SZÓVÁ TESSZÜK Malaszt, kegyelem és a magyar nyelv gazdagságaAz „Üdvözlégy”-et a XX. század közepén még így imádkozták: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes …; ma azt mondjuk: kegyelemmel teljes. Más liturgikus szövegekben is a kegyelem szó lépett a malaszt helyébe. Az indok az idegen eredetű szónak a mai ember számára érthetőbb, magyar hangzású szóval való helyettesítése. Érdemes ezt a kérdést közelebbről megvizsgálni. A malaszt szó már a
legrégibb összefüggő magyar szövegben, a XII. században keletkezett
Halotti Beszédben előfordul: „Mënnyi milosztben tërümtéve ëlëve mü
isëmüköt, Ádámut …” (Zolnay Gyula olvasata szerint), ami a mai magyar nyelven így
hangzana: Mennyi malasztban teremtette eleve (Isten) a mi ősünket,
Ádámot … A „malaszt” szó az ó-egyházi szláv milost?-nak felel meg,
jelentése: irgalom. A szó a ma élő szláv nyelvekben is megvan, pl. a
szlovák nyelvben gyakorlatilag változatlan formában: milost' =
kegyesség, kegy, jóindulat, kegyelem, megkegyelmezés, bocsánat,
könyörület, könyörületesség, irgalmasság. A Halotti Beszéd egy
eredetileg latin prédikációnak szabad magyar fordítása, a Pray kódexben
a magyar szöveget közvetlenül követi a latin eredeti. A magyar szöveg a
latin „gratia” szót fordítja miloszttal. De többször szerepel a Halotti
Beszédben a kegyelem szó is. „Vimádjuk úromk Istën këgyilmét ëz lélik ért,
hogy jorgusson ű néki és këgyiggyen és bulcsássa mënd ű bűnét.” Azaz:
imádkozzunk az Úristen kegyelméért e lélek számára, hogy irgalmazzon
őnéki és kegyelmezzen és bocsássa meg minden bűnét. Itt a fordító – a
beszédet magyarrá alakító – a latin „misericordia”-t fordítja
kegyelemnek. A Halotti Beszéd lezáró könyörgésében szerepel a „hogy az
Úr űt këgyilméhel Ábrám, Izsák, Jákob këbëlében hëlhëzje …” mondat,
azaz : hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe
helyezze. A latin szövegben ezen a helyen „pietas” szerepel. A magyar
kegyelem szó eredete Bárczi Géza szerint ismeretlen, finnugor származtatása nem
valószínű.
A mondottakból
kiderül, hogy a Halotti Beszéd értelmezése szerint a malaszt és a
kegyelem között lényeges különbség van. A „malaszt” szó csak az
Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, a „kegyelem” szó
sokkal általánosabb értelmű, kegyelmet ember is adhat. A régi
katekizmus szerint van segítő malaszt és megszentelő malaszt, ezek
kegyelmi eszközök. „A segítő malaszt által Isten fölvilágosít és
megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót
megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. A
megszentelő malaszt által Isten a halálos bűnöktől megtisztítja és
megszenteli lelkünket.” Az ilyen értelmű malaszt felel meg a latin gratia szónak. A kegyelemnek fordított misericordia és pietas Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét
hangsúlyozza olyan értelemben, ahogyan – a maga módján – az ember is
tud irgalmazni, megbocsátani. A Pallas Nagylexikon (1896) szerint a
malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék – Krisztus ingyenes
ajándéka –, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”.
A magyar nyelv finom
kifejező, megkülönböztető képességére mutat, hogy különbséget tud tenni
a csak Istennek tulajdonítható malaszt és az általános értelmű kegyelem
között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt
szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta
élő, lényeges különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen
annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az
Eucharisztia szó kiküszöbölése és a magyar „hálaadással” való
helyettesítése.
Van az „Üdvözlégy”-nek
egy másik magyar sajátsága is, amely mostanáig szerencsére megmaradt.
Az imádság könyörgő részét így kezdjük: „Asszonyunk Szűz Mária …”, a
latinban és más nyelveken pedig „Szent Máriát” mondanak (Sancta Maria,
Heilige Maria, Sainte Marie, Saint Mary stb.). Az alán (oszét) nyelvből
a magyarba átvett „asszony” (achsin) szó azonban ezen a helyen nem mai
értelmében szerepel, hanem eredeti jelentésének megfelelően „úrnőt”
jelent (vö. Boldogasszony, nagyasszony). A Halotti Beszédben olvassuk:
„És Vimádjuk szënt achszin Máriát…”, azaz imádkozzunk Máriához, a szent
Úrnőhöz. Mi magyarok tehát Úrnőnkhöz, a Boldogasszonyhoz könyörgünk az
Üdvözlégyben.
El lehet tűnődni azon,
nem volt-e kifejezőbb a XIX. század elején mondott „te vagy áldott az
asszonyok között” dicséret, mint a mai „áldott vagy te az asszonyok
között” mondat. Az előző ugyanis a magyar szórend sajátosságának
megfelelően kizárólagosságra utal, azt jelenti, hogy csak te vagy
áldott, a másik azonban általános megállapítás, nem zárja ki, hogy más
is lehet áldott.
A régi magyar nyelv
sajátosságai közé tartozik, hogy több múlt időt ismert. A ma használt
egyszerű múlt időn kívül volt még elbeszélő múlt és régmúlt idő is. A
Halotti Beszédben mindkettőre van példa: munda = mondá és odutta vola =
adta vala. Az elbeszélő múlt a liturgia nyelvében még ma is
megtalálható. Így az Úrangyalában: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos
Szűz Máriát …” Ugyanebben az imádságban a könyörgésben viszont –
teljesen helyesen – az egyszerű múlt szerepel: „… Jézus Krisztus
megtestesülését megismertük …”
A magyar nyelvben
sajnos nagyon viszszaszorultak, csaknem kihaltak a szenvedő igék.
Imádságainkban a szenvedő igealakokat tudatosan cselekvőre
változtatták, például a Hiszekegyben: eltemetteték = eltemették. A
szentmiseáldozat legfontosabb részében, az átváltoztatáskor azonban
megmaradt a szenvedő szerkezet, és Isten (Krisztus) cselekvését fejezi
ki: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Imádkozni lélekben és
igazságban kell, minden bizonnyal nem a szavakon múlik imádságunk
értéke, és hogy Isten meghallgatja-e fohászunkat. De amint az ünnepi
ruházat, a földíszített oltár, az áhítatot ébresztő, szép templom Isten
iránti hódolatunk kifejezője, és segíti értelmünknek, lelkünknek
Istenhez emelését, hasonlóképpen javunkra válik az is, ha az imádság
szavai szebbek, kifejezőbbek, gondolatokban gazdagabbak lesznek, és
jobban, igazabban tudnak tanúskodni Isten iránti szeretetünkről.
Kerényi Dénes
|