A település

A több mint 600 éves palóc település a Mátra északi peremén Budapesttől mindegy 200km-re Heves megyében helyezkedik el. Közkedvelt kiránduló- és gyógyfürdőhely. A község természeti kincsekben gazdag, fekvése szemet gyönyörködtető, levegője tiszta. A kincses gyógyfürdő vize bőr- és reumatikus betegségekre kedvező hatású.
A település határában van a feltehetőleg a XI-XIII. században az Aba nemzetség által épített Kanázsvár, amely a török hódoltság idején elpusztult. A várrom a Mátraderecske – Recsk között húzódó hegyháton található. Négyzet alaprajzó megmaradt tornya még ma is büszkén emelkedik a Baláta-bércen.
Az egykor falu központjában épített, de ma már település közepén elhelyezkedő barokk római katolikus templomot 1804-ben Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelték fel.
A falu központjában az egykori régi temetőben található egy 1848-49-es szabadságharcos emlékhely, Kis János honvédőrnagy vörösmárvány síremléke. Az utóbbi 10 esztendőben több híres ember látogatott el hozzánk, akik valamilyen módon emlékeztetni próbálnak bennünket. Többek között Teller Ede a világhírű atomfizikus, Gajdusek Nobel díjas orvosprofesszor, és a Svéd Királyi Akadémia elnöke is. Mindannyian egy fát ültettek a hősök parkjában.
A település régebben termálvizéről vált híressé, a 90-es évek közepétől pedig Magyarország egyetlen szén-dioxidos gázfürdője (Mofetta) található nálunk. A Mofetta a szív. És érrendszeri betegek, magas vérnyomásban szenvedők, cukorbetegségek gyógyítására alkalmas.
A település nagy része megőrizte a palóc építészet jellegzetes formáit. A népi építészet jellegzetességei a település szerkezetében is nyomon követhetők.












Mátraderecske
Háttérben a Kanázsvár romjai láthatók..