TANULMÁNYOK

Érszegi Márk Aurél

Keresztény értékek az Európai Unió alkotmányszerződésében



Az Európai Unió alkotmányát létrehozó szerződés szövegezésekor széles körű vita folyt arról, megjelenjen-e benne, és hogyan a keresztény örökség mint az európai értékek forrása. Az egyházak és egyházi közösségek számára a kérdés elsődleges jelentőségű volt, de joggal mondhatjuk azt fontosnak minden hívő szempontjából. Egy alkotmány arra hivatott, hogy kifejezze annak a közösségnek egységét, amely azt létrehozta, ezért helyénvaló, hogy az adott rendszer működési szabályainak lefektetése mellett megjelenítse a közösség által vallott értékeket, alapelveket is.
Az Európai Unió lakosságának túlnyomó többsége ma is valamilyen módon azonosul a kereszténységgel, akár gyakorló hívőként, akár csak kulturális hovatartozása megjelöléseként. Mindenképpen indokolt tehát megvizsgálni, a keresztény értékek miként vannak jelen az EU alkotmányában, ha azt akarjuk, hogy az betöltse hivatását, erősítve az európai tudatot az unió népeiben.

A Konvent és a Kormányközi Konferencia

Az Európai Konvent, amely a tagállami parlamentek, illetve kormányok, az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) delegáltjaiból állt, 2002. február 28-tól 2003. június 10-ig dolgozott. Munkája nyomán megszületett az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezete, amelyet a 2003. október 4-én megnyíló VI. Kormányközi Konferencia elé terjesztettek.
Több vitatott kérdés is nyitva maradt, a szöveg elfogadásának szinte utolsó pillanatáig, így az EB összetétele és a minősített többségi szavazás kiterjesztése. Isten nevének említése, illetve Európa keresztény gyökereire történő hivatkozás is a megoldatlan kérdések között maradt.
Végül, a szükséges kompromisszumok létrejötte nyomán, a Kormányközi Konferencia 2004. június 18-án, az „Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés” tervezetének elfogadásával fejezte be munkáját. A szövegében pontosított, és az unió hivatalos nyelveire lefordított Alkotmányszerződést 2004. október 29-én írták alá Rómában. Életbe lépéséhez mind a huszonöt tagállamnak ratifikálnia kell a saját jogrendje által előírt módon, parlamenti megerősítéssel vagy népszavazás útján.1

Az egyházak és az alkotmányozás folyamata

Már a konvent munkája során hallatták szavukat a különböző keresztény egyházak és közösségek, valamint szervezeteik. Kiemelkedő jelentőségű II. János Pál pápa állásfoglalásainak sorozata ebben a témában. Nemcsak a 2003 folyamán tett külföldi apostoli útjai során emelte fel szavát a „keresztény gyökerek” említése érdekében, de emlékezetes ugyanazon év nyarán elmondott hét egymást követő vasárnapi Úrangyala imádsága is, valamint 2004. március 24-én, a rendkívüli Nagy Károly-díj átvételekor mondott beszéde.2 Az EU alkotmányával kapcsolatban megfogalmazott elvárásainak egyik legteljesebb összefoglalója a 2002. június 20-án, az „Egy európai alkotmány felé?” című római konferencia résztvevőihez intézett pápai üzenet.
A Katolikus Egyház részéről a Pápa és a Szentszék különböző dikasztériumainak megnyilatkozásai mellett említeni kell az egyes nemzeti püspöki konferenciákat, amelyek szintén többször hallatták hangjukat a kérdéssel kapcsolatban. Az alkotmányozás folyamatát azonban az Európai Közösségek Püspöki Konferenciáinak Bizottsága3 követte a legközelebbről, a többi keresztény egyház és egyházi közösség a vitába elsősorban az Európai Egyházak Tanácsa,4 illetve annak Egyház és Társadalom Bizottsága5  révén kapcsolódott be. Ezen szervezetek egymással szorosan együttműködtek, megfigyelőként részt vehettek a konvent ülésein, és megbeszéléseket folytattak annak minden tagjával.
Értékes hozzájárulást nyújtottak a vitához a világi keresztény kezdeményezések is. Közülük érdemes említeni az Európai Keresztény Konventet6, amely főleg a déli, katolikus hagyományú államokban fejtette ki tevékenységét. A világi hívők természetesen a konvent, illetve a Kormányközi Konferencia tagjaként is részt vettek az EU alkotmányának megfogalmazására irányuló erőfeszítésekben.

