Az Őrség települései

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igazi kontyos, búbos kemencés házikó a piciny falunak is a leges-legszélén... Folytathatnánk is a mesét, ám mi jobbat találtunk ki! Jöjjön el ki-ki, és szőjje tovább a maga meséjét! Az ódon hangulatú öreg házak, az ablakban nagyokat nyújtózkodó cirmos, a tyúkólak kevély kakasa megihletnek, s egy érdekes, régi világba csöppenünk. A múlt építészeti emlékei, a tájház őrizte paraszti bútorok, viseletek, no és a ma is élő hagyományok megigézik, elvarázsolják az erre járó vándort.

"Valami kellemes hangulatot; kultúrának és természetnek, munkának és pihenésnek a harmóniáját; derűnek és békének a jelenlétét érezzük a tájban."

Az Őrség, Vas megye dél-nyugati részén fekvő ősi határőrvidék, amely az osztrák, szlovén, magyar hármas határ közelében található. A honfoglalás óta itt élő nép a történelem során határőri megbízást látott el saját költségén és saját fegyverekkel, ezért a király kiváltságait élvezte. A hagyomány szerint, elsőként 108 család kapott itt őrállást. A régi oklevelekben szereplő családnevek még ma is megvannak. Az Őrség az ország egyetlen nagyobb tájegysége, melynek lakossága honfoglalás óta egyhelyben él. Az őrségiek nem voltak jobbágyok, saját önkormányzatuk volt. Szabadságuk egészen a XVII. század közepéig tartott, ekkor a Batthyány család erőszakkal jobbágysorba kényszerítette őket.

A történelmi Őrséghez 18 település tartozik:

• Szlovéniához csatolt községek: Őrihodos, Kapornak, Bükkalla (később Domonkosfa)
• Szalafő, Kercaszomor (Kerca és Szomoróc), Őriszentpéter, Ispánk, Nagyrákos, Kerkáskápolna, Kisrákos, Pankasz, Szatta, Szaknyér, Bajánsenye (Dávidháza, Őrbajánháza, Senyeháza, Kotormány),
• Belső-Őrség községei: Magyarszombatfa, Gödörháza, Velemér

Érdekes és egyedülálló a táj építészeti, néprajzi jellege is. Településformája szeres település: a házcsoportok dombok tetejére épültek, lazán egymástól elszórtan. A letelepedés alkalmával egy-egy szert egy család tagjai vettek birtokukba. A szerek elnevezéseiket az ott lakó családokról kapták, pl. Siskaszer- Siska család, Baksaszer-Baksa család. Az egyes dombokat, az üde, zöld réteket kisebb- nagyobb patakok szelik át. A vidéket végtelen, fenyő és bükkerdők veszik körül. A táj legértékesebb részét az Őrségi Tájvédelmi Körzet alkotja, amely 2002. március 8.-tól hivatalosan Őrségi Nemzeti Parkká alakul. A különösen védett területeken ritka növény és állatfajok élnek. pl. tőzeglápok, fekete és vörös áfonya, boróka, fekete gólya, nyest, nyuszt, különleges lepkefajok. Ez a csodálatos táj évszázadokon át az őrségi emberek megélhetését is jelentette. Az itt élők kiválóan értettek a fa megmunkálásához, a saját kezűleg készített háztartási eszközök, berendezések, bútorok, szerszámok anyaga a helyi fa volt. Ugyancsak fából készültek az őrségi boronaházak, amelyet a rozsszalmából készült zsuppal fedtek.

A hagyományos népi kismesterségek közül a gerencsérség (fazekasság) virágzott e tájon, amelynek művelését az itt lévő nagymennyiségű agyag tette lehetővé. Az őrségi emberek nem csak saját használatra, hanem megélhetésük biztosítására, más vidékek részére is készítettek edényeket. Az eredeti őrségi díszítő művészetet - mely nem csak az edényeken, hanem a különböző használati tárgyakon (szőttesek, faeszközök) is megtalálhatók - az egyszerű formák alkalmazása jellemzi. Az itt lévő silány minőségű agyagos föld elsősorban a gabonafélék termelésére volt alkalmas, ezért az őrségi konyha jellegzetes ételei nagyrészt a hajdinából, rozsból, búzából, kölesből készült egytálételek, tésztafélék. Az erdők gazdag gombavilága, a mezőkön található régi gyümölcsfajták tették változatossá a népi táplálkozást. Az Őrségben is, mint a természettel szoros kapcsolatban élő népeknél a kialakult szokások a mindennapi élethez, munkához kapcsolódtak. Ezek közül a legjellemzőbbek a tökmagköpesztés, farsangi rönkhúzás, májusfaállítás, lucázás, falusi búcsuk. A mára már feledésbe merült szokásokat az elmúlt években a hagyományokért, a múlt értékeinek védelméért tenni akaró közösségek újra felélesztették.

A természeti értékek mellett gazdag ez a vidék az épített műemlékekben is. Az erdők között megbúvó erődítményszerű Árpádkori templomok, a szoknyás haranglábak és Szalafőn, az eredeti környezetben felújított műemlék együttes megtekintését is ajánljuk az ide látogatóknak. A turisták által különösen látogatott a festői környezetben elhelyezkedő Vadása-tó (Hegyhátszentjakab) és a Hársas-tó (Máriaújfalu), amelyek kivállóan alkalmasak fürdőzésre és horgászásra.

