TANULMÁNYOK

Josef Schmitz C.SS.R.

A keresztény beavatás Szent Ambrus szerint* (1. rész)

1. Elõkészület

Az elõkészület a beavatási ünnepségre (initiatio) két szakaszra osztható: egy korábbi elõkészületre, ez a katekumenátus, és egy közvetlen elõkészítésre, ami a jelöltidõ.1
a) A katekumenátus

Amikor egy pogány vagy egy zsidó be akart lépni az egyházba, mindenekelõtt szükséges volt, hogy megismerje a legfontosabb hitigazságokat. Ez egy bevezetõ katekézis keretében történt meg, amelyrõl Ambrus az Expositio Evangelii secundum Lucam címû mûvében ír. Ebben a pogányok tanításának alapjául Szent Pál apostol areopágoszi beszédét ajánlja (ApCsel 17,22-31).2 A zsidók oktatásához az apostol példája nyomán azt tanácsolja, hivatkozzanak az Írás tekintélyére.3 
Úgy tûnik, a bevezetõ katekézis megtartása nem egy meghatározott embercsoport – például a klerikusok – elõjoga volt, hanem minden (tapasztalt) hívõ tarthatta. Erre lehet következtetni abból a ténybõl, hogy Ambrus az Expositio Evangelii secundum Lucam-ban válogatás nélkül minden hallgatót és olvasót felszólít és felkészít arra, hogyan kell a hitoktatásnak folynia. Ha ez a következtetés helyes, akkor az alapvetõ hitigazságok átadása egyéni és csoportos oktatás formájában történt.
Ambrus nem szól arról, hogy a bevezetõ katekézis, mint pl. Hippóban,4 megelõzte-e a katekumenátusba való belépést, csak azt követte, vagy elõbb elkezdõdött és az elõkészületi idõben tovább folyt,.
A katekumenátusba való felvétel az õsegyházban sok helyen függött a korábbi életút vizsgálatának eredményétõl, és megvizsgálták a jelentkezés indítékát is. Milánóban – legalábbis Ambrus idejében – ez valószínûleg nem így történt, mivel a jelöltek közé való felvételnek semmilyen különleges elõfeltétele nem volt.
Az elsõ keresztény évszázadokban a katekumenátusba általában egy sajátos liturgikus rítus, egy szokás útján léptek, amit Ambrus is ismert és követett. A következõ szavakban találunk rá utalást: „A katekumen is hisz az Úr Jézus keresztjében, amivel õt is megjelölik”.5 Különbözõ dokumentumok igazolják, hogy néhány helyen a katekumenátus kezdetén a keresztelésre jelentkezõk homlokát kereszttel jelölték meg. A fenti idézetet eszerint kell értelmezni, mivel a katekumenátushoz kapcsolódó speciális liturgikus rítusokról, melyek Milánóra lennének jellemzõek, nem tudunk. Ez arra vezethetõ vissza, hogy már jóval Ambrus milánói püspöki hivatalba lépésének ideje elõtt a katekumenátus intézménye a Római Birodalom egyházában hanyatlott.
Ambrus szerint már a katekumenátusba való belépés felvételt jelent az Egyház közösségébe. A keresztségre készülõ már ugyanúgy az Egyház ölében van. Ha eretnekek vagy szakadárok hitehagyásra veszik rá, az szakítással ér fel.6
A katekumenátus idõtartama Milánóban nem volt meghatározva. Nem is lett volna értelme elõírni, mivel az initiatio vételét nem kevesen hosszabb idõre kitolták. Az egyházatya egyszer megjegyzi, „hogy bizonyos emberek azt mondják, megõrizték a keresztség kegyelmét … halálukig”.7 
Mivel tehát a katekumenátus gyakran évekig, sõt évtizedekig is elhúzódott, feltételezhetõ, hogy Milánóban a bevezetõ katekézis mellett nem volt a keresztségre jelentkezõknek egyedi oktatása. Az azonban világos, hogy a katekumenek a mise igeliturgiáján – a prédikációval együtt –, vagyis a hívek hit és erkölcs kérdésében szokásos oktatásán részt vehettek.

b) A jelöltidõ

A IV. század végén a beavatási ünnepségre való közvetlen felkészülés legtöbbször egybeesett a húsvétot megelõzõ 40 napos elõkészületi idõvel. Valószínûleg így volt ez Milánóban is, ahol a quadragesima a húsvétot megelõzõ 6. vasárnapon kezdõdött.

