Jótékonysági koncert az árvízkárosultak megsegítésére
A Sipos György Alapfokú Művészetoktatási és Nevelési Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Muha Miklós az árvízkárosultak megsegítésére jótékonysági koncertet szervezett június 10-én Sátoraljaújhelyben és június 11-én Sárospatakon. Felajánlotta az érintett települések polgármestereinek, hogy a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanévzáró műsorára készült „Az elemek harca” című táncelőadást az intézmény tanulói és tanárai bemutatják mindkét városban. A másfél órás táncprodukcióban az iskola néptánc, társastánc, modern-kortárs tánc és klasszikus balett tanszaka egy komplex színpadi produkcióval szórakoztatta a megjelent közönséget a Latabár Színház és A Művelődés Háza színpadán. A sátoraljaújhelyi előadás védnökségét Sátoraljaújhely város polgármestere Szamosvölgyi Péter vállalta, és a műsorban, iskolánk tanulói mellett szerepelt a Bokréta Művészeti Iskola és a Hegyalja-Hegyköz Néptánc Együttes is. A sárospataki előadás védnöke Dr. Hörcsik Richárd volt, és a műsorban iskolánk tanulói mellett szerepelt a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Zsákbolha csoportja és hegedűzenekara.
Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel hozzá tudtunk járulni a nehéz helyzetbe került emberek megsegítéséhez.