„Kivirágzott a diófa” elnevezésű pályázat nyitórendezvénye
A Sipos György Alapfokú Művészetoktatási és Nevelési Alapítvány 2010. május 04-én megrendezte a „Kivirágzott a diófa, nagyot hajtott három ága – avagy az autentikus kultúrától a tehetségek kultúra közvetítő szerepéig” című TÁMOP-os pályázatának nyitórendezvényét. A rendezvényre meghívtuk az alapítvány alapítóját, a kuratórium tagjait, a közvetlen és közvetett partnereit. Rusznyák Ágnes a „Kivirágzott a diófa” című népdalt énekelte, majd a meghívott vendégeket Dr. Muha Miklós, az alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte.
Beszédében elmondta, hogy miért jó ez a pályázat az alapítványnak és az általa fenntartott művészeti iskolának. Véleménye szerint nagyon fontos a XXI. században a közösséghez való tartozás és a tehetségek fejlesztése. Úgy gondolja, hogy az elnyert pályázati támogatásból olyan színvonalas programokat tudnak majd lebonyolítani, ami még inkább elősegíti a tehetségek kibontakozását, és a gyerekek személyiségének fejlődését. A rendezvényt színesítette a tehetséges tanulók bemutatkozása. Sárközi ugróst táncoltak, Csököly Zsuzsa, Kovács Nóra Vivien, Hunyadi Bence és Réthi Dávid 1.osztályos néptánc tanszakos tanulók. A produkciót a közönség nagy tapssal jutalmazta.
A továbbiakban Réthiné Muha Krisztina, projektmenedzser beszámolt a pályázat megvalósításáról. Tájékoztatásában elmondta, hogy a támogatási összegből három nagy rendezvényt szeretnének megvalósítani, ahol a tehetséges gyerekek a táncos tudásuk mellett a színészi tehetségüket is bemutathatják. A tehetséges csoportoknak lehetőségük nyílik országos tanulmányi versenyeken megmutatni tudásukat, melyhez a pályázat nyújt támogatást. Az alapítvány fenntartásában működő művészeti iskola tanárai számára továbbképzést szerveznek Kazárra, Salgótarján mellé, ahol a helyi néphagyományokkal fognak megismerkedni. Az itt tanultakat a pedagógusok a tanításaik során hasznosítani fogják. A gyerekeknek játszóházat, táncházat is szerveznek. A rendezvényeknek óriási közösségformáló szerepük van, amik elengedhetetlen a gyerekek komplex személyiségfejlődéséhez. Az előadásban az is elhangzott hogy az alapítvány saját iskolaújság szerkesztésében mindig tájékoztatni fogja a gyerekeket, a szülőket az iskola életéről, az itt történt eseményekről. Végezetül a projektmenedzsertől megtudhattuk, hogy a megemlített fesztiválokat, konferenciákat, közösségformáló játszóházakat, táncházakat a lehető legtöbb gyerek számra elérhetővé teszik. Számításaik szerint a projekt befejezésével elmondhatják, hogy több száz diáknak adtak lehetőséget tehetségük kibontakoztatására. Az elnyert támogatásból törekednek arra, hogy a programokat színvonalasan tudják lebonyolítani, ennek érdekében az alapítvány kuratóriuma és a művészeti iskola pedagógusai mindent meg is fognak tenni.
Az előadás végeztével Szabó Elizabet Diána és Hochvárt Bence, tehetséges társastáncos tanulók Cha-cha-cha-t mutattak be.
A megnyitó után az alapítvány a meghívott vendégeit állófogadásra invitálta, így köszönve meg eddigi támogatásukat.