TANULMÁNYOK

Soós Viktor Attila

Papgyilkosság a nyugati határ mentén (II. rész)

Az első és utolsó kápláni hely – Rábakethely

Az újmisés pap 1955. augusztus 17-én kapta meg püspökétől az első és egyben utolsó diszpozícióját, amelyben dr. Kozma Ferenc tb. esperes, plébános mellé helyezte Rábakethelyre káplánnak. Ez a helység Szentgotthárd második kerülete, közvetlenül a magyar–osztrák határ mellett található. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa.
A plébános mély lelkiségű és egyben tudós beállítottságú lelkipásztor volt. Hosszú időt töltött Franciaországban, hiszen Párizsban az ott élő magyarok lelkészi szolgálatát végezte, majd a szombathelyi szeminárium spirituálisa lett. Kiterjedt francia műveltsége hasznos volt az újmisés káplán számára, hiszen ő is kitűnően művelte a francia nyelvet. A fiatal káplán áldozatkész, buzgó munkája fellendítette a hitéletet. A plébános és a káplán közötti összhang kitűnő volt.
A kommunista hatalom rossz szemmel nézte, ha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János atyának is ez volt az egyik „bűne”. Hittanosai, ministránsai elmondták, hogy milyen aktív munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük. A játékot és a sportot – mint minden mást – szívvel-lélekkel végezte. Minden feladatára lelkiismeretesen készült.
Az állami egyházügyi megbízott – Prazsák MihályKovács Sándor megyéspüspökkel el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt Kovács Sándor tudomására hozta Brenner Jánosnak, megkérdezte tőle, hogy mi a szándéka. ő röviden ennyit válaszolt: „Nem félek, szívesen maradok”. A püspök kiállt a káplán mellett és úgy döntött, hogy továbbra is Rábakethelyen marad. Az állami egyházügyi megbízott erre ezt felelte: „Jó, akkor lássák a következményeit!”
János atya eleinte kerékpárral, majd később egy Csepel motorkerékpárral látta el kápláni feladatait. Abban az időben nem volt könnyű motorkerékpárhoz jutni, főleg egy papnak, hiszen névre szólóan utalták ki, mint a személyautókat is. Brenner János egy ilyen kiutalást vásárolt meg az egyik falubeli férfitől, és így sikerült a járműre szert tennie. Az állami szerveknek nem tetszett, hogy az akkor még ritkaságnak számító motorkerékpárt pont egy fiatal pap használja. Ezért egy késő őszi estén, amikor hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel ezeket kikerülte. Hazatérése után ezt mondta a plébánián: „Na kievickéltem. Nem volt szerencséjük!” – és jót derült rajtuk.