Miért érdekli az egyházakat az európai alkotmány?

Az egyházak azért követték figyelemmel az alkotmányozás folyamatát, amiért az egész európai integrációt is érdeklődéssel követték: az egyesült Európa nagyban hozzá tud járulni – nemcsak a kontinensen, de a szélesebb világban is – a békéhez és a kiengesztelődéshez, a szolidaritáshoz és a fenntartható fejlődéshez. Ehhez a folyamathoz az egyházak is hozzá akarnak járulni, hiszen a társadalom iránt küldetésük van.7 
Miközben lényegében két fő, egymással ellentétes élet-koncepció létezik együtt Európában, az Egyház nem teheti meg, hogy ne hallassa hangját, és álljon ki az általa képviselt értékek mellett. Az egyik koncepció a vallásos világnézet, amely az élet értelmét Istenben találja meg, a másik pedig a vallástalan, amely úgy érzi, nincs szüksége Istenre, és a társadalom életét is ennek megfelelően gondolja alakítani. Az európai integráció folyamata nem mondhatja magát pártatlannak, ha csak ez utóbbit veszi figyelembe.
Az egyház társadalmi tanítása elismeri és előmozdítja mindazon értékeket és elveket, amelyek az európai integrációs folyamatot vezérelték: emberi méltóság, szolidaritás, szubszidiaritás. Az egyházak és egyházi közösségek számára a feladat nehézsége ezért inkább abból adódott, hogy manapság befolyásuk a társadalmi életre láthatóan visszaszorult, a vallást egy szekuláris társadalomban kell megélni. Ennek következtében az európai alkotmányozás során is a hit felől kiindulva kellett megtalálni a megfelelő nyelvezetet és kifejezéseket, amelyekkel részt lehetett venni a vitában.8 

