TANULMÁNYOK
Soós Viktor Attila
Papgyilkosság
a nyugati határ mentén (II. rész)
Az első és utolsó kápláni hely – Rábakethely
Az
újmisés pap 1955. augusztus 17-én kapta meg püspökétől az első és
egyben utolsó diszpozícióját, amelyben dr.
Kozma Ferenc tb. esperes, plébános mellé helyezte
Rábakethelyre káplánnak. Ez a helység Szentgotthárd második kerülete,
közvetlenül a magyar–osztrák határ mellett található. A plébániához
négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa.
A plébános mély
lelkiségű és egyben tudós beállítottságú lelkipásztor volt. Hosszú időt
töltött Franciaországban, hiszen Párizsban az ott élő magyarok lelkészi
szolgálatát végezte, majd a szombathelyi szeminárium spirituálisa lett.
Kiterjedt francia műveltsége hasznos volt az újmisés káplán számára,
hiszen ő is kitűnően művelte a francia nyelvet. A fiatal káplán
áldozatkész, buzgó munkája fellendítette a hitéletet. A plébános és a
káplán közötti összhang kitűnő volt.
A kommunista hatalom
rossz szemmel nézte, ha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János
atyának is ez volt az egyik „bűne”. Hittanosai, ministránsai elmondták,
hogy milyen aktív munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott
számukra, hanem játszott és sportolt is velük. A játékot és a sportot –
mint minden mást – szívvel-lélekkel végezte. Minden feladatára
lelkiismeretesen készült.
Az állami egyházügyi
megbízott – Prazsák Mihály – Kovács Sándor megyéspüspökkel el akarta helyeztetni az ifjú
papot. Miután ezt Kovács Sándor tudomására hozta Brenner Jánosnak,
megkérdezte tőle, hogy mi a szándéka. ő röviden ennyit válaszolt: „Nem
félek, szívesen maradok”. A püspök kiállt a káplán mellett és úgy
döntött, hogy továbbra is Rábakethelyen marad. Az állami egyházügyi
megbízott erre ezt felelte: „Jó, akkor lássák a következményeit!”
János atya eleinte
kerékpárral, majd később egy Csepel motorkerékpárral látta el kápláni
feladatait. Abban az időben nem volt könnyű motorkerékpárhoz jutni,
főleg egy papnak, hiszen névre szólóan utalták ki, mint a
személyautókat is. Brenner János egy ilyen kiutalást vásárolt meg az
egyik falubeli férfitől, és így sikerült a járműre szert tennie. Az
állami szerveknek nem tetszett, hogy az akkor még ritkaságnak számító
motorkerékpárt pont egy fiatal pap használja. Ezért egy késő őszi
estén, amikor hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen
személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel
ezeket kikerülte. Hazatérése után ezt mondta a plébánián: „Na
kievickéltem. Nem volt szerencséjük!” – és jót derült rajtuk.
Gyilkosság december
idusán
Brenner János 1957.
december 14-én, szombaton reggel mutatta be élete utolsó szentmiséjét
Máriaújfaluban.
A farkasfai fíliában
karácsony előtti gyóntatást hirdettek 1957. december 14-ére. A plébános
– dr. Kozma Ferenc – ebéd után busszal szándékozott eljutni Farkasfára. Miután a buszmegállóba
megérkezett a menetrend szerinti
járat, a vezető így kiáltott rá a felszállni készülő plébánosra: „Vén
csuhás, menj gyalog, a busz megtelt, nem férsz fel rá.” (A szemtanú
elmondása szerint még bőven volt hely az autóbuszon.) A történtek után
Kozma Ferenc visszament a plébániára, gumicsizmát húzott és az erdőn
keresztül gyalog indult el a mintegy 10 km-re levő faluba. A gyóntatás
befejezése után az éjszakát az egyik családnál töltötte, mivel másnap ő
mondta a szentmisét.
A káplán atya otthon
tartózkodott. Estefelé Málcsi néni a házvezetőnő is elköszönt tőle, mivel a faluban,
saját házában lakott. Búcsúzáskor ezt kérdezte: „Na tisztelendő úr,
most nem fog félni? Egyedül marad.” Ezt felelte a fiatal káplán: „Óh,
Amál néni, mitől félnék?”