Gyilkosság december idusán

Brenner János 1957. december 14-én, szombaton reggel mutatta be élete utolsó szentmiséjét Máriaújfaluban.
A farkasfai fíliában karácsony előtti gyóntatást hirdettek 1957. december 14-ére. A plébános – dr. Kozma Ferenc – ebéd után busszal szándékozott eljutni Farkasfára. Miután a buszmegállóba megérkezett a menetrend szerinti járat, a vezető így kiáltott rá a felszállni készülő plébánosra: „Vén csuhás, menj gyalog, a busz megtelt, nem férsz fel rá.” (A szemtanú elmondása szerint még bőven volt hely az autóbuszon.) A történtek után Kozma Ferenc visszament a plébániára, gumicsizmát húzott és az erdőn keresztül gyalog indult el a mintegy 10 km-re levő faluba. A gyóntatás befejezése után az éjszakát az egyik családnál töltötte, mivel másnap ő mondta a szentmisét.
A káplán atya otthon tartózkodott. Estefelé Málcsi néni a házvezetőnő is elköszönt tőle, mivel a faluban, saját házában lakott. Búcsúzáskor ezt kérdezte: „Na tisztelendő úr, most nem fog félni? Egyedül marad.” Ezt felelte a fiatal káplán: „Óh, Amál néni, mitől félnék?”
Szemtanúk elmondása szerint, ezen a december 14-ei szombaton nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, bőrkabátosok egy csoportját látta a templom és a temető körül.
A rábakethelyi hívek vasárnap reggel a 1/2 8-as misére mentek, azonban a templom zárva volt és nem találták egyik papot sem. A hívek mosolyogva jegyezték meg, hogy na biztos elaludt a tisztelendő úr. Az egyik ministráns fiút leküldték a plébániára. Zörgetett, de senki nem nyitott ajtót. Arra gondoltak, hogy talán beteghez hívhatták el. Miközben másodszor is lement a fiú a plébániára, Málcsi nénit a házvezetőnőt, már ott találta. A falon vérnyomokat találtak, és látták, hogy a káplán atya ágya üsres, de nincs bevetve.
Ezzel egy időben mondta a szentmisét Kozma Ferenc Farkasfán. Mise közben elhívták az oltártól. Néhány szót váltott az illetővel, majd folytatta tovább a szentmisét. Kozma Ferenc megrendült arcán látni lehetett, hogy valami kivételes esemény történhetett, hiszen a pap az oltárt nem hagyhatta el.
Miután a misét befejezte, megrendülten hozta a hívek tudomására, hogy mi történt az éjszaka: Brenner János káplánt meggyilkolták.
Mind a mai napig nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt ezen az éjjelen a plébánián, és hogyan követték el a gyilkosságot. Csak mozaikdarabokból – a gyanúsítottak, elítéltek vallomásából, valamint néhány szemtanú visszaemlékezéséből, és a nyomokból – lehet összerakni a képet és következtetni az eseményekre.
Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember, Kóczán Tibor zörgetett be a plébániára. A káplán kinézett szobája ablakán, és beengedte, mert ismerte a fiút, aki korábban ministráns volt. Tibor elmondta jövetelének okát, hogy nagybátyja súlyos beteg, szentségekkel kellene ellátni. Brenner János tehát ismerte a fiatalembert, ezért nem talált semmi gyanúsat a kivételes éjjeli hívásban. Felöltözött, magára vette a karinget és a stólát, majd a télikabátját. Ezután együtt fölmentek a templomba, ahol a betegek olaját és az Oltáriszentséget burzába helyezte, és a nyakába akasztotta.
Miután kijöttek a templomból, János atya ezt kérdezte a fiútól: „Nagyon rosszul van a nagybácsi? Sürgős a betegellátás?” Tibor csak ennyit felelt: „Igen”. Mire János atya: „Akkor menjünk a gyalogösvényen, hogy minél előbb odaérjünk.” Tehát a káplán a rövidebb úton, a dombháton keresztül indult el Zsidára. Magával vitt még egy rúd-elemlámpát is, amivel világított a sötétben. Tibor azzal az indokkal, hogy késő van, és otthon már várják, elköszönt a káplán atyától, aki ismerte a helyet, ahová hívták.
Az erdő szélén már várták és rátámadtak. Megpróbált elmenekülni, Zsida felé rohant. A támadók többen voltak, a vetésben maradt nyomokból lehet erre következtetni. Kurucz Erzsébet szerint, aki látta a nyomokat a szántóföldön, legalább három ember rontott rá. Erről így vall: „Amikor vasárnap reggel elmentünk megnézni a gyilkosság helyszínét, a vetésben két különböző férfi és egy női cipősarok nyomát láttam.”
