A humán calicivírusok világszerte, életkortól függetlenül és szezonalitás nélkül a virális eredetű gasztroenterális megbetegedések 30-40%-át, az ilyen járványoknak pedig 75-89%-át okozzák. A fertőzés elsősorban a fertőzött széklettel szennyezett élelmiszer (zöldségek, saláták, eper, málna, kagylók, stb.), a közvetlen és közvetett kontaktus (pl. az élelmiszert kezelő fertőzött személy, szennyezett felületek, stb.), valamint a víz révén terjed, de a vírus a hányadék párolgása útján a levegőben is terjedhet.
A calicivírusok populáción belüli körkörös áramlásához hozzájárul, hogy a fertőzött személy a tünetek megjelenése előtti és utáni időszakban is ürítheti a vírust. Részben a rövidtávú immunitás, részben a vírusok nagy genetikai és antigén diverzitása miatt az élet során ismételt megbetegedések előfordulhatnak. Humán calicivírus járvány gyakran fordul elő időlegesen zárt emberi közösségekben (óvoda, iskola, laktanya, gyermektábor, kórház, öregek otthona, stb.), ahová a vírus bekerülve gyorsan terjed és rövid idő alatt nagyszámú megbetegedést okozhat. A humán calicivírus fertőzéseknek jól körülhatárolható epidemiológiai és klinikai jellemzői vannak, melyekből négy emelhető ki:
1. a fertőzésnek rövid, 24-48 órás az átlagos inkubációs ideje,
2. az esetek többségében a vezető klinikai tünet a hányás (előfordulási gyakorisága >50%),
3. a betegség rövid, 12-60 órás lefolyású,
4. a széklet rutin bakteriológiai vizsgálatával kórokozó nem mutatható ki.
A humán calicivírusok környezeti hatásoknak relatíve ellenállók, és már alacsony részecskeszámban is megbetegedést tudnak okozni. A fertőzést és a járványok kialakulását a vírus széklettel, illetve szájon át történő terjedése miatt a klasszikus higiénés rendszabályok betartásával, betartatásával és megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megelőzni. A humán calicivírus fertőzés megelőzésére vakcina nem áll rendelkezésre.
Forrás: Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója a calicivírus fertőzésről