Eredményeink

Az alapítványban dolgozók nagy része ezt a munkát már 1991 óta folyamatosan végzi. Eddigi eredményeink több száz megmentett és visszavadított madár, ill. a már visszahelyezésre alkalmatlan madarak tenyésztésbe fogása és utódaik repatriálása.

Dr. Déri János hortobágyi baromfi-egészségügyi szakállatorvos, vadgazdálkodási szakmérnök, állatorvosi mikrobiológus, 24 éve foglalkoznak sérült vadmadarak gyógyításával.

Dr. Beregi Attila PhD állatorvos, a Szent István Egyetem docense 18 éve vesz részt a munkában. Dr. Kiss József, dr. Könczei Zoltán, dr. Hóra Idikó klinikus szakállatorvosok a helyettesítésben segítenek. Nagy Judit turisztikai vezető, Nagy András gondnok, Kovács István informatikus, Konyhás István ornitológus, Veres Hajnalka újságíró mellett Szántó Mihályné és Való Tünde a madarak gondozásában segítenek.

Az általunk felhalmozott elméleti és gyakorlati tudás adja az alapítvány fő erősségét. Jól kiegészíti Őket egy nem nagyszámú, de lelkes és elhivatott segítő csapat, akik önzetlen munkájukkal támogatják őket.

Évek alatt az általunk kezelt több ezer vadon élő állat közül a következő védett fajok:

réti sas, szirti sas, parlagi sas, pusztai sas, békászó sas, halászsas, kigyászölyv, vándorsólyom, kerecsensólyom, kabasólyom, uhu, macskabagoly, erdei és réti fülesbagoly, gyöngybagoly, kuvik, darázsölyv, egerészölyv, kék-és vörösvércse, karvaly, héja, kis héja, daru, fekete-és fehérgólya, bütyköshattyú, kisvöcsök, búbos vöcsök, szárcsa, nagykócsag, kiskócsag, kanalasgém, szürkegém, bölömbika, bakcsó, törpegém, guvat, erdei szalonka, pajzsos cankó, holló, vetési varjú, csóka, szalakóta, gyurgyalag, búbos banka, lappantyú, tövisszúró gébics, szürkebegy, zöldike, házi rozsdafarkú, fenyőrigó, énekes rigó, fekete rigó, sárgalábú sirály, dankasirály, füsti-, molnár- és parti fecske, vidra, emlithetők meg,

de kezeltünk vadászható fajokat pl. nagy liliket, tőkés récét, dolmányos varjút, fácánt, borzot, vadmalacot és őzgidát is.

 

Az alapítvány által 2002 nyara óta működtetett Madármentő Kiállítás Hortobágy egyik érdekes turisztikai látványossága,mely 2006-ban madárparkkal bővült. Létrehozásával a madárkórház tevékenységét megismerni akaró, állatbarát és természetkedvelő érdeklődők, óvodai-iskolai csoportok, szakemberek igényeit igyekszünk kielégíteni. Újszerű ötletekkel, egyedi, diorámás preparátumokkal, poszterekkel, fotókkal, eredeti röntgenképekkel, laborleletekkel, újságcikkekkel, sok videó anyaggal, és ipari kamerákon keresztül élő közvetítéssel, megfelelő szakvezetés mellett, a látogató nemcsak a madárkórház tevékenységébe tekinthet be, hanem megismerkedhet azokkal a lehetőségekkel, melyekkel a természetben járva sérült, beteg madarakon segíthet, felismerheti az egyes életközösségeket fenyegető veszélyforrásokat és a megelőzés lehetőségeit.

A madárkórház látogatható de a műtőbe, laborba higiéniai okokból nem kívánatos a belépés. Ezt teszi lehetővé a látványkórház, ahol egyirányban átlátható, hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz és a műtőbe is. A röpdékben megtekinthetők a kezelt páciensek, de a betegek egy részének gyógyulását is zavarja a látogatóforgalom. A látványkórház olyan példa értékű, hiánypótló megoldás, mely mindezeket lehetővé teszi, anélkül, hogy zavarná a munkát, vagy a betegeket.

Újszerű ötletekkel, egyedi, diorámás preparátumokkal, poszterekkel, fotókkal, eredeti röntgenképekkel, laborleletekkel, újságcikkekkel, sok videó anyaggal, és ipari kamerákon keresztül élő közvetítéssel, megfelelő szakvezetés mellett, a látogató nemcsak a madárkórház tevékenységébe tekinthet be, hanem megismerkedhet azokkal a lehetőségekkel, melyekkel a természetben járva sérült, beteg madarakon segíthet, felismerheti az egyes életközösségeket fenyegető veszélyforrásokat és a megelőzés lehetőségeit.