Amit az egyházak az EU alkotmányában látni szerettek volna

Az egyházak mindenekelőtt értékeket akartak az EU alkotmányában viszontlátni. II. János Pál pápa már idézett üzenetében tételesen is felsorolta, melyeket: az emberi élet szentsége, a személy méltósága, a házasságon alapuló család központi szerepe, az oktatás jelentősége, a gondolat- és a szólásszabadság, a saját meggyőződés és a vallás gyakorlásának szabadsága, az egyének és a csoportok törvényi védelme, mindenki együttműködése a közjó érdekében, a munka mint személyes és társadalmi jó, és a politikai hatalom mint szolgálat.9 Miközben a pápa kiáll „a politikai intézmények helyesen értelmezett laicitása” mellett, elvárja, hogy ezek elismerjék az említett értékek „transzcendens gyökereit, ami a vallásos dimenzió felé való nyitásban fejeződik ki.”10 
Minthogy az egyházak és egyházi közösségek „továbbra is meghatározó szerepet töltenek be az együttélés értékeire való nevelésben, a népek kultúrájának és önazonosságának előmozdításában, és választ adnak az élet értelmét kereső alapvető kérdésekre,” el kell ismerni a társadalmi életben betöltött szerepük fontosságát, valamint tiszteletben kell tartani önazonosságukat és önállóságukat. Ennek az elismerésnek jogi erővel kell bírnia, valamint tiszteletben kell tartania az egyházak azon státusát, amelyet az egyes tagállamok nemzeti jogrendjében élveznek. Más szóval „ellen kell állni annak a kísértésnek, hogy az európai együttélés kiépítéséből kizárják a vallási közösségek hozzájárulását, üzenetük gazdagságát, tevékenységüket és tanúságtételüket.”11 
Ennek megfelelően a szentszéki diplomácia hármas célkitűzést fogalmazott meg: el kell érni, hogy az Alkotmányszerződésben az unió jogi elismerést adjon az egyházaknak és vallási közösségeknek, illetve garantálja a saját szabályaik és céljaik szerinti szabad szerveződéshez való jogukat; továbbá az EU intézményei szervezett párbeszédet folytassanak az egyházakkal és vallási közösségekkel; végül pedig az EU jogalkotásának tiszteletben kell tartania az egyházak és vallási közösségek által az egyes tagállamokban élvezett jogi státust.12 Ez utóbbit már az 1997-es Amszterdami Szerződéshez csatolt 11. nyilatkozat is megfogalmazta, csakhogy az nem bírt jogi hatállyal.
Bár a pápa megnyilatkozásainak központjában a keresztény örökség említése állt, a diplomáciai törekvések között valójában nem ez volt a leginkább fajsúlyos kérdés. Jelentőségét szimbólumértéke adta: amikor egy felmérés szerint az EU lakosainak 81%-a kereszténynek vallja magát, a keresztény örökség kihagyása az alkotmányból olyan, „mintha Európát az európaiak figyelembe vétele nélkül építenék, (…) ellentmondana a valódi pluralizmusnak és ennélfogva az egészséges demokráciának.”13
A COMECE az előbb említetteken túl szorgalmazta,14 hogy a 2000 decemberében Nizzában elfogadott Európai Unió Alapvető Jogok Chartájának15 szövegét foglalják bele az alkotmányba, mert bár jelentős hiányosságai vannak – különösen a család védelme, a szociális jogok és a kollektív vallásszabadság megfogalmazása terén – mégis az emberi méltóságot veszi alapul, az emberi személyt állítja az unió tevékenységének központjába, és ezáltal a zsidó-keresztény emberképből indul ki. Miközben kívánatos elkerülni egyfajta „közösségi egyházpolitika” kialakulását, addig – a COMECE szerint – a vallásszabadság egyéni, kollektív és intézményes dimenzióit az unió szintjén is el kell ismerni, nemcsak a nemzeti alkotmányok szintjén. Az EU jogalkotása ugyanis érinti a tag-államokban működő szervezeteket és közösségeket, köztük az egyháziakat is.
Az unió értékeinek felsorolásában a COMECE fontosnak tartotta a közjóra törekvés mint központi elv és cél kiemelését, valamint a szubszidiaritás mind horizontális, mind vertikális dimenziójának elismerését.16 Mindenekelőtt azonban szükségesnek mondotta elismerni az összes forrást, amelyből az unió polgárai alapvető értékeiket merítik. Ezért tartotta a COMECE szükségesnek az Istenre – vagy általában a Transzcendens Valóságra – történő utalást, és ehhez a lengyel alkotmány előszavának megfogalmazásán alapuló megoldást javasolta.17 
Lényegében ugyanezeket a célkitűzéseket tartalmazta a nem katolikus egyházakat és egyházi közösségeket tömörítő Európai Egyházak Tanácsának megnyilatkozása is.18 Ez a dokumentum azonban nagyobb hangsúlyt helyez a társadalmi igazságosság és haladás előmozdításának külön deklarálására, illetve arra az elvárásra is, hogy az EU mozdítsa elő a békét, az igazságosságot, a megbékélést, a szolidaritást és a fenntartható fejlődést, nemcsak Európában, de az egész világon. Ugyanakkor Isten nevének említésére történő utalás szorgalmazása helyett a CEC az egyházak és vallási közösségek mint különleges szereplők hozzájárulásának említését tartja fontosnak az alkotmányban, hiszen ezek a közösségek nem illenek teljesen a szervezett civil társadalom világába, de sajátos tapasztalattal rendelkeznek az unió számára is fontos társadalmi, emberi kérdésekről.
Az egyes európai püspöki konferenciák megnyilatkozásai lényegében követték a szentszéki iránymutatást, és az adott ország konventképviselőit célozták meg. Így a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is hangot adott elvárásának,19 miszerint a preambulum tegyen említést arról, hogy „az Európai Unió tagállamai és állampolgárai tudatában vannak történelmük, az egyetemes és oszthatatlan emberi méltóság értékeinek, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás, valamint Európa spirituális és hitbéli örökségének”, a megfelelő paragrafus pedig tartalmazzon utalást Istenre, mégpedig az Alapvető Jogok Chartája és a lengyel alkotmány már említett megfogalmazása szerint, amit széles körben a leginkább elfogadhatónak tartottak.20 
A keresztény világiak szervezeteinek állásfoglalásai közül érdemes az Európai Keresztény Konvent két kiáltványát elemezni, hiszen ez a szervezet kifejezetten az alkotmányozási folyamatra adott keresztény válaszként határozta meg önmagát, és tagjai között az Európai Konvent képviselői is szerepeltek.
Mind a 2002. decemberi Barcelonai Kiáltvány21, mind pedig a 2003 áprilisában kiadott Brüsszeli Kiáltvány22 kiáll az emberi méltóság, a béke és igazságosság, a különböző szociális jogok, a vallásgyakorlás szabadsága, a szolidaritás és a szubszidiaritás elveinek alkotmányba foglalása, továbbá a házasság és a család intézményének jogi és gazdasági jellegű védelme, más természetű együttélésektől való megkülönböztetése mellett. Emellett alkotmányos garanciákat szorgalmaz az európai népek jogainak (a létezéshez, a nyelvükhöz és kultúrájukhoz és az eszerint való neveléshez) biztosítása érdekében. Tartalmazza a Szentszék által is kívánt strukturált párbeszéd és az egyházak nemzeti jogállása megőrzésének elveit is. Kijelenti, hogy az EU-nak felekezetileg el nem kötelezettnek kell lennie, de el kell ismernie általában a vallás, és különösen is a kereszténység jelentőségét egy plurális környezetben, amint azt a legtöbb európai állam alkotmánya is teszi. A vallások jelentőségének el nem ismerése ugyanis az ideológiai laicizmusnak az európai társadalmakra való ráerőltetését jelentené. Az unió vallásos gyökereinek bármiféle privilégiumok biztosítása nélküli elismerése viszont garantálná a mindenki iránt türelmet tanúsító világi szemléletet.