Szemtanúk elmondása
szerint, ezen a december 14-ei szombaton nagy jövés-menés volt
Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel
egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a
másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, bőrkabátosok
egy csoportját látta a templom és a temető körül.
A rábakethelyi hívek
vasárnap reggel a 1/2 8-as misére mentek, azonban a templom zárva volt
és nem találták egyik papot sem. A hívek mosolyogva jegyezték meg, hogy
na biztos elaludt a tisztelendő úr. Az egyik ministráns fiút leküldték
a plébániára. Zörgetett, de senki nem nyitott ajtót. Arra gondoltak,
hogy talán beteghez hívhatták el. Miközben másodszor is lement a fiú a
plébániára, Málcsi nénit a házvezetőnőt, már ott találta. A falon
vérnyomokat találtak, és látták, hogy a káplán atya ágya üsres, de
nincs bevetve.
Ezzel egy időben
mondta a szentmisét Kozma Ferenc Farkasfán. Mise közben elhívták az
oltártól. Néhány szót váltott az illetővel, majd folytatta tovább a
szentmisét. Kozma Ferenc megrendült arcán látni lehetett, hogy valami
kivételes esemény történhetett, hiszen a pap az oltárt nem hagyhatta
el.
Miután a misét
befejezte, megrendülten hozta a hívek tudomására, hogy mi történt az
éjszaka: Brenner János káplánt meggyilkolták.
Mind a mai napig nem
lehet tudni, hogy pontosan mi történt ezen az éjjelen a plébánián, és
hogyan követték el a gyilkosságot. Csak mozaikdarabokból – a
gyanúsítottak, elítéltek vallomásából, valamint néhány szemtanú
visszaemlékezéséből, és a nyomokból – lehet összerakni a képet és
következtetni az eseményekre.
Éjfél körül egy
tizenhét éves fiatalember, Kóczán Tibor zörgetett be a plébániára. A káplán kinézett
szobája ablakán, és beengedte, mert ismerte a fiút, aki korábban
ministráns volt. Tibor elmondta jövetelének okát, hogy nagybátyja
súlyos beteg, szentségekkel kellene ellátni. Brenner János tehát
ismerte a fiatalembert, ezért nem talált semmi gyanúsat a kivételes
éjjeli hívásban. Felöltözött, magára vette a karinget és a stólát, majd
a télikabátját. Ezután együtt fölmentek a templomba, ahol a betegek
olaját és az Oltáriszentséget burzába helyezte, és a nyakába
akasztotta.
Miután kijöttek a
templomból, János atya ezt kérdezte a fiútól: „Nagyon rosszul van a
nagybácsi? Sürgős a betegellátás?” Tibor csak ennyit felelt: „Igen”.
Mire János atya: „Akkor menjünk a gyalogösvényen, hogy minél előbb
odaérjünk.” Tehát a káplán a rövidebb úton, a dombháton keresztül
indult el Zsidára. Magával vitt még egy rúd-elemlámpát is, amivel
világított a sötétben. Tibor azzal az indokkal, hogy késő van, és
otthon már várják, elköszönt a káplán atyától, aki ismerte a helyet,
ahová hívták.
Az erdő szélén már
várták és rátámadtak. Megpróbált elmenekülni, Zsida felé rohant. A
támadók többen voltak, a vetésben maradt nyomokból lehet erre
következtetni. Kurucz Erzsébet szerint, aki látta a nyomokat a szántóföldön,
legalább három ember rontott rá. Erről így vall: „Amikor vasárnap
reggel elmentünk megnézni a gyilkosság helyszínét, a vetésben két
különböző férfi és egy női cipősarok nyomát láttam.”