A faluban, a kivérzés helyéhez közel, kiáltásokat hallottak, majd ilyen szavakat: „Vigyázzatok arra fut...”; „Ne bántsatok!”; „Istenem segíts!” Az áldozat a rúd-elemlámpájával védekezett. Miután leütötték a szemüvegét, nehezen tudott tájékozódni, mivel elég erős dioptriás szemüveget viselt. A rúd-elemlámpát a támadók megszerezték, és ezzel többször fejbe verték az áldozatot, és 32 késszúrással megsebesítették. A védekezés azért is volt nehezebb, mivel Brenner János nem csak az életét védte, hanem bal kezét az Oltáriszentség fölé helyezte, így óvta azt. A káplán atya valójában nem a késszúrásokba halt bele, hanem ennek következményeként, rengeteg vért veszített, megfulladt az átvágott torkán megakadt vértől.
Támadói a még élő káplánt lábánál fogva húzták a tett helyszínéhez közeli Somfalvi-ház mögé. Az volt a szándékuk, hogy beledobják az ott lévő szárazkútba. Azonban a kutyák hangos ugatására a ház lakói felébredtek és villanyt gyújtottak. A gyilkosok megijedtek és a szemben levő domb felé menekültek.
Somfalvi Sándorné és lánya, Somfalvi Katalin, miután elcsendesedett a környék, előmerészkedtek házukból, és a földön fekvő alakban felismerték Brenner János káplánjukat, aki erősen vérzett. Mivel a kés a légcsövét is átvágta, ezért erősen hörgött. Közben Somfalvi Sándor is fölébredt, aki disznóölés utáni álmát aludta. Közel ment az áldozathoz, mert meg akarta nézni, hogy mi történt vele. Azonban édesanyja rászólt, hogy ne nyúljon hozzá, mert erősen vérzik, és nehogy belekeveredjen a gyilkosságba. A férfi Szentgotthárdra ment kerékpáron, értesítette a rendőrséget.
Dr. Hantos László ügyeletes orvost a rendőrség hívta, és egy nyomozó kísérte a helyszínre. Mire az orvos kiért, már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg.
A szentgotthárdi plébános – Farkas Imre – fél nyolckor érkezhetett a helyszínre. Feladta a szent kenetet, annak, aki maga is e szentség feladására indult. Az Oltáriszentség – a hoszszas küzdelem, vonszolás ellenére – még mindig a halott nyakában volt. Brenner János úgy halt meg, hogy bal keze az Oltáriszentség fölött nyugodott a bal mellén, így védve azt.
Legutoljára a rendőrség érkezett meg a helyszínre. A késéssel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy disznótoros vacsorán vettek részt. Egy szolgálatát teljesítő rendőr őrizte a holttestet. Több órán keresztül nem történt semmilyen vizsgálat, nem kezdődött el a nyomozás. Az ez idő alatt leeső hó és ónos eső eltüntette a nyomokat.
Dr. Hantos Lászlónak, aki a sötétség miatt nem ismerte fel a halottat, a reggeli órákban újra ki kellett jönnie a bűncselekmény helyszínére. Ekkor vált számára nyilvánvalóvá, hogy ki is az áldozat. Az orvos a vele készített beszélgetés során két érdekes dologra hívta fel a figyelmet. Az egyik az, hogy az a rendőr, aki vigyázott a holttestre, rendszertelenül és nem egy oldalról közelítette meg a halottat. Hantos doktor úr hívta fel a rendőr figyelmét arra, hogy így összetapossa és megsemmisíti a nyomokat. A másik, ennél sokkal érdekesebb és fontosabb különlegesség pedig az, hogy az ügyeletes orvosnak nem kellett jegyzőkönyvet készítenie az esetről. Megtörtént a helyszínelés, és megállapította a halál beálltát, de a halál körülményeiről semmilyen írásbeli jelentést nem kellett tennie.
Brenner János holttestét Somfalvi Sándorék házának leemelt pajtaajtaján boncolták fel, amelynek közelében kivérzett. A boncolás után, a szentgotthárdi temető halottasházába vitték, amit szigorúan lezártak és őriztek. A halottasházat őrzők lelki világát mutatja, hogy a holttest két napig teljesen mezítelenül feküdt, míg egy jobb érzésű „elvtárs” le nem takarta egy lepedővel. A temetést 1957. december 18-ára engedélyezték.
Brenner Jánosért az engesztelő szentmisét, a temetés napjának reggelén mutatták be a szombathelyi ferences templomban. A temetés időpontját előzetesen 14 óra 30 percre tűzték ki. A hívek egyre nagyobb számban gyülekeztek a temetés helyszínén, a szombathelyi Szent Quirin-templomban. A temetés egy órát késett, hiszen a nagy tömegre való tekintettel a hatóság nem akarta engedélyezni, majd hosszas huzavona után megkezdődhetett a szertartás. A hatóságok senkinek sem engedték megnézni a holttestet. A temetést Kovács Sándor szombathelyi megyés püspök végezte, az egyházmegye papjai és hívei részvételével.