Nomendatio

Az ókorban szokás volt mindig korábban nyilvánosan kihirdetni a mozgó ünnepeket, melyeknek idõpontját évrõl évre újra ki kellett számolni. Ezt a szokást a keresztény egyház átvette. Itt – általában vízkeresztkor – a szentmisén tették szóban közzé a mozgó húsvéti ünnep idõpontját. Mivel húsvét éjszakáján volt a keresztelés, Ambrus a többi püspökhöz hasonlóan az ünnep kihirdetését használta fel arra, hogy felszólítsa a katekumeneket, hogy jelentkezzenek a beavatásra.8
Az initiatiora való jelentkezést Ambrus a nomen (suum) dare (a [saját] nevet megadni)9 kifejezéssel írja körül, amivel az õsegyházban gyakran találkozunk. A kifejezés a katonai nyelvbõl származik, eredetileg a katonai szolgálatra való jelentkezést jelölte.
A nomendatio idõpontjáról Ambrus nem szól. Úgy tûnik, hogy a katekumenek egy nekik megfelelõ idõpontig jelentkezhettek. A jelentkezési határidõ azonban a quadragesima kezdetével valószínûleg lejárt.
Az initiatio vételére oly módon lehetett jelentkezni, hogy a keresztelendõ (competens) személyesen felírta magát a jelöltek listájára. Ambrus ezt a tettet úgy értelmezi, mint jelentkezést Krisztus vetélkedõjére.10 Az egyházatya szempontjából azonban ezzel még a nomendatio jelentõsége nincs teljesen leírva. A keresztelendõ aláírásának következménye, hogy Krisztus megnyitja a szemét.11 Mint a vak meggyógyításánál (vö.: Jn 9,6) fogja a „sarat” és a „szív szemére” keni, vagyis „alázatot, okosságot és a gyengeség megfontolását” ajándékozza, és a keresztelendõt így képessé teszi arra, hogy lássa mindazt, ami eddig el volt rejtve, ami a „szentségek birodalmába tartozik”. Ez azt jelenti: Krisztus képessé teszi arra, hogy felismerje bûneit, megvallja õket és vezekeljen értük.12

A bûnök megvallása

Az imént említett bûnvallomás alatt nem csupán egy belsõ beismerést értettek. A nomendatiohoz kapcsolódóan, azt megelõzõen vagy követõen – a pontos idõpont nem állapítható meg –, a beavatásra készülõktõl bûneik nyomatékos megvallását várták el. Ambrus írásaiból hiányoznak a módra, a helyre és a körülményekre vonatkozó konkrét adatok. Egy ilyen bûnvallomás mindenesetre nem volt abszolút kötelezõ, hiszen a püspök megjegyzi: „Ha valaki, aki eljön megkeresztelkedni, de a bûneit nem vallja meg, még akkor is bûnvallomást tesz pusztán azáltal, hogy azért kéri a keresztséget, hogy megigazuljon, vagyis, hogy a bûnbõl kegyelemre jusson.”13 
A beavatást megelõzõ szóbeli bûnvallomás nem egyedül milánói szokás volt. Több, különbözõ helyrõl származó ókeresztény dokumentum is igazolja.14 
Úgy tûnik, hogy Milánóban és máshol is a bûnvallomás váltotta fel a korábbi, forrásokkal igazolt vizsgát, mely a katekumenek életútját tekintette át. Erre utalnak azok a források, melyekben egyedül a bûnvallomásban és a vezeklésben kifejezésre jutó megtérésre fektetik a hangsúlyt attól függetlenül, milyen életet élt korábban a keresztelendõ. Ambrus magától értetõdõnek veszi, hogy a katekumenek vétkeztek, sõt, néhány esetben súlyos bûnöket követtek el.15
Nyilvánvalóan nem várt el a keresztelendõktõl különleges erkölcsi teljesítményt, melyek teljesítése egy vizsga tárgya lehetett volna, hogy aztán egyenként méltónak találtassanak. Számára az volt a fontos, hogy a beavatásra készülõk a nomendatioval és aztán a beavatás ünnepével véglegesen új életet kezdjenek.16