A preambulum szövegezése

Isten nevének említése és a kereszténységre való hivatkozás szimbolikus jelentőségű kérdés volt. Leginkább azért, mert egy európai szinten megnyilvánuló egyoldalúság ellensúlyozását jelentette volna. Az egyre nagyobb teret nyerő laicizmus ideológiájával szemben (amely az egyházat nemcsak az államtól akarja elválasztani, de magától a társadalomtól is, továbbá a pluralizmusra hivatkozva erkölcsi relativizmust hirdet) a vallási és a világi intézmények egymáshoz viszonyított autonómiáját valló felfogást erősítette volna, amely – elismerve az Európa nyilvánvaló többsége értékrendszerének alapjául szolgáló kereszténységet – tiszteletben tartotta volna a politikai intézmények jogos laicitását is.
A megfogalmazásokról a preambulum szövegezése kapcsán ezért élénk vita alakult ki, amely egyik csúcspontját 2003 májusában érte el. Az addigi szövegváltozathoz, amely – több, esetenként nagy felháborodást kiváltó átmeneti javaslat után – Európa kulturális, vallási és humanista örökségére hivatkozott, számtalan módosító indítvány érkezett.
Ezek egyik fő vonala hivatkozni kívánt Istenre, illetve konkrétan is meg akarta nevezni a kereszténységet, mint európai örökséget, mondván, hogy az unió által is vallott alapelvek és értékek éppen a kereszténységből fakadnak. A másik vonal pedig teljesen ki akarta hagyni a vallásos utalást. E két pozíció között számos árnyaltabb megoldási javaslat született. Volt, amelyik az összes vallási és filozófiai áramlatot, kulturális örökséget be akarta emelni a kiegyensúlyozottság jegyében, mások csak a zsidó-keresztény gyökereket akarták belevenni a szövegbe.
Isten nevének – a preambulumban, vagy esetleg az unió értékeiről szóló cikkben történő – említése mellett azzal érveltek, hogy az erősítené az európai identitást, hiszen az unió által is magáénak vallott alapelveket a legtöbben Istentől eredeztetik. Az ezt leginkább támogató országok között Olaszországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Írországot találjuk. A Szentszék, csakúgy mint az ortodox egyházak és a reformáció egyházainak képviselői természetesen szorgalmazták az Istenre való utalást. De a lengyel alkotmány vonatkozó megfogalmazásának említése mellett érvelt például a francia Semaines Sociales által 2003. március 7–9. között Krakkóban megrendezett szimpózium zárónyilatkozata is.
Miközben a vita folyamán a legtöbb EU-tagország kompromisszumkésznek mutatkozott a kérdésben, Isten neve említésének leghevesebb ellenzője a francia állam és Belgium maradt. Szerintük az kirekesztő lett volna a nem hívőkkel szemben, de az Európában mind nagyobb számban jelen levő muzulmánokkal és egyéb vallások követőivel szemben is. Általánosítva lehet ugyan mondani, hogy az ügy támogatói közé inkább a politikai jobboldal, ellenzői közé pedig a politikai baloldal sorakozott fel, de nem egyszer a politikai táborok is megosztottak voltak a kérdésben.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Isten neve nem kerülhet bele az Alkotmányos Szerződés szövegébe, a küzdelem arra irányult, hogy legalább a kereszténységre, mint európai örökségre történjék konkrét hivatkozás.
A „konklávénak” elnevezett 2003. decemberi nápolyi EU-külügyminiszteri találkozót megelőzően felmerült, hogy Olaszország olyan megoldást fog javasolni, amely egyfelől elismeri a keresztény örökséget, másfelől hangsúlyozza az unió laicitását is. Végül azonban, látván a kérdéssel szembeni hajthatatlan francia és belga ellenállást az olasz elnökség, amely inkább a tárgyalások sikerében volt érdekelt, elállt a javaslattól.
2004 áprilisában lengyel értelmiségiek kezdeményezték, hogy az Alkotmányos Szerződéshez egy politikai nyilatkozatot csatoljanak, amely külön tartalmazhatná az utalást a keresztény örökségre. Ez a kezdeményezés is elhalt végül, maga a lengyel katolikus egyház sem támogatta annak megfogalmazását.23 
A szövegezés végső szakasza előtt, 2004. május közepén hét ország – Csehország, Olaszország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália és Szlovákia – külügyminisztere fogalmazott meg egy közös levelet az unió soros ír elnökségéhez. Ebben további figyelmet javasoltak fordítani Európa keresztény gyökereinek preambulumban történő szerepeltetésére. Céljuk, mint írták, csupán egy történelmi igazság elismerése. Miközben Nagy-Britannia semleges maradt, Luxemburg és Németország kétértelműen nyilatkozott, a dublini kormány javaslata végül megmaradt az eredeti „kulturális, vallási és humanista örökség” kompromisszumos megfogalmazásánál.
Itt kell megemlíteni, hogy a magyar kormány álláspontja – más tagállamokhoz hasonlóan jórészt belpolitikai indíttatásból – szintén egyfajta „jó szándékú be nem avatkozás” volt. Amennyiben egyetértés alakult volna ki a keresztény örökség említése körül, azt nem ellenezte volna, de kezdeményezőként nem is kívánt fellépni, ezért a „hetek leveléhez” sem csatlakozott.
A konvent szövegjavaslatát24 végül a Kormányközi Konferencia kisebb változtatással elfogadta, így „Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés” preambuluma „Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből” merít ösztönzést, elismerve, hogy ebből származnak „az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei.”25 