A faluban, a kivérzés
helyéhez közel, kiáltásokat hallottak, majd ilyen szavakat:
„Vigyázzatok arra fut...”; „Ne bántsatok!”; „Istenem segíts!” Az
áldozat a rúd-elemlámpájával védekezett. Miután leütötték a szemüvegét,
nehezen tudott tájékozódni, mivel elég erős dioptriás szemüveget
viselt. A rúd-elemlámpát a támadók megszerezték, és ezzel többször
fejbe verték az áldozatot, és 32 késszúrással megsebesítették. A
védekezés azért is volt nehezebb, mivel Brenner János nem csak az
életét védte, hanem bal kezét az Oltáriszentség fölé helyezte, így óvta
azt. A káplán atya valójában nem a késszúrásokba halt bele, hanem ennek
következményeként, rengeteg vért veszített, megfulladt az átvágott
torkán megakadt vértől.
Támadói a még élő
káplánt lábánál fogva húzták a tett helyszínéhez közeli Somfalvi-ház
mögé. Az volt a szándékuk, hogy beledobják az ott lévő szárazkútba.
Azonban a kutyák hangos ugatására a ház lakói felébredtek és villanyt
gyújtottak. A gyilkosok megijedtek és a szemben levő domb felé
menekültek.
Somfalvi Sándorné és lánya, Somfalvi Katalin, miután elcsendesedett a környék, előmerészkedtek
házukból, és a földön fekvő alakban felismerték Brenner János
káplánjukat, aki erősen vérzett. Mivel a kés a légcsövét is átvágta,
ezért erősen hörgött. Közben Somfalvi
Sándor is fölébredt, aki disznóölés
utáni álmát aludta. Közel ment az áldozathoz, mert meg akarta nézni,
hogy mi történt vele. Azonban édesanyja rászólt, hogy ne nyúljon hozzá,
mert erősen vérzik, és nehogy belekeveredjen a gyilkosságba. A férfi
Szentgotthárdra ment kerékpáron, értesítette a rendőrséget.
Dr. Hantos László ügyeletes orvost a rendőrség hívta, és egy
nyomozó kísérte a helyszínre. Mire az orvos kiért, már csak a
bekövetkezett halált állapíthatta meg.
A szentgotthárdi
plébános – Farkas Imre – fél nyolckor érkezhetett a helyszínre. Feladta
a szent kenetet, annak, aki maga is e szentség feladására indult. Az
Oltáriszentség – a hoszszas küzdelem, vonszolás ellenére – még mindig a
halott nyakában volt. Brenner János úgy halt meg, hogy bal keze az
Oltáriszentség fölött nyugodott a bal mellén, így védve azt.
Legutoljára a
rendőrség érkezett meg a helyszínre. A késéssel kapcsolatban arra
hivatkoztak, hogy disznótoros vacsorán vettek részt. Egy szolgálatát
teljesítő rendőr őrizte a holttestet. Több órán keresztül nem történt
semmilyen vizsgálat, nem kezdődött el a nyomozás. Az ez idő alatt leeső
hó és ónos eső eltüntette a nyomokat.
Dr. Hantos Lászlónak,
aki a sötétség miatt nem ismerte fel a halottat, a reggeli órákban újra
ki kellett jönnie a bűncselekmény helyszínére. Ekkor vált számára
nyilvánvalóvá, hogy ki is az áldozat. Az orvos a vele készített
beszélgetés során két érdekes dologra hívta fel a figyelmet. Az egyik
az, hogy az a rendőr, aki vigyázott a holttestre, rendszertelenül és
nem egy oldalról közelítette meg a halottat. Hantos doktor úr hívta fel
a rendőr figyelmét arra, hogy így összetapossa és megsemmisíti a
nyomokat. A másik, ennél sokkal érdekesebb és fontosabb különlegesség
pedig az, hogy az ügyeletes orvosnak nem kellett jegyzőkönyvet
készítenie az esetről. Megtörtént a helyszínelés, és megállapította a
halál beálltát, de a halál körülményeiről semmilyen írásbeli jelentést
nem kellett tennie.
Brenner János
holttestét Somfalvi Sándorék házának leemelt pajtaajtaján boncolták
fel, amelynek közelében kivérzett. A boncolás után, a szentgotthárdi
temető halottasházába vitték, amit szigorúan lezártak és őriztek. A
halottasházat őrzők lelki világát mutatja, hogy a holttest két napig
teljesen mezítelenül feküdt, míg egy jobb érzésű „elvtárs” le nem
takarta egy lepedővel. A temetést 1957. december 18-ára engedélyezték.