A „nyomozás”

Kezdetét vette egy hatalmas nyomozás, amely a gyilkosság után fél nappal kezdődött el. A kihozott kutyák nem tudtak nyomot venni, holott a kutyák között volt a híres Kántor is, de ő sem ért el eredményt. Azzal védekezett a rendőrség, hogy előző éjjel disznótoros vacsorán vett részt az őrs. Másnap aztán annál nagyobb apparátussal, hosszú időn keresztül folyt a vizsgálat. Egy sereg nyomozó táborozott a szentgotthárdi rendőrségen. A helyszínen maradt kalapról kutyákkal szagot vetettek és az egész falut kiállíttatták, hogy a kutyák mindenkit végigszagoljanak. Minden 16 éven felüli férfinak az iskolához kellett mennie, itt volt a szagolj, ahol 10-12-es csoportokba osztották be őket.
Egy másik alkalommal Szentgotthárdra hívták be az egyházközségi tagokat, ahol szintén egy kutyás szagoltatás volt. Több falu lakosságát félemlítették meg ezzel. Sok embert meghurcoltak, éjjelenként hallgatták ki őket. A plébánost – dr. Kozma Ferencet – is többször kihallgatták és meg is verték. Úgy bántak vele, mint egy közönséges gyanúsítottal.
A rendőrség a nyomozás során az áldozatra terhelő bizonyítékként nővel való kapcsolatot keresett, mivel a meggyilkolt kezében női hajszálakat találtak. Azért keresték a női kapcsolatokat, hogy ezáltal rossz hírbe hozzák a már meggyilkolt káplánt. Brenner Jánosra nézve azonban semmi terhelő bizonyítékot nem találtak. A nyomozás során Brenner János két testvérét – Lászlót és Józsefet – is beidézték a szentgotthárdi rendőrségre. Egymástól elkülönített helyiségbe vezették be őket, ahol egy köteg papírt tettek mindkettőjük elé azzal az utasítással, hogy írjanak le mindent, amit a testvérükről tudnak, különösen a nőügyeire való tekintettel.
A nyomozás során megtalálták a káplán atya személyi igazolványát a bűncselekmény helyszínétől mintegy 40 km-re lévő Egyházasrádóc és Kisunyom közötti vasúti töltés mellett. A Legfelsőbb Bíróság peranyaga szerint a vádlott, „Tóka Ferenc azon az éjszakán kerékpáron vitte a személyi igazolványt a lakhelyétől 13 km-re lévő rátóti vasútállomásra, ahol a 3.53-kor Szombathely felé induló vonatra dobta fel. Érdekes, hogy a 4 óra múlva, 30 km-rel odébb megtalált személyi igazolvány teljesen száraz volt.” Ez szerepelt az első peranyagban. Hét évvel később, amikor Kóczán Tibort vádolták a gyilkossággal, akkor őt azzal gyanúsították, hogy személyesen dobta ki az igazolványt a vonatból a WC-kagylón keresztül.
A rábakethelyi plébánián volt egy betegellátó könyv. Ide azt írták be, hogy kihez mentek és milyen szentségekkel látták el. Amikor a nyomozók kiszálltak a plébániára, ebből a könyvből kitépték azt a lapot, amelyen Brenner atya utolsó bejegyzése volt azon a decemberi éjszakán.
A rendőrség bejelentette, hogy megtalálták a gyilkost, aki felismerte saját kalapját és megmondta, hogy hová dobta a plébánia kulcsait. A feltételezett tettes bevallotta tettét, majd lejátszotta a bűncselekményt. Tóka Ferencet – aki az első elítélt volt – kétszer, két bíróság ítélte halálra. Három év börtön letöltése után rehabilitálták és kártalanították. ő volt a gyilkos? Esetleg csak őrá osztották, hogy ismerje el a gyilkosságot? – De akkor ki ölte meg a káplánt?
A „nyomozást” azok a hírhedt ÁVÓ-sok végezték, akik – a szombathelyi egyházmegye papjait egy éjjel – a szombathelyi püspökvárban tartott lelkigyakorlat során végigverték.
Az egyik nyomozó – aki elismerést és jutalmat is kapott a munkájáért – az a Klamerusz Béla r. ny. százados volt, aki Zala megye területén egyházi személyekre beszervezett ügynökök tartó tisztje volt, később ugyanezt a „tisztséget” töltötte be Vas megyében is. Az Államvédelmi Hatóságnál eltöltött idő után Klamerusz elvtárs az állambiztonság kötelékén belül tevékenykedett. Mindvégig egyházi személyek megfigyelése, letartóztatása, megfélemlítése és megveretése tartozott a kedvelt feladatai közé. Az egyik legkeményebb, legvérmesebb ávósok egyike volt.