A bûnbánat

A bûnök megvallását a vezeklés követte, amivel a jelöltek bûneikért engeszteltek, kifejezték megtérésüket, és így intenzíven készültek a beavatás ünnepére.17 A vezeklés különbözõ elemeket foglalt magába: a bûnök megsiratását, gyakoribb imádkozást és böjtölést. Ambrus a bûnök megsiratását és a gyakoribb imádkozást csak általában említi, a böjtrõl azonban bizonyos részleteket tudunk meg tõle.
(1) A hét öt napján át tartott; szombat és vasárnap nem volt böjti nap. Milánó ezzel eltér Rómától, ahol a böjtöt csak vasárnapra szakították meg. Az ötnapos böjt a keleti egyházi hagyománynak felel meg, ahol a szombatnak a bibliai szabbat nyomán ünnepnapi jelleget tulajdonítottak.
(2) A böjti napokon a hívõknek estig le kellett mondaniuk az étkezésrõl. Az éhezés önmagában azonban – taglalja Ambrus – még nem Istennek tetszõ böjt. Csak akkor válik azzá, ha – mint azt Iz 58,3–7 mutatja – Istenfélelem jellemzi, és jó cselekedetekkel egészül ki. Ezen felül (Ambrus) elvárja a megtartóztatást mindattól, ami az embert akadályozza az imában és az isteni törvények szemlélésében.
(3) A böjt tulajdonképpeni értelmét Ambrus az erények megerõsítésében látja.

Katekézis

Krisztus megkeresztelése – Szent Péter BazilikaAz initiatio ünnepére való közvetlen felkészülés egyik legfontosabb eleme a hit- és erkölcsoktatás volt.
Mind a katekumenátus elõtti, vagy annak elején megkezdett bevezetõ katekézis kapcsán tartott, mind pedig a jelöltidõ alatti hitoktatásra vonatkozóan is feltételezhetõ, hogy egyéni vagy csoportos foglalkozás keretében folyt, mert Ambrus az Expositio Evangelii secundum Lucam-ban leírja a hitoktatás tananyagát, amit a beavatás ünnepe elõtti közvetlen elõkészületeken kellett átadni. Hallgatóitól és olvasóitól mindenekelõtt azt várta el, hogy részletesen mutassák be a megváltást, ami Jézus keresztáldozata által ment végbe.18 A közösség arra alkalmas tagjai által vezetett hitoktatáson kívül Ambrus minden jelöltnek közös katekézist tartott az erkölcsi tanításról a pátriárkákról szóló szentírási olvasmányokból és a Példabeszédek könyvébõl kiindulva.19 Ambrus azonban (az oktatást) nem csak a keresztény erkölcs témáira korlátozta. Ha a szakaszok kapcsolódási pontot biztosítottak, hitbeli kérdésekbe is belement.20
Tisztázatlan, hogy a fent említett olvasmányok az egész quadragesimát kitöltötték-e, vagy a húsvét elõtti hétre más szövegrészek voltak meghatározva a keresztelendõk püspöki oktatásának alapjául. Csak annyit tudunk: valamikor 387–390 között Ambrus az egyik nagyhéten kilenc homíliát tartott a teremtés történetérõl,21 ami valószínûleg a jelölteknek szólt, még ha kifejezetten nem is szólítja meg õket.22 A nagyhét olvasmányaként a Ter 1-et említi.23
Nyitott kérdés továbbá, hogy a püspöki katekézisek szentmise keretén belül vagy/és azon kívül zajlottak-e. Ettõl függetlenül a prédikációk mindenki számára nyilvánosak voltak. Ambrus ugyanis a De Abraham elsõ kötetében például elsõsorban a jelöltekhez fordul, de emellett minden jelenlévõ férfihoz is.24 
A katekézisek a beavatás szempontjából voltak jelentõsek. A legfontosabb hitigazságokról szóló elmélyítõ oktatás azért (is) volt helyénvaló, mert a hit a beavató szentségek gyümölcsözõ befogadásának elengedhetetlen elõfeltétele.25 Annak, ahogy Ambrus az Expositio Evangelii secundum Lucam-ban a Jézus keresztáldozata általi megváltást jelöli meg a keresztény hitrõl szóló katekézis központi témájának, szintén a beavatás az oka. A keresztségben a beavatandók Krisztussal együtt szimbolikusan elszenvedik a keresztre feszítést, a halált és a temetést, és ily módon részesei lesznek a kereszthalál által megvalósult megváltásnak. Jézus keresztáldozatának részletes elmagyarázása megindokolta és megerõsítette a lényegi megváltási eseménybe vetett hitet, és ezzel egy idõben a keresztség megértésére juttatta (a jelöltet). A keresztény erkölcs oktatásának célja a hallgatók bátorítása volt, hogy kövessék az elõdök példáját, és így olyan életet éljenek, ami a megkereszteltekhez illik.26