Brenner Jánosért az
engesztelő szentmisét, a temetés napjának reggelén mutatták be a
szombathelyi ferences templomban. A temetés időpontját előzetesen 14
óra 30 percre tűzték ki. A hívek egyre nagyobb számban gyülekeztek a
temetés helyszínén, a szombathelyi Szent Quirin-templomban. A temetés
egy órát késett, hiszen a nagy tömegre való tekintettel a hatóság nem
akarta engedélyezni, majd hosszas huzavona után megkezdődhetett a
szertartás. A hatóságok senkinek sem engedték megnézni a holttestet. A
temetést Kovács Sándor szombathelyi megyés püspök végezte, az
egyházmegye papjai és hívei részvételével.
A „nyomozás”
Kezdetét vette egy
hatalmas nyomozás, amely a gyilkosság után fél nappal kezdődött el. A
kihozott kutyák nem tudtak nyomot venni, holott a kutyák között volt a
híres Kántor is, de ő sem ért el eredményt. Azzal védekezett a
rendőrség, hogy előző éjjel disznótoros vacsorán vett részt az őrs.
Másnap aztán annál nagyobb apparátussal, hosszú időn keresztül folyt a
vizsgálat. Egy sereg nyomozó táborozott a szentgotthárdi rendőrségen. A
helyszínen maradt kalapról kutyákkal szagot vetettek és az egész falut
kiállíttatták, hogy a kutyák mindenkit végigszagoljanak. Minden 16 éven
felüli férfinak az iskolához kellett mennie, itt volt a szagolj, ahol
10-12-es csoportokba osztották be őket.
Egy másik alkalommal
Szentgotthárdra hívták be az egyházközségi tagokat, ahol szintén egy
kutyás szagoltatás volt. Több falu lakosságát félemlítették meg ezzel.
Sok embert meghurcoltak, éjjelenként hallgatták ki őket. A plébánost –
dr. Kozma Ferencet – is többször kihallgatták és meg is verték. Úgy
bántak vele, mint egy közönséges gyanúsítottal.
A rendőrség a
nyomozás során az áldozatra terhelő bizonyítékként nővel való
kapcsolatot keresett, mivel a meggyilkolt kezében női hajszálakat
találtak. Azért keresték a női kapcsolatokat, hogy ezáltal rossz hírbe
hozzák a már meggyilkolt káplánt. Brenner Jánosra nézve azonban semmi
terhelő bizonyítékot nem találtak. A nyomozás során Brenner János két
testvérét – Lászlót és Józsefet – is beidézték a szentgotthárdi
rendőrségre. Egymástól elkülönített helyiségbe vezették be őket, ahol
egy köteg papírt tettek mindkettőjük elé azzal az utasítással, hogy
írjanak le mindent, amit a testvérükről tudnak, különösen a nőügyeire
való tekintettel.
A nyomozás során
megtalálták a káplán atya személyi igazolványát a bűncselekmény
helyszínétől mintegy 40 km-re lévő Egyházasrádóc és Kisunyom közötti
vasúti töltés mellett. A Legfelsőbb Bíróság peranyaga szerint a
vádlott, „Tóka Ferenc azon az éjszakán kerékpáron vitte a személyi
igazolványt a lakhelyétől 13 km-re lévő rátóti vasútállomásra, ahol a
3.53-kor Szombathely felé induló vonatra dobta fel. Érdekes, hogy a 4
óra múlva, 30 km-rel odébb megtalált személyi igazolvány teljesen
száraz volt.” Ez szerepelt az első peranyagban. Hét évvel később,
amikor Kóczán Tibort vádolták a gyilkossággal, akkor őt azzal
gyanúsították, hogy személyesen dobta ki az igazolványt a vonatból a
WC-kagylón keresztül.
A rábakethelyi
plébánián volt egy betegellátó könyv. Ide azt írták be, hogy kihez
mentek és milyen szentségekkel látták el. Amikor a nyomozók kiszálltak
a plébániára, ebből a könyvből kitépték azt a lapot, amelyen Brenner
atya utolsó bejegyzése volt azon a decemberi éjszakán.
