SZÓVÁ TESSZÜK

Malaszt, kegyelem és a magyar nyelv gazdagsága

Az „Üdvözlégy”-et a XX. század közepén még így imádkozták: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes …; ma azt mondjuk: kegyelemmel teljes. Más liturgikus szövegekben is a kegyelem szó lépett a malaszt helyébe. Az indok az idegen eredetű szónak a mai ember számára érthetőbb, magyar hangzású szóval való helyettesítése. Érdemes ezt a kérdést közelebbről megvizsgálni.
A malaszt szó már a legrégibb összefüggő magyar szövegben, a XII. században keletkezett Halotti Beszédben előfordul: „Mënnyi milosztben tërümtéve ëlëve mü isëmüköt, Ádámut …” (Zolnay Gyula olvasata szerint), ami a mai magyar nyelven így hangzana: Mennyi malasztban teremtette eleve (Isten) a mi ősünket, Ádámot … A „malaszt” szó az ó-egyházi szláv milost?-nak felel meg, jelentése: irgalom. A szó a ma élő szláv nyelvekben is megvan, pl. a szlovák nyelvben gyakorlatilag változatlan formában: milost' = kegyesség, kegy, jóindulat, kegyelem, megkegyelmezés, bocsánat, könyörület, könyörületesség, irgalmasság. A Halotti Beszéd egy eredetileg latin prédikációnak szabad magyar fordítása, a Pray kódexben a magyar szöveget közvetlenül követi a latin eredeti. A magyar szöveg a latin „gratia” szót fordítja miloszttal. De többször szerepel a Halotti Beszédben a kegyelem szó is. „Vimádjuk úromk Istën këgyilmét ëz lélik ért, hogy jorgusson ű néki és këgyiggyen és bulcsássa mënd ű bűnét.” Azaz: imádkozzunk az Úristen kegyelméért e lélek számára, hogy irgalmazzon őnéki és kegyelmezzen és bocsássa meg minden bűnét. Itt a fordító – a beszédet magyarrá alakító – a latin „misericordia”-t fordítja kegyelemnek. A Halotti Beszéd lezáró könyörgésében szerepel a „hogy az Úr űt këgyilméhel Ábrám, Izsák, Jákob këbëlében hëlhëzje …” mondat, azaz : hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe helyezze. A latin szövegben ezen a helyen „pietas” szerepel. A magyar kegyelem szó eredete Bárczi Géza szerint ismeretlen, finnugor származtatása nem valószínű.
A mondottakból kiderül, hogy a Halotti Beszéd értelmezése szerint a malaszt és a kegyelem között lényeges különbség van. A „malaszt” szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, a „kegyelem” szó sokkal általánosabb értelmű, kegyelmet ember is adhat. A régi katekizmus szerint van segítő malaszt és megszentelő malaszt, ezek kegyelmi eszközök. „A segítő malaszt által Isten fölvilágosít és megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. A megszentelő malaszt által Isten a halálos bűnöktől megtisztítja és megszenteli lelkünket.” Az ilyen értelmű malaszt felel meg a latin gratia szónak. A kegyelemnek fordított misericordia és pietas Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza olyan értelemben, ahogyan – a maga módján – az ember is tud irgalmazni, megbocsátani. A Pallas Nagylexikon (1896) szerint a malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék – Krisztus ingyenes ajándéka –, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”.
A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességére mutat, hogy különbséget tud tenni a csak Istennek tulajdonítható malaszt és az általános értelmű kegyelem között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta élő, lényeges különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az Eucharisztia szó kiküszöbölése és a magyar „hálaadással” való helyettesítése.
Van az „Üdvözlégy”-nek egy másik magyar sajátsága is, amely mostanáig szerencsére megmaradt. Az imádság könyörgő részét így kezdjük: „Asszonyunk Szűz Mária …”, a latinban és más nyelveken pedig „Szent Máriát” mondanak (Sancta Maria, Heilige Maria, Sainte Marie, Saint Mary stb.). Az alán (oszét) nyelvből a magyarba átvett „asszony” (achsin) szó azonban ezen a helyen nem mai értelmében szerepel, hanem eredeti jelentésének megfelelően „úrnőt” jelent (vö. Boldogasszony, nagyasszony). A Halotti Beszédben olvassuk: „És Vimádjuk szënt achszin Máriát…”, azaz imádkozzunk Máriához, a szent Úrnőhöz. Mi magyarok tehát Úrnőnkhöz, a Boldogasszonyhoz könyörgünk az Üdvözlégyben.
El lehet tűnődni azon, nem volt-e kifejezőbb a XIX. század elején mondott „te vagy áldott az asszonyok között” dicséret, mint a mai „áldott vagy te az asszonyok között” mondat. Az előző ugyanis a magyar szórend sajátosságának megfelelően kizárólagosságra utal, azt jelenti, hogy csak te vagy áldott, a másik azonban általános megállapítás, nem zárja ki, hogy más is lehet áldott.
A régi magyar nyelv sajátosságai közé tartozik, hogy több múlt időt ismert. A ma használt egyszerű múlt időn kívül volt még elbeszélő múlt és régmúlt idő is. A Halotti Beszédben mindkettőre van példa: munda = mondá és odutta vola = adta vala. Az elbeszélő múlt a liturgia nyelvében még ma is megtalálható. Így az Úrangyalában: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát …” Ugyanebben az imádságban a könyörgésben viszont – teljesen helyesen – az egyszerű múlt szerepel: „… Jézus Krisztus megtestesülését megismertük …”
A magyar nyelvben sajnos nagyon viszszaszorultak, csaknem kihaltak a szenvedő igék. Imádságainkban a szenvedő igealakokat tudatosan cselekvőre változtatták, például a Hiszekegyben: eltemetteték = eltemették. A szentmiseáldozat legfontosabb részében, az átváltoztatáskor azonban megmaradt a szenvedő szerkezet, és Isten (Krisztus) cselekvését fejezi ki: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Imádkozni lélekben és igazságban kell, minden bizonnyal nem a szavakon múlik imádságunk értéke, és hogy Isten meghallgatja-e fohászunkat. De amint az ünnepi ruházat, a földíszített oltár, az áhítatot ébresztő, szép templom Isten iránti hódolatunk kifejezője, és segíti értelmünknek, lelkünknek Istenhez emelését, hasonlóképpen javunkra válik az is, ha az imádság szavai szebbek, kifejezőbbek, gondolatokban gazdagabbak lesznek, és jobban, igazabban tudnak tanúskodni Isten iránti szeretetünkről.
Kerényi Dénes