A gyilkosságot követő furcsa halálesetek

Kóczán Tibor – aki kihívta Brenner Jánost – véres nadrággal és cipővel ment haza, amiért az édesanyja felelősségre vonta és kérdezte a történtekről. Az édesanya több embernek beszélt a faluban fia viselt dolgairól. Pár hónap múlva a rábakethelyi határőrlaktanya mellett egy katona „véletlenül” agyonlőtte az asszonyt, aki a kukoricaföldön kapált. Amikor felelősségre vonták a határőrt, ő arra hivatkozott, hogy madárra célzott.
Beszéltek arról is, hogy a gyilkosság egyik feltételezett résztvevője kórházba került, ahol szobáját 2 ávós katona őrizte, félve attól, hogy illetéktelenek keresik fel, és a beteg olyat mond el, ami kellemetlen lenne a hatóság számára. Egyedül egy ápolót engedtek be a szobájába. A beteg lázálmában a gyilkosságról beszélt. Ezért öngyilkosságot színlelve kidobták az ablakon. Ápolóját pedig, aki hallhatta az elhangzottakat, másnap a szombathelyi Gyöngyös patakba fulladva találták meg kerékpárjával együtt. Megjegyzendő, hogy a víz átlagos mélysége mindössze 40 cm.

A második elítélt

„A gyilkos kilenc év múlva is gyilkos!” ezen a címen adtak hírt az újságok 1966 tavaszán, kilenc esztendővel a gyilkosság után arról, hogy megtalálták Brenner János második gyilkosát, azt a fiatalkorút, aki kihívta. Más bűncselekményei mellé még hét évet kapott. Természetesen ő is lejátszotta a gyilkosságot. Ügyét Budapesten, a Fővárosi Bíróságon tárgyalták.
Ezután nagy hallgatás következett. Már korábban is figyeltek arra, hogy az ügy minél kisebb nyilvánosságot kapjon. A fiú – szabadulása után az őt kérdezőknek, hogy: „Ki bízta meg azzal, hogy beteghez hívja káplánjukat?” – mindig ezt felelte: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek!” Elismerte, hogy ő hívta ki a káplánt, de megbízói kilétéről semmit sem árult el. Annyi tehát megállapítható, hogy az akkor 17 éves fiatalembernek valami köze volt a gyilkossághoz. Arról azonban soha nem beszélt, hogy pontosan milyen szerepet töltött be, és kik voltak a megbízói. A rendszerváltás után a Vasvármegye című újság 1990 augusztusától decemberéig foglalkozott a rábakethelyi papgyilkossággal. Kóczán Tibor ekkor Zalaegerszegen élt, ahol a lap újságírói felkeresték és kérdezték az üggyel kapcsolatban. Mint ahogy előtte is, most is azt mondta: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek.”