A rendőrség
bejelentette, hogy megtalálták a gyilkost, aki felismerte saját
kalapját és megmondta, hogy hová dobta a plébánia kulcsait. A
feltételezett tettes bevallotta tettét, majd lejátszotta a
bűncselekményt. Tóka Ferencet – aki az első elítélt volt – kétszer, két bíróság
ítélte halálra. Három év börtön letöltése után rehabilitálták és
kártalanították. ő volt a gyilkos? Esetleg csak őrá osztották, hogy
ismerje el a gyilkosságot? – De akkor ki ölte meg a káplánt?
A „nyomozást” azok a
hírhedt ÁVÓ-sok végezték, akik – a szombathelyi egyházmegye papjait egy
éjjel – a szombathelyi püspökvárban tartott lelkigyakorlat során
végigverték.
Az egyik nyomozó –
aki elismerést és jutalmat is kapott a munkájáért – az a Klamerusz Béla r. ny.
százados volt, aki Zala megye területén egyházi személyekre
beszervezett ügynökök tartó tisztje volt, később ugyanezt a
„tisztséget” töltötte be Vas megyében is. Az Államvédelmi Hatóságnál
eltöltött idő után Klamerusz elvtárs az állambiztonság kötelékén belül
tevékenykedett. Mindvégig egyházi személyek megfigyelése,
letartóztatása, megfélemlítése és megveretése tartozott a kedvelt
feladatai közé. Az egyik legkeményebb, legvérmesebb ávósok egyike volt.
A gyilkosságot követő
furcsa halálesetek
Kóczán Tibor – aki
kihívta Brenner Jánost – véres nadrággal és cipővel ment haza, amiért
az édesanyja felelősségre vonta és kérdezte a történtekről. Az édesanya
több embernek beszélt a faluban fia viselt dolgairól. Pár hónap múlva a
rábakethelyi határőrlaktanya mellett egy katona „véletlenül” agyonlőtte
az asszonyt, aki a kukoricaföldön kapált. Amikor felelősségre vonták a
határőrt, ő arra hivatkozott, hogy madárra célzott.
Beszéltek arról is,
hogy a gyilkosság egyik feltételezett résztvevője kórházba került, ahol
szobáját 2 ávós katona őrizte, félve attól, hogy illetéktelenek keresik
fel, és a beteg olyat mond el, ami kellemetlen lenne a hatóság számára.
Egyedül egy ápolót engedtek be a szobájába. A beteg lázálmában a
gyilkosságról beszélt. Ezért öngyilkosságot színlelve kidobták az
ablakon. Ápolóját pedig, aki hallhatta az elhangzottakat, másnap a
szombathelyi Gyöngyös patakba fulladva találták meg kerékpárjával
együtt. Megjegyzendő, hogy a víz átlagos mélysége mindössze 40 cm.
A második elítélt
„A gyilkos kilenc év
múlva is gyilkos!” ezen a címen adtak hírt az újságok 1966 tavaszán,
kilenc esztendővel a gyilkosság után arról, hogy megtalálták Brenner
János második gyilkosát, azt a fiatalkorút, aki kihívta. Más
bűncselekményei mellé még hét évet kapott. Természetesen ő is
lejátszotta a gyilkosságot. Ügyét Budapesten, a Fővárosi Bíróságon
tárgyalták.
Ezután nagy hallgatás
következett. Már korábban is figyeltek arra, hogy az ügy minél kisebb
nyilvánosságot kapjon. A fiú – szabadulása után az őt kérdezőknek,
hogy: „Ki bízta meg azzal, hogy beteghez hívja káplánjukat?” – mindig
ezt felelte: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek!”
Elismerte, hogy ő hívta ki a káplánt, de megbízói kilétéről semmit sem
árult el. Annyi tehát megállapítható, hogy az akkor 17 éves
fiatalembernek valami köze volt a gyilkossághoz. Arról azonban soha nem
beszélt, hogy pontosan milyen szerepet töltött be, és kik voltak a
megbízói. A rendszerváltás után a Vasvármegye című újság 1990
augusztusától decemberéig foglalkozott a rábakethelyi papgyilkossággal.
