Példaképeink a szentek

A napokban, április 16-án emlékezünk meg a Holocaust áldozatairól. A huszadik század egyik legembertelenebb eseménye volt a zsidó nép kiirtásának kísérlete a náci rezsim által. A keresztény egyház sokat tett a zsidók megmentéséért. Ez is oka volt annak, hogy Hitler több tízezer keresztényt internált, köztük papokat, szerzeteseket, világiakat, azért mert szavakkal és tettekkel is szembeszegültek a népirtások ellen. 4000 pap és 400 szerzetesnõ halt meg a hitleri táborokban. Sokan közülük, mint például Kolbe atya, Romero érsek vagy a magyarországi Salkaházi Sára, teljes tudatossággal haltak meg hitükért, feláldozták magukat embertársaik védelmében.
1899. május 11-én született Kassán Salkaházi Sára, aki 1944. december 27-én vértanúhalált halt eszméiért és az üldözötteket mentõ áldozatos tevékenységéért. Az egykori orsolyita diáklány rendkívül ígéretes újságírói, írói pálya elõtt állt, amikor Isten hívásának engedelmeskedve 1929-ben belépett a Szociális Testvérek Társaságába. Ettõl kezdve a társaság egyik legtevékenyebb tagja volt. Jelszavául Ézsaiás próféta Isten hívására adott feleletét választotta: „Íme, itt vagyok, küldj engem, Alleluja!” Sára, amikor látta, hogy a Szociális Testvérek Társaságának németellenessége, kiállása az üldözöttek mellett mennyi veszéllyel jár, fölajánlotta halálát minden fájdalmával együtt váltságul szerzetestestvérei életéért, ha az egyházüldözés vagy a társaság és tagjainak üldöztetése bekövetkezne. Salkaházi Sára élete példa az Istennek való feltétlen fölajánlásra és föláldozásra, a keresztény élet hõsiességére. 1943-as naplójából kiemelt részletbõl is láthatjuk, életének egyik fõ célja az volt, hogy embertársait szeretettel szolgálja. „Látom rettenetes rossz magamat! Kívül-belül rossz vagyok! Türelmetlen másokkal szemben, szeretetlen, kritizáló, sanda szemekkel másokat nézõ, befelé irigy, elégedetlen, zúgolódó, morgolódó! Kifelé önmegtagadatlan, torkos, fegyelmezetlen, lusta! … Megmutattál magamnak, talán visszatorpanok, talán!…  Jó akarok lenni, kedves és megértõ, elnézõ másokkal szemben! Másokat segítõ, másokat nagyrabecsülõ!” Sára nõvér boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága elindította, ügye a Szenttéavatási Kongregáció elõtt van. Életérõl olvashatunk Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért,1 illetve Mona Ilona: Salkaházi Sára élete2 címû írásában. (in.: Vértanú kortársunk, Salkaházi Sára élete és munkássága, Ecclesia, 1990.)
Aniceto Koplin kapucinus barát 1875. június 30-án született a németországi Debrznoban (akkori Preußisch-Friedland), ahol – Lengyelország közelsége miatt – a lakosság körében nagy számmal voltak jelen a lengyelek is. Miután szerzetes lett, elöljárói Varsóba küldték. Most életének csak azt a szakaszát szeretnénk bemutatni, amelyet a náci nézetek ellen való küzdelemmel töltött, egészen addig, amíg 1941-ben Auschwitzban megölték. Aniceto német nemzetiségû volt, ezt akkor sem titkolta, amikor a hitleri politika elfogadhatatlannak bizonyult. Nem titkolta, hogy német, de soha se fogott össze, sohase hódolt be a náci politikai eszmének. Egész életére meghatározó élményt jelentett számára a lengyel emberekkel való találkozásai során megtapasztalt hitük és tisztességük. Amikor tehette, segített nekik. Szolidaritását jól kifejezi, hogy felvette a Koplinski nevet. A Lengyelország német megszállását követõ hetekben a rendházban maradt, de hamarosan segíteni kezdett a szegényeknek és fõként azoknak, akiknek a kegyetlen nacionalizmus miatt el kellett menekülniük otthonról. Német nyelvtudását felhasználva élelmiszert, ruhát és gyógyszereket szerzett a német nagykövetségrõl. Koplinski atya a nem katolikus keresztényekért és a zsidókért is szívvel-lélekkel küzdött, próbált segíteni nekik. Azonban hamarosan szemet szúrt a Gestaponak a kapucinusok, és fõként Aniceto tevékenysége. 1941-ben Krisztus Mennybemenetelének napján hallgatták ki õket elõször. A porosz kapucinus félelem nélkül kifejtette véleményét a tárgyaláson: „Azok után, amit Hitler Lengyelországban tett, szégyellem, hogy német vagyok!” Koplinski atya könnyen megmenthette volna az életét, ha behódol a német nácizmusnak, de nem választotta ezt az egyszerû egérutat. 1941. június 28-án, Varsó légitámadása után, 20 rendtársával együtt letartóztatták és bezárták Pawiak börtönébe, mert antinacionalista szórólapokat olvasott és terjesztett. Kínzásával azt akarták elérni, hogy beismerõ vallomást tegyen és megbánja, hogy lázadt a rezsim ellen, de õ kitartott hitébõl fakadó nézetei mellett.  „Pap vagyok, és mindenhol, ahol emberek vannak én értük fáradozom, legyenek õk zsidók, lengyelek és még inkább szenvedõk és szegények.” Szeptember 3-án mindnyájukat behajtották egy marhaszállító vagonba és elszállították õket Auschwitzba. Itt fizikai állapotuk alapján szétosztották õket, és mivel Aniceto atya ekkor 66 éves volt az „elaggottak”, a kiirtásra ítéltek csoportjába került. Nem tudjuk pontosan, milyen szenvedéseket kellett elviselnie a következõ öt hét alatt, de a túlélõk visszaemlékezéseibõl valamennyire rekonstruálni tudjuk az eseményeket. Egyik börtöntársa, Arcangelo atya elbeszélésébõl egy részlet: „Anicetot már a koncetrációs táborba való bevonuláskor megbotozták és megmaratták egy kutyával, mert nem tudott lépést tartani a többiekkel… Aniceto egész idõ alatt imádkozva és csöndben tûrte a szenvedést, kitartóan megtartva magában a békét és a csendet.” A táborban gyakran végezte a keresztutat és segített másoknak a keresztjük cipelésében. Mielõtt elvitték a gázkamrába, ezt mondta még az egyik barátjának: „Az utolsó cseppig ki kell ürítenünk ezt a kelyhet.”
Bár halálakor mindentõl megfosztották, valódi kincseit nem tudták elvenni tõle: a hitét és a méltóságát. A feltámadás reményében hunyt el. Bízott abban, hogy halálával segít Németország és Lengyelország lelkeinek, zsidóknak és keresztényeknek, katolikusoknak és protestánsoknak, szegényeknek és gazdagoknak a kibékülésben. 1999. június 13-án II. János Pál pápa boldoggá avatta Varsóban.    
Zupán Veronika

1 Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért, Ecclesia, 1985.
2 Mona Ilona: Salkaházi Sára élete – In.: Vértanú kortársunk, Salkaházi Sára élete és munkássága, Ecclesia, 1990.

Forrás:
Új Ember Archívuma
www.vatican.va