IX. Nemzetközi Kisebbségi Konferencia
Kilencedik alkalommal került megrendezésre az Európai Uniós Konferencia a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében. Ezúttal a Sárospataki Ruszin Kisebbségi Önkormányzat nagyfokú támogatásával valósult meg rendezvényünk.
2011. szeptember 24-én délelőtt a konferencia keretein belül A kisebbségi kultúrák fennmaradásának esélye az EU-ban címmel hallgathattak az érdeklődök tartalmas előadásokat. A konferenciára delegáció ékezett Lengyelországból, Erdélyből és Ukrajnából. A delegációk vezetői az országukban, szűkebb régiójukban jelenlévő kisebbségekről, azok fennmaradásának lehetőségeiről beszéltek. Arról is hasznos információkat kaphattunk, hogy mely módon, és mekkora mértékben tudják igénybe venni az Európai Unió által nyújtott támogatásokat. Kozsnyánszky János, az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese a Magyarországon élő kisebbségekről, hangsúlyozottan a ruszinokról beszélt. Sárospatakon és környékén megtalálható kisebbségekről és nemzetiségekről Szvitankó Tamás, a helyi önkormányzat Humán Bizottságának elnöke tájékoztatta a jelenlévőket. A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője, Réthiné Muha Krisztina beszámolt azokról az alternatívákról, melyek lehetővé teszik a különböző kultúrák hagyományainak megőrzését. Arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ezen az úton haladva intézményünkben a továbbképző évfolyamokban a ruszin táncok oktatása is szerepel.
A konferenciát a „Táncgála” követte Cigándon. A műsorban a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói vettek részt. Balett, moderntánc, társastánc és néptánc tanszakokon mutatkoztak be növendékeink. Az előadást színesítette az Ukrán vendégeinkkel érkezett két tánccsoport fellépése. Az előadást követően Cigánd város polgármestere elismerően szólt növendékeink felkészültségéről, és kifejezte, hogy örömmel venné,ha iskolánk tanulói a karácsonyi műsorukban is megmutatkoznának.
Bízunk benne, hogy akik megtisztelték konferenciánkat és azt követő Táncgálát egy tartalmas napot tudhatnak maguk mögött és az előadások során megszerzett új információkat a mindennapi életben is tudják hasznosítani.