Az egyházak és világnézeti szervezetek jogállásáról szóló cikkely

Az egyházak és egyházi közösségek számára gyakorlati szempontból nagy jelentősége van az Alkotmányos Szerződés I. része 52. cikkének,26 amely az egyházak és világnézeti szervezetek jogállásáról szól, és „Az Unió demokratikus működése” címet viselő fejezetben kapott helyet.27 
Ennek a cikknek a megfogalmazása körül is heves vita alakult ki, csakúgy, mint a preambulum kapcsán. Az ellenzők az állam és az egyház szétválasztását féltették, sőt, az Európai Uniót az egyházak privilegizált politikai helyzetének kialakulásától féltették. A szövegezés során ezért voltak, akik a cikkely teljes elhagyását akarták, mások pedig az egyházakat a civil társadalom részeként akarták kezelni.
Az 52. cikk fontossága abban áll, hogy biztosítja, az egyházakkal kapcsolatos kérdések továbbra is nemzeti hatáskörben maradnak, azaz nem lesz egységes „európai egyházpolitika.” Ezt az indokolja, hogy a tagállamok szinte mindegyike – hoszszú és bonyolult történelmi, társadalmi folyamatok eredményeként – más és más rendszert alakított ki állam és egyház kapcsolatának rendezésére. Ennek tiszteletben tartása Európa sokszínűségének megőrzése szempontjából is kívánatos.
Ez azonban így nem lett volna elég. Minthogy az EU jogalkotása érinti a területén működő valamennyi szervezetet, az egyházi szervezetek joggal érezték annak szükségét, hogy azzal az unióval, amelynek rendelkezései rájuk, illetve szervezeteikre is hatással lehetnek, rendszeres párbeszédet tartsanak fenn. Ennek persze előfeltétele, hogy maga az unió is elismerje az egyházak, illetve vallási közösségek hozzájárulását a társadalom életéhez. Az 52. cikk 3. bekezdése ezt biztosítja.
A nevezett cikk ugyanakkor tartalmaz egy 2. bekezdést is, amely „világnézeti szervezetek”28 státusának tiszteletben tartásáról szól, és így a következő bekezdésben foglalt „nyílt, átlátható és rendszeres párbeszéd” vonatkozik ezekre is. Kérdés, hogy mely szervezetek fogják magukat egyház, vagy vallási közösség helyett világnézeti szervezetként megfogalmazni, és így helyet kérni az egyházak mellett. Kiemelt említésük ellen éppen egy magyar képviselő, Szájer József nyújtott be – sikertelenül – módosító indítványt, mondván, a filozófiai és nem felekezeti jellegű társaságok valóban inkább illenek a másik cikkben említett szervezett civil társadalom kategóriájába.