Kóczán Tibor ekkor Zalaegerszegen élt, ahol a lap újságírói felkeresték
és kérdezték az üggyel kapcsolatban. Mint ahogy előtte is, most is azt
mondta: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek.”
Furcsa, érthetetlen
események
A nyomozók azt akarták
bizonyítani, hogy a gyilkosok szándéka a magyarlaki templom építésére
félretett pénz megszerzése volt. Ám annál inkább gyanították az
emberek, hogy a rendőrség és a kommunista párt kívánja megfélemlíteni
az ott lakókat és egy koncepciós perről van szó. Hogyha valaki a
magyarlaki templom felépítésére félretett pénzt akarta volna ellopni,
ha tudta, hol a pénz és hogy a plébános Farkasfán tartózkodik, akkor
miért kellett kihívni a papot a plébániáról? Akkor miért kellett
elcsalni a káplánt és útközben végezni vele? Hiszen a plébánián is
megölhette volna, és akkor nem kellett volna visszamennie a pénzért.
A gyilkosság
helyszínén talált gomb tulajdonosának kilétét a rendőrség nem tudta
azonosítani. Kóczán Tibor vádlott és Brenner János sértett kabátjáról
sem hiányzott a gomb, sőt az első elítélt Tóka Ferenc peranyagában sem
szerepel, hogy az ő kabátjáról esett volna le. Hogy kié volt a
helyszínen megtalált gomb, azt mind a mai napig nem tudjuk. Ugyanígy az
sem ismeretes, hogy kié volt a helyszínen talált khaki színű kalap. A
nyomozás során a kutyák szagot vettek a kalapról, de sem az első, sem a
második elítéltnél nem jelzett a kutya, hogy az övé lenne.
A plébánia feljárata
mellett a falon vércsíkokat találtak, aminek vércsoportját
feleslegesnek tartották azonosítani. Ugyanígy elmaradt az azonosítása
azoknak a hajszálaknak, amiket a sértett kezében találtak. Pedig ezek a
vizsgálatok közelebb vezethettek volna a gyilkosság feltárásához.
A Magyar
Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1965. szeptember 22-én olyan
bírósági iratot állított ki, melyben a Legfelsőbb Bíróság emberölés
miatt Kóczán Tibor ellen a szombathelyi megyei bíróság előtt
B.367/1965/szám alatt folyamatban lévő bűnügyben az eljárás
lefolytatására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki. A végzés meghozói: dr. Vida Ferenc a tanács
elnöke, Döbröntei Károlyné dr. előadó bíró, dr.
Tordai Gyula bíró. Az iraton
kiegészítések, áthúzások, javítások szerepelnek.
Érdekes azon is
eltűnődni, hogy kiket idéztek meg tanúnak. Többségük olyanok közül
került ki, akik nem sokat tudtak a gyilkosság körülményeiről. A velük
készített beszélgetés során elmondták, hogy a tanúkihallgatások nem
voltak komolyak, hiszen ők semmi érdemlegesről nem tudtak beszámolni.
Tulajdonképpen formaság volt az egész.
Amennyire Tóka Ferenc
perében fontosnak tartották megvizsgálni, és bizonyítani, hogy a
gyilkosságot az első elítélt követte el, annyira nem volt ez lényeges
Kóczán Tibor esetében.
A peranyagban a
következő mondat is szerepel: „igazságügyi orvos szakértő állapította
meg a halál bekövetkeztét.” Hantos doktor vallomásából kiderült, hogy ő
volt az, aki a halál beálltát megállapította. ő pedig nem igazságügyi
orvos szakértő, hanem körzeti orvos volt. A következő adat is érdekes:
„Az igazságügyi orvos szakértő által végzett boncolásról felvett
jegyzőkönyv tanulsága szerint a sértetten kb. 12 késszúrást észleltek.”
Azt hiszem, hogy egy igazságügyi orvos szakértőnek pontosan kellene
tudnia, hogy egy sértetten hány késszúrás található, nem csak
„körülbelül”.
