SPIRITUALITÁS

II. János Pál pápa

Minden napra egy ima*

 Mennybemenetel
A Mennybemenetel kétféle szemlélete

II. János Pál Pápa„Urunk Jézus fölment a mennybe és elfoglalta helyét az Isten jobbján” (Mk 16,19). A mai ünnep arra hív minket, hogy tűnődjünk el annak a misztériumnak a jelentésén, amelyet ünneplünk.
Mit jelent az, hogy Jézus fölment a mennybe? „Elfoglalta helyét az Isten jobbján”: ez a Mennybemenetel elsődleges jelentése. És noha a kifejezés csak képletes, képzelettel kiszínezett, hiszen Istennek nincsen sem jobb, sem bal keze, mégis fontos krisztológiai üzenetet hordoz. A feltámadt Jézus mindenestül – teljes emberi létével együtt – osztozott az isteni dicsőségben és vett részt Isten megmentő tevékenységében. Krisztus nem csak a fejünk: ő a Pantokrátor, akinek hatalma van mindenek fölött.
Ezeknek a kijelentéseknek a mi életünkben nagyon is konkrét értelme van, de van egy másik nézőpont, is, amely felbukkan a Mennybemenetel ünnepén és kifejezést nyer az Evangéliumban is „Tanúim lesztek... egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek” (MK 16,15). Kötelességünk tanúságot tenni, és ez a kötelesség közvetlenül a hitünkből fakad. Nem tehetjük meg azt, hogy megünnepeljük Jézus Krisztus felmagasztalását és közben életünkben nem kötelezzük el magunkat mellette, nem veszünk tudomást utolsó, legfontosabb parancsáról. A Mennybemenetel emlékeztet minket: annak, hogy Jézus már nem volt többé tanítványai körében és figyelmük középpontjában, megvolt az a célja, hogy teljesen átadta nekik a terepet. Most ők folytatják küldetését a történelem folyamán tovább, és azzal a lelkipásztori lelkesedéssel és misszionáriusi erőfeszítéssel teszik ezt, ahogy ő mutatta nekik – még ha munkájuk telve is van gyengeségekkel.
Nem véletlenül történt az, hogy az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint röviddel ezután beköszöntött a Pünkösd a Szentlélek ajándékával, aki elindította az Egyház hittérítésének történetét.

Pünkösd
Köszönet a Szentléleknek

Együtt vagyunk most, mint az apostolok az Utolsó Vacsorán „cum Maria Matre eius” – „Máriával, Jézus anyjával” (ApCsel 1,14), hogy a magnalia Dei-t  „Isten nagy tetteit” (ApCsel 2,11) hirdessük. Szeretnék veletek együtt köszönetet mondani a Szentléleknek, és újra megerősíteni veletek együtt a benne való közös hitünket: Dominum et vivificanem, az úr és életadó (a tizenhat évszázada tartott I. Konstantinápolyi zsinat kifejezésével) őrködik felettünk. Hozzá szeretnék ma veletek együtt imádkozni azért, hogy az egyetemes Egyház, amelybe ő önt életet, és amelynek ma ti vagytok képe és hasonmása, mindig a megváltás és a megszentelés eszköze legyen, az igazság és az egység jelképe, s az igazságszolgáltatás és a béke létrehozásán munkálkodjon.
Egyesítsen minket Krisztus szeretete. Egyesítsen minket hasonlóképpen a krisztusi lelkület, Isten személyes szeretete, és vezessen minket úgy a világ útjain, hogy lépésről lépésre haladhassunk azzal a térítőmunkával, melyet ránk bíztak. Tartson fenn minket az ő segítsége abban, hogy az Evangéliumot prédikálhassuk in omni patientia et doctrina, teljes türelemben és lényegéhez hűen – úgy, mint Péter Pünkösdkor, mint Pál, mint a többi apostolok, Krisztus tanúi „egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Hadd lehessen mindig friss erőnk arra, hogy hirdetni tudjuk testvéreinknek, hogy Jézus egyedül „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) és hogy „nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének” (vö. ApCsel 4,12).
Mindannyiótokhoz szólok most, az Egyháznak a világon szerte élő szeretett híveihez, akiknek szíve ma együtt ver a római és a konstantinápolyi Egyházzal – apostoli áldásom reátok.