Skrutiniumok

A katekézis mellett a közvetlen felkészülés ideje a jelöltek számára bizonyos liturgikus cselekedeteket is magába foglalt: ismeretlen számú skrutiniumot (vizsgálatot), valamint a hitvallás átadását és felmondását.
A skrutiniumokról a következõt jegyzi meg Ambrus: „Eddig (vagyis a hitvallás átadásának napjáig) a skrutiniumok misztériumát ünnepeltük. Vizsgák voltak (hogy meggyõzõdjünk arról), hogy senki testében sem maradt tisztátalanság. Az exorcizmussal (ördögûzés) nem csak a test, hanem a lélek gyógyulásáért is imádkoztunk és közvetítettük azt.”27 E szerint a megjegyzés szerint a skrutiniumok egy vizsgából álltak – melynek célja az volt, hogy megállapítsa, az összes beavatásra készülõ jelölt teste tiszta-e –, és egy exorcizmusból, melynek gyógyító hatása volt.
A vizsga és az exorcizmus nem alkotott két különálló aktust, hanem egyet; hiszen a vizsga exorcizmus útján történt. Ambrus közléseibõl ez ugyan nem derül ki, de kiderül más szövegekkel összehasonlítva, melyek szerint a püspök a beavatás elõtt nem sokkal exorcizálta a jelölteket, hogy meggyõzõdjön tisztaságukról. Ebben az esetben az úgynevezett vizsgaexorcizmusról van szó, amit meg kell különböztetni a szokásos exorcizmustól, amit a katekumenátus és a jelöltség idején gyakran, néhány helyen naponta megismételtek. Ambrus nem ad felvilágosítást arról, hogy ezek a hagyományos exorcizmusok Milánóban szokásosak voltak-e a jelöltidõ alatt.
A tisztátalanság bizonyítékának azt tekintették, hogy a beavatásra jelentkezõ az exorcizmus alatt „feltûnõen viselkedik, ha például nyugtalan lesz, hirtelen felegyenesedik és sír, vagy kiabál, vagy habzik a szája, vagy csikorgatja a fogát, vagy pimaszul bámul, vagy teljesen felkel, vagy heves erõszaktól elragadtatva távozik.”28 Az ilyen reakció bizonyítékul szolgált arra, hogy az érintett testében jelen van az ördög.
Az ambrusi ördögûzõ ima szövegérõl csak ennyi mondható el: mivel az exorcizmusnak nem csak ártást kivédõ hatása volt, hanem gyógyulásért is imádkoztak és azt is közvetítettek vele, az ima az ördögûzõ szavak mellett valószínûleg a kegyelem kiáradására irányuló kérést is tartalmazott. Az imát valószínûleg kézrátétellel mondták, ami Ambrusnál az exorcizmus szokásos gesztusa volt.29 
Valószínûleg Milánóban is, a többi helyhez hasonlóan, a vizsgaexorcizmust a püspök maga végezte, hogy mint a beavatás kiszolgáltatója elõzõleg megbizonyosodjék arról, hogy annak gyümölcsözõ befogadása elõtt semmilyen akadály sem áll.

