TANULMÁNYOK

Győri Mária

Helmeczy Mihály, a sokoldalú akadémikus, az elfeledett nyelvújító

„Helmeczy, aki a szavak végét elmetszi.” Az átlagos műveltségű emberek többségének eme játékos életműösszegzésen kívül alig jut eszébe más Helmeczy Mihály neve hallatán. Legföljebb néhány példa az általa alkotott, újított szavak közül. A mindenki számára könnyen hozzáférhető lexikonok is igen szűkszavúan méltatják a neves nyelvészt és irodalmárt.
Helmeczy Mihály 1788. szeptember 27-én született Királyhelmecen. (Neve eredetileg Bierbrauer, melyet Serfőzőre magyarosított. Irodalmi neve mögött szülőhelye rejtőzik, amely most Szlovákiához tartozik.) Sátoraljaújhelyen volt piarista diák, majd a kecskeméti kegyesrend tagjaként folytatta tanulmányait. 1814. szeptember 26-án jelentkezett a rendbe. Szerzetesi neve a Jézus Máriáról nevezett Ágoston lett. A szerzetesi évek alatt 1806-ban Tatán elsős kisdiákokat tanított, 1807 és 1809 között pedig Veszprémben tanítóskodott. A rendből az örökfogadalom letétele előtt, 1809-ben kilépett.
A fővárosban később filozófiát és jogot hallgatott. Az előbbiből 1811-ben doktorált, az utóbbiból hat évvel később ügyvédi oklevelet szerzett. A következő három évben tanítványával – Siskovics Józseffel – európai körútra készült. Az utazást előkészítendő, szorgos tanulmányokat folytattak: a történelem, földrajz és irodalom mellett az olasz, spanyol, francia és angol nyelvben képezték magukat. (Helmeczy korábbi nyelvismerete a magyar, német, latin  és a görög volt.) A tervezett utazás az 1820-ban kitört nápolyi forradalom miatt meghiúsult.
Helmeczy a magyar nyelv iránti szeretetet otthonról, Zemplén vármegyéből vitte magával. Kazinczy Ferenc írásai alapján érzett rá, mennyire fontos a nyelv tudományos tanulmányozása... Kazinczyn kívül – aki verset is írt róla – mesterének tekintette Révait és Horvát Istvánt.
A világirodalomból főként a költészet érdekelte. Kazinczyval tudományos levelezést folytatott. Elmélyült tudása, tisztult ízlése, valamint a nyelvcsiszolás buzgó szeretete Kazinczy barátjává, segítőjévé, ha úgy tetszik, jobb kezévé tette. A széphalmi irodalmi vezér az 1810-es évek első felében a lánglelkű, akkor még egyetemista Helmeczyt bízta meg saját műveinek és más jeles írók – köztük Dajka, Báróczi – köteteinek gondozásával. Helmeczy a kortárs magyar írók munkáin kívül kilenckötetnyi szépirodalmi fordítást is sajtó alá rendezett. A tartalmi és nyelvi csinosítások mellett a kiadó – Trattner – lelkivilágára is oda kellett figyelnie, mivel a különböző nyelvészeti támadások kereszttüzében kissé ingataggá vált.
Helmeczy első saját munkája egy népszerű imakönyv fordítása volt 1813-ban; szerzője Eckartshausen. Írt néhány költeményt is, de jelentősebb volt polémiai fellépése. Végigkövetve a Festetics Györgyék (a Mondolat megszövegezői) és Kölcseyék (a Felelet a Mondolatra írói) igen kiélezett vitáját, a higgadtság fegyverével védte a „mondolatosok” által csepült Kazinczyt, Berzsenyit és barátaikat. Tette mindezt írásban, például Berzsenyi verseinek második kiadása elé írt Kalauz Értesítés című 45 oldalas tanulmányában. S tette mindezt szóban, írói és nem írói körökben egyaránt. Írásos és szóbeli érvelései egybecsengtek: a nyelvet kimondva vagy kimondatlanul mindig és minden nemzet nagy írói alakították-formálták-újították.
Kisfaludy Károly Helmeczyt vallotta mesterének. Nyelvművelő tanácsaiért igen sokan hálásak voltak; közéjük tartozott Széchenyi István is. Műfordításaival – főként Schillert és Tassót fordított – nem csekély mértékben bátorította költőinket. Nem utolsósorban hatott Toldy Ferencre, akit baráti szavakkal indított írói útjára. Mint nyelvtisztító és -gazdagító szerepelt a Jelenkor című politikai lap hasábjain is, melynek 1832-től tizenhat évig volt szerkesztője. Toldy Ferenc értékelése szerint a sajtó és a közélet nyelvének művelésében Helmeczy azt a rangos lépcsőfokot érte el, mint amelyet Kazinczy a szépirodalmi nyelv tökéletesítésében.
Helmeczy a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1830-tól haláláig az intézmény pénztárosaként is tevékenykedett. Ezt a tisztséget ő töltötte be elsőként. 1836-ban részt vett a Kisfaludy Társaság megalapításában.
Helmeczy családjáról, rokonságáról csupán a halálakor kiadott gyászjelentés alapján vannak ismereteink. Helmeczy Mihály 43 éves korában kötött házasságot Simonyi Terézzel. Felesége lányának, Laurának Nagy Károly lett a férje. Az ő gyermekeik: Szidónia, Béla, Géza, Gyula és Laura. A gyászolók között név szerint említett rokon még Elek Teréz.
Helmeczy 1852. december l-jén halt meg Pesten. Ideiglenesen ott helyezték el, a ferences atyák sírboltjában. Végakarata szerint később Törtelre szállították földi maradványait. Ez minden bizonnyal Meleghegyi József magas beosztású postai dolgozó jóvoltából történt, mivel ő és családja is a törteli temető központjában magasodó Helmeczy-kriptában nyugszanak. A sírbolt adott örök nyughelyet még Helmeczy Jánosnak /1824–1864/. A születési és halálozási évszámok alapján valószínű, hogy ő a tudós unokaöccse volt.
Mi kötötte Helmeczyt Törtelhez? Vitkovics Mihály 1819 áprilisában Kazinczynak írott leveléből tudjuk, hogy „Helmeczy Törtel mellett felfogott egy darab földet és rusticál. Fiscáliskodik is.” Kazinczy leveleiből pedig ismert, hogy az irodalmi vezér – Helmeczy Mihály társaságában 1815 májusában három felejthetetlen napot töltött Törtelen. Vendéglátójuk Vida László, a magyar nyelvű színjátszás igen művelt apostola volt. Ama emlékezetes „törtelezésről” ekként emlékezik meg Kazinczy Felsőpenczi Vida László Úrhoz című verses levelében. „Oh, Törtelen élt három szép napom, / Ha fogsz te nékem újra feljelenni? / Ha fogjuk ismét, biztosan kaczagva, / Álmatlanul kihúzni az éjeket, / Míg Helmeczynk, hogy virrad, felsikolt, / S eloltja a többé nem kellő világot?”