Az unió értékei

Kívánságként fogalmazódott meg egyházi részről, hogy a 2000 decemberében az EU állam- és kormányfőinek nizzai csúcstalálkozóján elfogadott Európai Unió Alapvető Jogok Chartája, amely nem rendelkezett jogi kötelező erővel, kerüljön be az Alkotmányszerződésbe, és ily módon „számonkérhetővé” legyen. Végül az alkotmánytervezet II. részébe teljes egészében és változatlanul beépült az „Unió Alapjogi Chartája” címmel.29 
A Charta szövegét ennek ellenére az egyházak és egyházi közösségek nem tartják teljesen kielégítőnek a keresztény értékek, legfőképpen a házasság, a család és az élet védelmével összefüggő kérdések szempontjából.30 A vallásszabadság megfogalmazása is egyén-központú benne, a vallásos közösségek és az egyházak jogi autonómiáját nem említi. Igaz, a 82. paragrafus megfogalmazza viszont, hogy „az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.”
Az Alkotmányszerződés külön cikkekben foglalja össze értékeit,31 illetve célkitűzéseit.32 A keresztény értékek jelen-létének vizsgálatakor az Alapjogi Charta mellett leginkább ezeket a cikkeket kell figyelembe venni. Az értékekről szóló cikk fontosságát adja, hogy az abban „meghatározott közös értékek tiszteletben tartása nemcsak tagsági előfeltétel (I.1. cikk), hanem a tagállamok esetében a tagság felfüggesztésével is szankcionálható (58. cikk) kötelezettség.”33 A 2. cikkben felsoroltak, különösen is a szabadság és egyenlőség, valamint az emberi jogok, de végső soron a jogállamiság és a demokrácia is olyan értékek, amelyeket az egyházak magukénak, éppen az egyház tanításából fakadónak vallanak. A cikk emellett az Unió tagállamainak társadalmait többek között az igazságosságra és a szolidaritásra épülőnek írja le. Jól kiegészíti mindezt a 3. cikk, amelyben az Unió elkötelezi magát a fentebb megállapított értékek megvalósítása mellett, és célkitűzései között nevesíti a béke, illetve népei jólétének előmozdítását, valamint az igazságosság, a szolidaritás és a jog érvényesülésének igényét.