A hitvallás átadása

Miután a skrutiniumok sora lezárult, a következõ liturgikus aktus a hitvallás átadása (traditio symboli) volt.30 Erre a húsvétot megelõzõ vasárnap került sor a baptisztériumhoz tartozó bazilikában celebrált mise közben az olvasmányok, a prédikáció és a katekumenek elbocsátása után.31
A hitvallás átadása egy beszédbõl állt, melynek során a püspök többször elmondta a Credot, hogy a jelöltek megjegyezhessék a szöveget. Egy ilyen prédikáció, amit Ambrus püspöksége idején tartott, egy ismeretlen által lejegyzett, nem pontosan datálható formában megmaradt.32 Ennek a következõ a tartalma: A püspök a symbolum elnevezésérõl szóló néhány megjegyzéssel és a hitvallás eredetével kezdte. Aztán felszólította a jelölteket, hogy vessenek keresztet. Ezt követõen elmondta a szimbólumot. Ezután a Szentháromság és a megtestesülés titkának rövid magyarázata következett. Majd másodszor is elmondta a hitvallást. Miután utalt rá, hogy a szimbólum kijelentései megegyeznek a Szentírás szövegével, eretnekellenes kiegészítések ellen szólalt föl, különösen a Credo in Deum patrem omnipotentem-hez fûzött invisibilem et inpassibilem kiegészítés ellen, és elmagyarázta az egyes hittitkokat. Aztán hangsúlyozta Ambrus, hogy a Credo szövege apostoli eredetû, ezért sem hozzáadni, sem elvenni belõle nem szabad, majd újra fölszólította a jelölteket, hogy vessenek keresztet, és négy részre osztva, néhány összefoglaló szó kíséretében ismét elmagyarázta a hitvallást. A traditio symboli végét a figyelmeztetés alkotta, mely szerint a hitvallást nem szabad leírni, hanem kívülrõl kell megtanulni és gyakran ismételni, mégpedig magukban, hogy a katekumenek és az eretnekek ne ismerhessék meg.
A hitvallás elmondása elõtti keresztvetés nem az ambrusi liturgia sajátossága; ez széles körben elterjedt szokás volt.
Mivel a szimbólum titoktartás alá esett, és nem volt szabad leírni, a gyorsíró, aki Ambrus beszédét lejegyezte, a hitvallás szövegének egy részét sem írta le teljesen, hanem csak az egyes szakaszok kezdõ és zárószavát tüntette fel. Ennek ellenére a Credo szövegét azért az õ adataiból és Ambrus magyarázó szavaiból rekonstruálni lehet.33

Credo in deum patrem omnipotentem,
et in Iesum Christum, filium eius unicum, dominum nostrum,
qui natus de spiritu sancto ex Maria virgine,
sub Pontio Pilato passus mortuus et sepultus,
tertia die ressurexit a mortuis,
ascendit ad caelos,
sedet ad dexteram patris,
unde venturus est iudicare vivos et mortuos,
et in spiritum sanctum,
sanctam ecclesiam,
remissionem peccatorum,
carnis resurrectionem.

Hiszek az Istenben, mindenható Atyában,
és Jézus Krisztusban, egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki a Szentlélektõl fogantatott, Szûz Máriától született,
Pontius Pilátus alatt szenvedett, meghalt és eltemették,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
felment a mennybe,
az Atya jobbján ül,
ahonnan el fog jönni, ítélni élõket és holtakat,
és a Szentlélekben,
a szent Egyházban,
a bûnök bocsánatában,
a test föltámadásában.

Ez a hitvallás Ambrus kijelentése szerint megegyezik a római egyházéval.34 Lehetséges azonban, hogy mégis volt a kettõ között egy apró különbség, mivel a római Credoban nem passus, hanem crucifixus állt.
A hitvallás átadásának Ambrus szerint kettõs jelentõsége van:
(1) Mindenekelõtt a hit mibenlétének rövid összefoglalását adta a beavatásra jelentkezõknek, amit könnyû volt megjegyezni, és ezért alkalmas volt arra, hogy megóvja a megkeresztelteket a fontos hittételek elfelejtésétõl.35
(2) Ezáltal „erõs védõeszköz” állt a megkereszteltek rendelkezésére, amirõl a püspök azt mondja: „Felléphet a test és a lélek gyámoltalansága, az ellenség kísértése, ami sohasem nyugszik, a test remegése, az ajkak erõtlensége: Mondd fel a hitvallást és vizsgáld meg a bensõdet.”36
Ambrus itt nem konkrét értelemben vett betegségekre gondol, hanem „kísértésekre” és – ahogyan a De virginibus-ban fogalmaz – félelmekre,37 melyek meggyõzõdése szerint a szimbólum elimádkozása után legyõzhetõk.