Szentháromság-vasárnap
A Szentháromság misztériuma

„Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved!” (Zsolt 8,2). A zsoltárnak eme szavai arra késztetnek minket, hogy reszkessünk elragadtatásunkban a Szentháromság nagy misztériuma előtt, melynek ma tartjuk ünnepét. A világ és a világegyetem kiterjedése, noha határtalan, nem egyenlő Isten életének felmérhetetlen valóságával. Előtte mindennél inkább alázatosan el kell fogadnunk annak a bölcs embernek a felszólítását, aki azt mondja a Bibliában: „a szíved ne siessen a szóval Isten előtt, mert Isten a mennyben van, te meg a földön” (Préd 5,2).
Isten valójában az egyetlen valóság, amely kívül áll a mi méricskélő, figyelő, irányító, mindent felölelő tudásra vágyó erőinken. Éppen ezért Isten: mert ő mér meg minket, ő uralkodik rajtunk, ő figyel és ért meg minket még akkor is, amikor ennek éppen nem vagyunk tudatában. De ha ez igaz az Istenről általában, még inkább igaz a Szentháromság misztériumával kapcsolatban, amely jellegzetesen keresztény misztérium – Istennel magával kapcsolatban. ő ugyanakkor Atya, Fiú és Szentlélek, de ez nem három különböző Isten – ez is-tenkáromlás lenne –, s nem egyszerűen egy isteni személynek eltérő és személytelen megjelenési módja, hiszen ez azt jelentené, hogy jelentősen elszegényítjük annak a kommunikációnak a gazdagságát, amely a személyek közt végbemegy.
Olyan helyzetben vagyunk, hogy többet tudunk arról, hogy az egyetlen és három személyben egy Isten mi nem, mint arról, mi valójában. Ha értelmünkkel kellően meg tudnánk magyarázni őt, az azt jelentené, hogy értelmünk mértékéhez kicsinyítettük azt, amit belőle fölfogtunk.
A kereszténység azonban nyújthat nekünk valami támpontot. Az Atya   annyira szeretett minket, hogy Egyszülött Fiát adta nekünk, a Fiú szeretetből értünk ontotta vérét, a Szentlelket pedig tulajdonképp „nekünk ajándékozták,” hogy eltöltsön minket ugyanaz a szeretet, amellyel Isten szeret minket (Róm 5,5).

Corpus Christi
Krisztus teste és vére

Most már több évszázada választja az Egyház a Szentháromság ünnepét követő csütörtököt arra, hogy azt az Oltáriszentség imádatának szentelje. Ez „Corpus Christi” napja, amely a legszentebb a szentségek között: az úr testének és vérének szentsége, a Húsvéti Bárány szentsége, a halál és feltámadás szentsége. Az önfeláldozás szentsége és a megváltás ünnepéé. Annak szentsége, ahogy a lelkek egyesülnek Krisztussal a Szentlélekben. A zarándok Egyház hitének és az örökkévaló egyesülés reményének szentsége ez, a lelkek étele, a kenyér és a bor szentsége, melyek a legegyszerűbb táplálékok voltak, és legnagyobb kincsünkké és gazdagságunkká lettek. „Az angyalok kenyere ez, a zarándokok kenyere.”
Miért éppen csütörtököt választották ki a Corpus Christi ünnepére? Erre   könnyű válaszolni. Ez az ünnep egy olyan misztérium ünnepe, mely történetileg összekapcsolódik Nagycsütörtökkel.
A Szentháromság-vasárnapot követő csütörtökön ünnepeljük Krisztus testének és vérének ünnepét, hogy felhívjuk a figyelmet arra az életre, mellyel az Oltáriszentség megajándékoz minket. Ez a Szentháromság teljesebb visszhangja, mivel e szentségen keresztül lelkünk az isteni létben osztozik. Ez az egyik legmélyebb, legbensőségesebb misztérium, és egész szívünkkel, egész belső énünkkel elfogadjuk ezt a misztériumot, titokban éljük meg, a legmélységesebb magunkbafordulásban és elmélkedéssel.
Van azonban egy olyan nap, amikor szeretnénk külsődlegesen és nyilvánosan is kifejezni ennek a valóságnak bizonyos részleteit. Ilyen ez a nap is, a szeretet és az imádat kifejezésére való.
Anyaszentegyházunk, dicsőítsd az Urat! Ámen.

(* II. János Pál Minden napra egy ima című kötetéből. JLX Kiadó, 1995.)