Furcsa, érthetetlen események

A nyomozók azt akarták bizonyítani, hogy a gyilkosok szándéka a magyarlaki templom építésére félretett pénz megszerzése volt. Ám annál inkább gyanították az emberek, hogy a rendőrség és a kommunista párt kívánja megfélemlíteni az ott lakókat és egy koncepciós perről van szó. Hogyha valaki a magyarlaki templom felépítésére félretett pénzt akarta volna ellopni, ha tudta, hol a pénz és hogy a plébános Farkasfán tartózkodik, akkor miért kellett kihívni a papot a plébániáról? Akkor miért kellett elcsalni a káplánt és útközben végezni vele? Hiszen a plébánián is megölhette volna, és akkor nem kellett volna visszamennie a pénzért.
A gyilkosság helyszínén talált gomb tulajdonosának kilétét a rendőrség nem tudta azonosítani. Kóczán Tibor vádlott és Brenner János sértett kabátjáról sem hiányzott a gomb, sőt az első elítélt Tóka Ferenc peranyagában sem szerepel, hogy az ő kabátjáról esett volna le. Hogy kié volt a helyszínen megtalált gomb, azt mind a mai napig nem tudjuk. Ugyanígy az sem ismeretes, hogy kié volt a helyszínen talált khaki színű kalap. A nyomozás során a kutyák szagot vettek a kalapról, de sem az első, sem a második elítéltnél nem jelzett a kutya, hogy az övé lenne.
A plébánia feljárata mellett a falon vércsíkokat találtak, aminek vércsoportját feleslegesnek tartották azonosítani. Ugyanígy elmaradt az azonosítása azoknak a hajszálaknak, amiket a sértett kezében találtak. Pedig ezek a vizsgálatok közelebb vezethettek volna a gyilkosság feltárásához.
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1965. szeptember 22-én olyan bírósági iratot állított ki, melyben a Legfelsőbb Bíróság emberölés miatt Kóczán Tibor ellen a szombathelyi megyei bíróság előtt B.367/1965/szám alatt folyamatban lévő bűnügyben az eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki. A végzés meghozói: dr. Vida Ferenc a tanács elnöke, Döbröntei Károlyné dr. előadó bíró, dr. Tordai Gyula bíró. Az iraton kiegészítések, áthúzások, javítások szerepelnek.
Érdekes azon is eltűnődni, hogy kiket idéztek meg tanúnak. Többségük olyanok közül került ki, akik nem sokat tudtak a gyilkosság körülményeiről. A velük készített beszélgetés során elmondták, hogy a tanúkihallgatások nem voltak komolyak, hiszen ők semmi érdemlegesről nem tudtak beszámolni. Tulajdonképpen formaság volt az egész.
Amennyire Tóka Ferenc perében fontosnak tartották megvizsgálni, és bizonyítani, hogy a gyilkosságot az első elítélt követte el, annyira nem volt ez lényeges Kóczán Tibor esetében.
A peranyagban a következő mondat is szerepel: „igazságügyi orvos szakértő állapította meg a halál bekövetkeztét.” Hantos doktor vallomásából kiderült, hogy ő volt az, aki a halál beálltát megállapította. ő pedig nem igazságügyi orvos szakértő, hanem körzeti orvos volt. A következő adat is érdekes: „Az igazságügyi orvos szakértő által végzett boncolásról felvett jegyzőkönyv tanulsága szerint a sértetten kb. 12 késszúrást észleltek.” Azt hiszem, hogy egy igazságügyi orvos szakértőnek pontosan kellene tudnia, hogy egy sértetten hány késszúrás található, nem csak „körülbelül”.
A bírósági ítéletek is furcsák. Tóka Ferencet Szentgotthárdon és Szombathelyen halálra ítélték, Budapesten a Legfelsőbb Bíróság bizonyítékok hiányában felmentette. Kóczán Tibor perét rögtön Budapesten tárgyalták. A Fővárosi Bíróság B.XVI.5472/1965-21. számú, továbbá a fellebbviteli bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság a Bf.I.854/1966./35. számú jogerős határozatával 8 évi szabadságra és 6 évi közügyektől való eltiltásra is ítélte. Ez az ítélet 1966. november 14-én emelkedett jogerőre.
Kik ölték meg a fiatal káplánt? Az ÁVH forgatókönyve szerint halálának oka buzgó lelkipásztori tevékenysége. A körülmények arra engednek következtetni, hogy az ÁEH jóváhagyásával szemelték ki Brenner Jánost. Több pap verésénél és vallatásánál hangzott el az ÁVO-n ez a fenyegetés: „Te is úgy akarsz járni, mint a Brenner János?”
A gyilkossággal az lehetett a cél, hogy a környék lakosságát megfélemlítsék. Ez azonban nem sikerült. Bár az emberek megijedtek, a vértanú pap tisztelete egyre erősebb lett.
Rábakethely és a környék lakossága gyanakodott, hogy a párt tetette el láb alól a káplánt. Véleményüknek hangot is adtak. Erre bizonyíték a szentgotthárdi járási végrehajtó bizottság irata is, amelyben szerepel az emberek elégedetlensége a nyomozással kapcsolatban. Az iratban az is olvasható, hogy: „a Járási Párt Végrehajtó Bizottságának az a véleménye a nyomozók munkájáról, hogy jól végezték a dolgukat, különösen Klamerusz és Dénes elvtárs.” Ekkor még nem állt úgy a bírósági tárgyalás, hogy bármiféle eredményt lehetett volna tudni. A dicséret azonban egy kicsit elsietett volt. Amikor 1966-ban kiderült, hogy nem Tóka Ferenc, hanem Kóczán Tibor a gyilkos, akkor erről semmilyen véleménnyel sem volt a járási székhely végrehajtó bizottsága.