A bírósági ítéletek
is furcsák. Tóka Ferencet Szentgotthárdon és Szombathelyen halálra
ítélték, Budapesten a Legfelsőbb Bíróság bizonyítékok hiányában
felmentette. Kóczán Tibor perét rögtön Budapesten tárgyalták. A
Fővárosi Bíróság B.XVI.5472/1965-21. számú, továbbá a fellebbviteli
bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság a Bf.I.854/1966./35. számú
jogerős határozatával 8 évi szabadságra és 6 évi közügyektől való
eltiltásra is ítélte. Ez az ítélet 1966. november 14-én emelkedett
jogerőre.
Kik ölték meg a
fiatal káplánt? Az ÁVH forgatókönyve szerint halálának oka buzgó
lelkipásztori tevékenysége. A körülmények arra engednek következtetni,
hogy az ÁEH jóváhagyásával szemelték ki Brenner Jánost. Több pap
verésénél és vallatásánál hangzott el az ÁVO-n ez a fenyegetés: „Te is
úgy akarsz járni, mint a Brenner János?”
A gyilkossággal az
lehetett a cél, hogy a környék lakosságát megfélemlítsék. Ez azonban
nem sikerült. Bár az emberek megijedtek, a vértanú pap tisztelete egyre
erősebb lett.
Rábakethely és a
környék lakossága gyanakodott, hogy a párt tetette el láb alól a
káplánt. Véleményüknek hangot is adtak. Erre bizonyíték a
szentgotthárdi járási végrehajtó bizottság irata is, amelyben szerepel
az emberek elégedetlensége a nyomozással kapcsolatban. Az iratban az is
olvasható, hogy: „a Járási Párt Végrehajtó Bizottságának az a véleménye
a nyomozók munkájáról, hogy jól végezték a dolgukat, különösen
Klamerusz és Dénes elvtárs.” Ekkor még nem állt úgy a bírósági
tárgyalás, hogy bármiféle eredményt lehetett volna tudni. A dicséret
azonban egy kicsit elsietett volt. Amikor 1966-ban kiderült, hogy nem
Tóka Ferenc, hanem Kóczán Tibor a gyilkos, akkor erről semmilyen
véleménnyel sem volt a járási székhely végrehajtó bizottsága.
Tűnődés
Kinek állhatott
érdekében, hogy megölje a fiatalokkal buzgón foglalkozó papot? Valóban
ürügy lehet erre az, amivel Kóczán Tibort vádolták? Ezt mind a mai
napig nem tudjuk. Feltételezett elkövetők vannak, de konkrét bizonyíték
senkire sincs. A gyilkosok hallgatnak. Akik valamit is tudnak az
esetről, ők sem mernek beszélni, mert félnek.
A gyilkosság
elkövetői nem érték el a céljukat. A hívek a gyilkosság folytán még
jobban ragaszkodnak a vértanú káplánhoz. Tiszteletét nem csak őrzik,
hanem tovább is adják.
Az 1956-os forradalom
után országszerte több papot öltek meg. Az emberek véleménye szerint az
államvédelem és az ÁEH a püspököket és a buzgón dolgozó papokat akarta
megfélemlíteni. A gyilkosságokon kívül több papot vertek meg, és az
állammal való együttműködésre próbálták őket kényszeríteni. Itt nemcsak
testi, hanem lelki terrort is alkalmazott a diktatúra a
megfélemlítésre.
Az ösküi
papgyilkosság – ahol Szekuli Pál piarista pap halt vértanúhalált –
eléggé hasonlít Brenner János halálához. Ez a gyilkosság szintén 1957
decemberében történt. Szekuli Pált egy kútba fulladva találták meg. Először
öngyilkosságot, majd a plébános bűnösségét igyekeztek bebizonyítani.
Nemcsak a hasonlóság miatt, hanem azért is, mert még eléggé feltáratlan
ez a gyilkosság, ennek az ügynek a kivizsgálása is fontos lenne. A
tiszavárkonyi pap halálának körülményeit is mai napig homály fedi.
|