Az alkotmányszerződés szövegének fogadtatása és értékelése

A Szentszék 2004. június 19-én nyilatkozatban üdvözölte az Alkotmányszerződés szövegének elfogadását mint olyan jelentős eredményt, amit maga a Szentatya is szorgalmazott. Elégedettségének adott hangot amiatt, hogy bekerült a szövegbe a felekezetek nemzeti jogállását tiszteletben tartó rendelkezés, a velük folytatandó párbeszédre vonatkozó rész, illetve, hogy az Alkotmány elismeri az egyházak sajátos identitását és hozzájárulását.
Emellett sajnálattal veszi tudomásul, hogy egyes kormányok ellenállása miatt nem kerülhetett bele Európa keresztény gyökereinek elismerése. Ezt a Szentszék a történelmi valóság és az európai népek keresztény identitása félreismerésének tartja. Maga II. János Pál nem is titkolta csalódottságát miatta.
A CEC szintén 2004. június 19-én üdvözölte nyilatkozatában az EU alkotmányszövegének megszületését. A dokumentum örömmel nyugtázza az Alapjogi Charta beemelését az Alkotmányszerződésbe, és megelégedéssel fogadja az 52. cikkben megfogalmazott intézményes párbeszéd lehetőségét. Ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a katonai képességek fejlesztéséről szóló rész miatt, és csalódásának ad hangot a keresztény gyökerekre történő utalás elmaradása miatt. Összegzésként megállapítja, hogy a nagy európai terv nem volt képes arra, hogy az unió polgárait megihlesse, amit a 2004. júniusi európai parlamenti választások alacsony részvételi aránya is mutatott.
A COMECE is reagált az elfogadott alkotmányos szövegre. 2004. június 23-i nyilatkozatában üdvözölte a 2. cikkben foglaltakat, amit a katolikus értelemben vett közjó megjelenítésének tart. A püspökök fontos eredménynek tartják az Alapjogi Charta beemelését is. Az 52. cikkel kapcsolatban megállapítják, hogy az jó kiindulási pont a párbeszédhez. Miközben a COMECE üdvözli a vallási örökség említését a preambulumban, sajnálja a kereszténység elhagyását, amit sokan meggyőződésük lebecsüléseként értékelhettek.
A keresztény etikai örökség és elvek megjelenése az Alkotmány szerződésében mindezek alapján tagadhatatlan. Az alkotmányozási folyamat mérlege mégsem teljesen pozitív. Számos fontos elem bekerült a szövegbe, amely garanciát nyújthat a keresztény értékek tiszteletben tartására. Ilyen mindenekelőtt az egyházak intézményes elismerése, de a szabályozás terén az uniós sokféleség megtartása is.
Ugyanakkor az Alapjogi Charta elvei nem teljesen kielégítők keresztény szemszögből, és érvényesítésük sokban az azt értelmező nemzeti bíróságokon, illetve az Európai Unió Bíróságán fog múlni. Európa építéséből a kereszténység továbbra sem marad ki, azt továbbra is elsősorban a hívő emberek fogják képviselni az európai közügyek intézésében való részvételükkel.

Érszegi Márk Aurél (1975) 1999-ben az olaszországi Trieszti Tudományegyetemen nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végezett. 2004-ben a PPKE HTK Levelező Tagozatán diplomázott, jelenleg a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében folytat kánonjogi tanulmányokat.