Tűnődés

Kinek állhatott érdekében, hogy megölje a fiatalokkal buzgón foglalkozó papot? Valóban ürügy lehet erre az, amivel Kóczán Tibort vádolták? Ezt mind a mai napig nem tudjuk. Feltételezett elkövetők vannak, de konkrét bizonyíték senkire sincs. A gyilkosok hallgatnak. Akik valamit is tudnak az esetről, ők sem mernek beszélni, mert félnek.
A gyilkosság elkövetői nem érték el a céljukat. A hívek a gyilkosság folytán még jobban ragaszkodnak a vértanú káplánhoz. Tiszteletét nem csak őrzik, hanem tovább is adják.
Az 1956-os forradalom után országszerte több papot öltek meg. Az emberek véleménye szerint az államvédelem és az ÁEH a püspököket és a buzgón dolgozó papokat akarta megfélemlíteni. A gyilkosságokon kívül több papot vertek meg, és az állammal való együttműködésre próbálták őket kényszeríteni. Itt nemcsak testi, hanem lelki terrort is alkalmazott a diktatúra a megfélemlítésre.
Az ösküi papgyilkosság – ahol Szekuli Pál piarista pap halt vértanúhalált – eléggé hasonlít Brenner János halálához. Ez a gyilkosság szintén 1957 decemberében történt. Szekuli Pált egy kútba fulladva találták meg. Először öngyilkosságot, majd a plébános bűnösségét igyekeztek bebizonyítani. Nemcsak a hasonlóság miatt, hanem azért is, mert még eléggé feltáratlan ez a gyilkosság, ennek az ügynek a kivizsgálása is fontos lenne. A tiszavárkonyi pap halálának körülményeit is mai napig homály fedi.