A hitvallás felmondása

A hitvallás átadásával ellentétben a hitvallás felmondásáról (redditio symboli) csak kevés információnk van. A hitvallás átadása után a jelölteknek volt néhány napjuk, hogy megismerkedjenek a szöveggel. Ambrus nem közli, hogy mikor, hol, és hogyan folyt a szimbólum felmondása. Csak magát a redditio tényét említi meg.38 Mint más egyházakban, így Milánóban is a hitvallás felmondása az ellenõrzést szolgálta, hogy az initiatiora jelentkezõk megtanulták-e a szöveget. A hitvallás felmondása volt általában a jelöltidõ utolsó liturgikus rítusa.

01 További részletek és adatok: Schmitz, J., Gottesdienst im altchristlichen Mailand. Eine liturgiewissenschaftliche Untersuchung über Initiation und Meßfeier während des Jahres zur Zeit des Bischofs Ambrosius (†397), Köln 1975.
02 Vö.: Expositio Evangelii secundum Lucam 6,104k.
03 Vö.: Expositio Evangelii secundum Lucam 6,106.
04 Vö.: Roetzer, W., Des Heiligen Augustinus Schriften als liturgie-geschichtliche Quelle, München 1930.
05 De mysteriis 20.
06 Vö.: Expositio Evangelii secundum Lucam 10,28.
07 Expositio Evangelii secundum Lucam 7, 221. Vö. még Johannes Chrysostomus, Ad illuminandos catechesis 1,1.
08 Vö.: Expositio Evangelii secundum Lucam 4,76.
09 Vö.: pl. De sacramentis 3,12.
10 De Helia et ieiunio 79.
11 Az emberek belsõ érzékeihez vö.: Madec, G., L'homme intérieur selon saint Ambroise: Ambrosie de Milan. XVIe Centenaire de son élection épiscopale, Paris 1974, 283–308.
12 Vö.: De sacramentis 3,12–14.
13 De sacramentis 3,12.
14 Vö.: Schmitz, J., Gottesdienst im altchristlichen Mailand. Eine liturgische Untersuchung über Initiation und Meßfeier während des Jahres zur Zeit des Bischof Ambrosius (†397), Köln 1975. 51k.
15 Vö.: De Abraham 1,23.
16 Vö.: De Helia et ieiunio 83; Expositio de Psalmo 118 4,9k.
17 Johannes Chrysostomus is elvárta a keresztelendõktõl a vezeklést engesztelésül elkövetett bûneikért, vö.: Ad illuminandos catechesis 2,3.
18 Expositio Evangelii secundum Lucam 6,107–109.
19 Vö.: De mysteriis 1; továbbá: Expositio de Psalmo 118 16,22.
20 Vö.: Mesot, J., Die Heidenbekehrung bei Ambrus von Mailand, Schöneck/Beckenried (Svájc) 1958.
21 Ebbõl keletkezett az Exameron.
22 Vö.: Mesot, J., Die Heidenbekehrung bei Ambrus von Mailand, Schöneck/Beckenried (Svájc) 1958. 96–98.
23 Vö.: Schmitz, J., Gottesdienst 330.
24 Vö.: De Abraham 1,25.
25 Vö.: De sacramentis 1,1.
26 Vö.: De mysteriis 1.
27 Vö.: De mysteriis 1.
28 Testamentum Domini nostri Iesu Christi 2,7
29 Vö.: Epistuale 77 (22), 2.21k; Paulinus diákonus, Vita S. Ambrosii episcopi Mediolanensis 28; 43.
30 Vö.: Explanatio symboli 1.
31 Vö.: Epistulae 76 (20),4
32 Vö.: Explanatio symboli
33 Fallertõl idézve: Prolegomena 19*: Sancti Ambrosii Operra 7, Wien 1995, 6*-25*
34 Vö.: Explanatio symboli 4; 7.
35 Vö.: Explanatio symboli 2.
36 Explanatio symboli 9.
37 De virginibus 3,20.
38 Vö.: Explanatio symboli 9.

(*In: Fontes Christiani 3. kötet. Ambrus: A szentségekrõl. A misztériumokról. Herder Verlag, Freiburg. 1990.)

Fordította: Rochlitz Bernadett