V. Zemplén Országos Minősítő Társastánc Fesztivál és Koreográfus Verseny, Sátoraljaújhely
Mint az előző években is, így ebben a májusban is benevezett iskolánk a Zempléni Országos Minősítő Társastánc Fesztivál és Koreográfus Versenyre. A kétnapos verseny alatt körülbelül 900 táncos szerepelt a hattagú zsűri előtt, akik az ország neves táncpedagógusai és koreográfusai közül kerültek ki. A táncpalettán túlnyomórészt a standard, a latin-amerikai és divattáncok szerepeltek.
Iskolánk három csoporttal és négy koreográfiával indult a versenyen.
A Barikitó, mind korban, mind alakulásában nagyon fiatal kis sárospataki csapat, amely ez évben először lépett a sportcsarnok parkettjére. Angolkeringő koreográfiát táncoltak Moments címmel. A zsűri értékelése alapján bronzminősítést kapott, amelynek nagyon örült a kis csapat.
Az adácsi tagozat táncosai nem először vesznek részt az újhelyi versenyen. Az Elevenke a nagy csapat utánpótlás csapata, akik latin-amerikai táncok mixével indultak és bronzminősítést kaptak.
Az Elevenek egy kicsit nagyobbak és komolyabbak már, de nagyon jól megfértek egymás mellett a kicsikkel két koreográfiában is. A fergetegesen előadott Marót Viki Retro Mix bronzminősítést kapott, míg az Elevenség című koreográfiát, amely a jive kialakulásához kapcsolt rocky mix, ezüstre értékelték. Mindkét csapat bemutatkozott a pénteken felvonuló Riói karneválhoz hasonló hangulatot teremtő Menetszambában is, amely az újhelyi Rendezvénytérről indult a sportcsarnok felé. A közönség nagy tapssal jutalmazta az eső ellenére is a kitartó csinos lányokat, és ügyes fiúkat.
Mint mindig, most is elölről kezdődik a munka, hogy a következő évben hová, és milyen koreográfiával induljunk el versenyezni.
Gratulálok a táncosoknak, és sok kitartást és energiát kívánok a további megmérettetésekhez!
Stofanné Barna Boglárka