01 Az Alkotmányszerződés részleteivel kapcsolatban lásd HORVÁTH ZOLTÁN – ÓDOR BÁLINT, Az Európai Unió Alkotmánya. Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására? HVG–ORAC, Budapest, 2005.
02 A pápai megnyilatkozások szövegét ld. a Szentszék honlapján: www.vatican.va
03 Commissio Episcopatuum Communitatis Europensis – COMECE.
04 Conference of European Churches – CEC–KEK.
05 Church and Society Commission.
06 Christians for Europe Convention.
07 „Az Európai Unió bővítése, vagy még inkább, amint sokszor sürgettem: a kontinens »európaizálásának« folyamata, olyan elsődleges feladat, amelyet bátran és gyorsan meg kell valósítani, tényleges választ adva azon milliók elvárásának, akik tudják, hogy közös történelem szálai kapcsolják őket öszsze, és remélik, hogy egység és szolidaritás lesz az osztályrészük. Mindez az Európai Unió intézményi struktúráinak újragondolását igényli, továbbá új igényeknek megfelelően egy olyan alkotmány létrehozását, amely kifejezésre juttatja az európai integráció céljait, az Unió hatáskörét és azon értékeket, amelyeken alapulnia kell.” (II. János Pál pápa üzenete az „Egy európai alkotmány felé?” című konferencia résztvevőihez, Róma, 2002. június 20.
08 Vö.: Dr. NOLL, Rüdiger, Az egyházak és az Európai Unió, in: A magyar egyházak és uniós csatlakozásunk. Európa lelkét akarjuk. Ökumenikus Tanulmányi Füzetek, 18., Budapest, 2003. március, 19. old.
09 II. János Pál pápa üzenete az „Egy európai alkotmány felé? című konferencia résztvevőihez, Róma, 2002. június 20.
10 Uo.
11 Uo.
12 Vö. Angelo Sodano bíboros-államtitkár nyilatkozata, Avvenire, 2003. február 18.
13 Uo., ugyancsak Sodano bíboros idézi a felmérés eredményét is.
14 Ld. The Future of Europe. Political Commitment, Values and Religion. Contribution of the COMECE Secretariat to the Debate on the Future of the European Union in the European Convention, Brüsszel, 2002. május 21.
15 Charter of Fundamental Rights of the European Union.
16 A szubszidiaritás horizontális megvalósulása a társadalmi kezdeményezés elsőbbségét jelenti az államival szemben, vertikális dimenziója pedig az alacsonyabb szintű hatóságok intézkedésének elsőbbségét védi a magasabb szintűvel szemben.
17 „Az Unió értékeihez hozzátartoznak mindazok értékei, akik hisznek Istenben, mint az igazság, az igazságosság, a jó és a szép forrásában, valamint mindazoké, akik e hitet nem osztják, és eme egyetemes értékeket más forrásból eredeztetik.”
18 Conference of European Churches – Church and Society Commission, First Submission to the Convention on the Future of Europe, 2002. május.
19 Szájer József és Szíjjártó Péter megbeszélése a Magyar Katolikus Egyház vezetőivel, MKPK Sajtóiroda Budapest, 2003. február 13.
20 Ld. 14. jegyzet.
21 Barcelonai Kiáltvány, 2002. december 8.
22 „Manifesto di Bruxelles. Conclusioni della giornata di studio »Dio e l'Europa?« Liberta religiosa e politica nei trattati fondatori dell'Europa riunificata”, Brüsszel, 2003. április 3.
23 Az aláíráskor lehetőség van olyan politikai nyilatkozatnak az Alkotmányos Szerződéshez csatolására, amelyben a kezdeményező tagállamok kifejthetik, hogyan értelmezik annak egyes részeit. Például a preambulum utalását a vallási örökségre. Ezáltal azon államok, amelyek korábban már támogatták a keresztény örökség megemlítését, egy ilyen politikai nyilatkozattal lényegében elérhetik céljukat. A politikai nyilatkozat jogilag nem kötelező erejű, de az alkotmány értelmezésekor és egyéb esetekben is hivatkozási alapot jelenthet.
24 „Ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amely értékek révén, e hagyaték folytonosan jelen lévő elemeként, az emberi személyiség központi szerepe, az egyes emberek sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, valamint a törvények tisztelete a társadalmi élet szerves részévé vált…”
25 „ÖSZTÖNZÉST MERÍTVE Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak…”
26 A Konvent javaslatában 51. cikk.
27 „I-52. cikk. Az egyházak és világnézeti szervezetek jogállása
(1) Az Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban.
(2) Az Unió ugyanígy tiszteletben tartja a világnézeti szervezetek nemzeti jog szerinti jogállását.
(3) Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn ezekkel az egyházakkal és szervezetekkel.”
28  Philosophical and non-confessional organisations.
29 „Az értékek lényegi részét képező alapvető és emberi jogok terén az Alapvető Jogok Chartája beemelése és az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való majdani csatlakozás lehetősége (7. cikk) a perdöntő fejlemény. Az Alapvető Jogok Chartája változatlanul került a tervezetbe, de a 2000. évi magyarázatokkal együtt. Így a rendelkezések tárgyi hatály szempontból lehetséges kikényszeríthetősége korlátozott. Az, hogy a jogforrás alanyi hatálya mi és az unió intézményein túl a tagállamokat milyen mértékben, hogyan kötik ezen az uniós jog általános elveiként minősített elvek (7. cikk 3.) a Konventben is vitatottak voltak. Minderre csak az 58. cikk alapján folytatandó esetleges eljárás vagy a Bíróság ítélete adhat majd választ. Számos olyan vélemény van, miszerint az értelmező magyarázatok sem a tagállami bíróságok, de maga az Európai Bíróság eljárására sem irányadók (pl. Badinter).” GORDOS Árpád – ÓDOR Bálint, Konvent után.., Konferencia, Európai Tükör, 2003/6. szám, 3–16.old.
30 Ld. a COMECE és a CEC idézett dokumentumait.
31  „I-2. cikk. Az Unió értékei
Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”
32 „I-3. cikk Az Unió célkitűzései
(1) Az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása.
(2) Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget kínál polgárai számára, valamint egy belső piacot, ahol a verseny szabad és torzulásoktól mentes.
(3) Az Unió Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elősegíti a tudományos és műszaki haladást. Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást, valamint a gyermekek jogainak védelmét.
Az Unió előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást.
Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.
(4) A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.
(5) Az Unió e célkitűzéseket a megfelelő eszközökkel, az Alkotmányban ráruházott hatáskörök keretein belül valósítja meg.”
33 GORDOS Árpád – ÓDOR Bálint, Konvent után.., Konferencia