Vissza

 

 

Év végi bemutató a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézményben

 

A 2009/2010-es tanévzáró műsor is nagy érdeklődésre tartott számot a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A Művelődés Háza színháztermében szülők, barátok, ismerősök várták az újabb színházi élményt, hiszen az utóbbi időkben hagyománnyá vált, hogy az iskola nagy műsorai egy-egy témát dolgoznak fel. A Szent Iván éji álom, a Vasútállomás, A nő hat arca, című művek után az idei évzárón Az elemek harca című tematikus műsort láthatta az érdeklődő közönség. A mű a négy őselem küzdelméről, egymást kiegészítő örökös körforgásáról, közös létezéséről szólt, a tánc nyelvén megformálva. A produkcióban a néptánc, moderntánc, társastánc és klasszikus balett tagozat tanulói és tanárai léptek fel. A műsor végén hagyományosan sor került a Kerchner Zoltán díj átadására. A 2009/2010-es tanév legjobb csoportjává a taktaharkányi Csuri Néptánc Együttest, az év legjobb tanárává Kövér Mária néptánc pedagógust választotta az iskola tantestülete.

A műsorral a munka nem ért véget, hiszen tanulóink nyáron is számtalan hazai és nemzetközi rendezvényen vesznek részt.

Minden tanulónknak kellemes és tartalmas vakációt kívánunk!

 

Képek

 

 

 

 

 

Vissza