Tánctábor
Az előző évekhez híven, a 2010/2011-es tanévet is tánctáborral zárta a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Iskolánk székhelyén került megrendezésre a táborunk, a szállást a Comenius Tanítóképző Főiskola kollégiumában biztosítottuk a résztvevők számára.
A 2011. június 27-július 1-ig tartó táborban néptáncos, balettos, társastáncos és moderntáncos gyerekek vettek részt. Lehetőség nyílt arra, hogy tanulóink tanszakokként külön dolgozzanak olyan tematika szerint, mely kapcsolódik a tanév ismeretanyagához. Természetesen törekedtünk arra, hogy a különböző tanszakokon tanuló növendékeink ne szeparálódjanak el egymástól, ezért mindenki részt vett balett órán és komplex mozgásfejlesztésen.
Természetesen az együtt töltött hét nem csak a táncról szólt. Igyekeztünk olyan szabadidős tevékenységeket biztosítani kis táncosainknak, melyek során jobban megismerhetik egymást, és az egy közösséghez tartozás érzését erősítik bennük. Ez nagyon fontos iskolánk esetében, ahol is közel húsz telephelyen tanítunk négy tanszakon. Pedagógusaink sorversenyeket, játékos vetélkedőket szerveztek a táborlakóknak. Több állomásból álló, izgalmas akadályverseny során mérték össze ügyességüket a csapatok, és számot adtak arról, hogy mit tudnak Sárospatak történelméről, híres szülötteiről, építészetéről, kultúrájáról. Megismerkedhettek a résztvevők egy régi mesterséggel, a fazekassággal. Kovács Gábor jóvoltából mindenki kipróbálhatta a korongozást, és egy saját készítésű agyagedénnyel ajándékozhatta meg a családját. A kézműves foglalkozások során tanáraink vezetésével több olyan tárgyat alkottak a gyerekek, melyek szép emlékként szolgálnak az együtt töltött hétről.
A tábor végeztével a szülők egy kiállítást tekinthettek meg azokból az alkotásokból, amiket a csemetéjük készített. Egy nyilvános előadás keretén belül az érdeklődő szülők megnézhették, hogy milyen tánctudással gazdagodott csemetéjük a tánctáborban.