép­pen a leg­ér­té­ke­sebb szö­ve­gek – a lehnini, la Salette-i, orvali írá­sok, Holzhauser Ber­ta­lan, Bosco Szent Já­nos, Filljunk Ka­ta­lin, X. Szent Pius, Szent Taigi Anna-Maria, stb. jö­ven­dö­lé­sei – rit­kán ke­rül­nek he­lyes mó­don és kel­lõ ma­gya­rá­zat­tal az em­be­rek elé.
Ép­pen ezért an­nál ha­tá­ro­zot­tab­ban kell el­vet­ni és el­uta­sí­ta­ni min­den ok­kult for­rás­ból vagy szek­tás írás­ma­gya­rá­zat­ból ere­dõ jós­la­tot, mely az ele­ve jószándékú, hi­szé­keny – de kel­lõ kri­ti­ká­val föl nem vér­te­zett – em­be­rek kö­ré­ben oly sok kárt okoz és oko­zott. Ad maiorem Diaboli gloriam!?

01 Holik Sámuel: A malachiási pápajóslatok és a világ vége. Magyar Kultúra, 1940. aug. 5–20., szept. 5. – Ugyancsak megjelent a pápalátogatásra is 1991-ben (önkényesen aktualizálva!). – A Mérleg címû, liberális katoli-citást tallózó évnegyedes Münchenben szerkesztett folyóirat is él az ún. malachiási pápajóslatokra történõ utalással – különösen 1978-ban.
02 Különösen az adventista és Jehova tanúi szekták jelölnek „naprakész” világvégét…
03 Vághidi Ferenc: Nostradamus élete és jövendölése a XX. századra. Cserépfalvi kiadás. M. de Nostre-Dame-et, a XVI. században élt zsidó származású orvost minden idõk legnagyobb jövendölõjének tartják. Talán azért is, mert „Les vrayes Centuries et Propheties” c. mûve versei szimbolizmusának homálya a sokértelmûség „fõiskolája”.
04 A Nostradamus-kiadások jellemzõje, hogy az Egyház és a pápaság diadaláról szóló 6 egymásutáni strófát – V. 74–79. – nem tartotta fontosnak a magyar kiadások egyike se!
05 1Kor 14 – Mary Ann Getty: 1. és 2. Korintusi levél. Szegedi Bibliakommentár. Újszövetség 7., Kecskemét–Pannonhalma, 1994, 67-68.
06 PG 5., 700. – Epistola ad Philadephos 5,2. Ókeresztény Írók 3. Ford. Vanyó László, Budapest, 1980, 185.
07 PG 11., 1305. – Contra Celsum 6,10 – Ford. Komoróczy Géza.
08 PL 6., 127. – Divinae Institutiones 1,4.
09 A háború borzalmairól szólva, felkiált: „Olvasd és lásd: mindezt elõre megmondották s hidd el ebbõl, hogy beteljesül majd az is, amit most még nem látsz.” Sermones 38., 10 – PL 38., 241.
10  De civitate Dei V. 1., c. 26. – ed. B. G. Teubner, Lipsiae, 1863, 211. – PL 41., 172.
11  ST IIa–IIae, q. 171–174. – ed. A. Blot, Paris, 1926-1931, 845-901.
12  ST IIa–IIae, q. 174., a. 6., ad 3.
13 Delphoi jóslatok. Vál., ford.: Steiger Kornél, Budapest, 1992.
14  ST IIa–IIae, q. 95., a. 2., ad 3.
15  In Prol. super Psalmos c. L.-t idézi a ST IIa–IIae, q. 171., a. 3.
16 ST IIIa, q. 30., a. 1., ad 1.
17  ST IIa–IIae, q. 172., a. 4.
18  ST IIa–IIae, q. 172., a. 3.
19  ST IIa–IIae, q. 6., a. 2., ad 3.
20 A neurotikus képzelõdések és a szándékolt csalások felette gyakori eseteirõl nem is szólunk. Magától értetõdõ: ezek tartalmilag értéktelenek, hatásukban károsak.
21  ST IIa–IIae, q. 172., a. 5., ad 2.
22  ST IIa–IIae, q. 172., a. 5., ad 3.
23  ST IIa–IIae, q. 172., a. 6., ad 1.
24  PG 56., 712 a, b, c – Opus imperf. Hom. 19.
25  PG 56., 712 ad 1.
26  ST IIa–IIae, q. 178., a. 1., ad 1.
27  ST IIa–IIae, q. 174., a. 6., ad 3.
28 uo.
29  ST IIa–IIae, q. 172., a. 2., ad 4.
30  Robin G.Collingwood: A történelem eszméje. Budapest, 1987, 129.
31  Dag Hammarskjöld: Útjelek. Vigilia, 1979, 36-41. – Juan Donoso Cortes: Der Staat Gottes. Karlsruhe, 1933.
32 A Legfõbb Lény természetéhez hozzátartozik, hogy jóságát teremtményeivel éreztesse. – ST Ia–IIae, q. 6., a. 4.
33 Regulae ad dignoscibilia Spirituus. In: Liber Exercitianum, 1a et 2a.
34  ST III, q. 7., a. 8., ad 1.
35  ST IIa–IIae, q. 171., a. 5., ad 3.
36  ST IIa–IIae, q. 173., a. 4., ad 3.
37  uo.
38  ST II–-IIae, q. 171., a. 5., ad 3.
39  Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész: A mennyei Hierarchiáról, c. I. – ford. Erdõ Péter. In: Az isteni és az emberi természetrõl I–II. Görög egyházatyák. Budapest, Atlantisz, 1994, II., 214.
40  4Kir 20,1–7.; Iz 38,1–6: Izaiás jövendölése Ezekiás haláláról; Jon 3,1–3.; Jer 18,1–10.
41  ST IIa–IIae, q. 171., a. 6.
42  uo.
43  ST IIa–IIae, q. 174., a. 1., ad 3.
44  Jak 1,17
45  Moralia, 1.16., c. 5.
46  ST III,

Rászlai Ti­bor (1949) ta­nár, ku­ta­tó, esz­me­tör­té­nész. Az Aquinói Szent Ta­más Tár­sa­ság mo­de­rá­to­ra.