Felsőmarác határában feltárt bronzkori leletek tanúsága szerint ősrégi lakóhely ez a település. A falu szomszédságában található a 92 hektáros Himfai parkerdő, mellette a 12 hektáros horgásztó vizét fodrozza a szél. A tó rendkívül gazdag csuka, ponty, keszeg és egyéb halfajokban.

Ispánkról azt mondják az őrségiek, hogy itt van a világ közepe, ugyanis a szomszédos falvaktól egyforma távolságra két dombra települt. A falunak évszázadokon keresztül sikerült megőriznie eredeti szerkezetét, s állnak még a falu módosabb parasztjai által a századforduló táján épített jellegzetes kódisállásos porták is.

Ivánc virágkora a Sigray család nevéhez fűződik. A család barokk stílusú kastélyát báró Sigray Károly 1740 körül építette. 1898-ban eklektikus stílusban építették át, ma szociális otthon. A kastélyt övező évszázados fákból álló gyönyörű parkban minden tavasszal virágzik a messze földön híres tulipánfa. A római katolikus templomot gróf Sigray Antal építette 1913-ban Hendrich Antal tervei szerint, aki Kós Károly zebegényi templomát tekintette mintaképnek. A templom falára azt a jelmondatot vésték: "Buzgósággal és hűséggel", melyet ma is életelvünkké tehetünk! A falu a rábai vadvizi evezősök és a bakancsos kéktúrázók kedvelt pihenőhelye.

Kercaszomor korábban két különálló faluból Kercából és Szomorócból alakult ki. 1877-es református haranglába és néhány régi szép kódisállásos portája említésre méltó. A falucska ma az őrségi lovasturizmus központja.

Kerkáskápolna a történelmi Őrség területén, a Kerka-patak völgyében található. A századforduló tornácos parasztházai közül néhány megmaradt az eredeti formájában. Ilyen épület a református imaház, ahol Sylvester János Emlékkiállítás található.

Kisrákos ősrégi szeres település. Népi mesterségek virágoztak egykoron a faluban: fonás, szövés, kosárfonás, kópic-, zsombor-, és vékakötés. A falu református temploma műemlék jellegű.

Kondorfa az egyetlen színtiszta katolikus község az Őrségben. Temploma 1840-ben épült. A zavartalan nyugalomra, az erdei, mezei sétákra vágyók paradicsoma. Kijelölt túristavonalak segítenek a tájékozódásban. A falut átszelő Lugos-patak partja páratlan szépségű, gyönyörű látványt nyújt.

Magyarszombatfa lakói közül sok család már évszázadok óta űzi a fazekas mesterséget. A házak udvarán ott az égetőkemence, a portákon pedig szívesen várják a fazekasportékák iránt érdeklődőt. A Fazekasház /Fő u. 52./ télen-nyáron várja az arra járó vendégeket.

Nagyrákos Az idelátogatók nem csak a festői szépségű faluban gyönyörködhetnek, hanem megcsodálhatják a magyar-szlovén vasuti összeköttetés műszaki bravúrjait az 1400 méteres viaduktot (völgyhidat) és Göncz Árpádné nevét viselő Zsuzsa-alagutat. Reméljük az Óriás bakancs is visszakerül hamarosan falunkba.

Őriszentpéter az "Őrség székvárosa". A tájegység központjában, öt útvonal találkozásál alakult ki a honfoglaláskori település, mely már 1270-től az Őrség székvárosa. Itt székelt a szabad harcosok élén álló, erődtemplommal rendelkező őrnagy. Ettől kezdve napjainkig központi szerepet tölt be a nagyközség az Őrségben. Dombra épült házcsoportjai, amelyeket a falu népe szernek nevez, évszázadok óta különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. Őriszentpéternek kilenc szere van. Közülük a Templomszer és a Városszer a leghíresebbek. Az előbbi árpádkori római katolikus templomáról nevezetes, melyet mély árok és kettős sánc övez. Az egykori várfalhoz a téglákat a templomdomb alatt álló, eredeti formájában helyreállított téglaégetőben égették ki. A Városszer különleges építészeti emléke a református templom, amelyet 1793-ban szenteltek fel, a tornyát azonban csak száz évvel később építették hozzá. A Művelődési Házban /Városszer 55./ Helytörténeti Gyűjtemény látható.

Pankasz neve a Pancoz /Pangracius/ Pongrác személynévből származhat. Az 1400-as évekből maradt ránk az első írásos említés. A faluban található az Őrség jelképe, az 1755-ben épült híres szoknyás harangláb. Hogy miért szoknyás? Elég egy pillantást vetnünk a torony aljának formájára. 1984-ben nyilt meg Kovács Béla tanító úr által alapított Helytörténeti gyűjtemény.

Szalafő határában ered a Zala-folyó, amit itt még Szala-pataknak hívnak. Róla kapta elnevezését is a falu, ami a víz (Szala) forrásvidékét jelzi. A Pityerszernek nevezett dombtető régi házai adnak teret a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak. Itt találkozhatunk az emeletes kástunak nevezett, az Őrségre tipikusan jellemző épülettel, amely egyszerre szolgált magtárként, éléskamraként, szerszámtárolóként és műhelyként. Láthatunk zsúpfedeles, kerített (három vagy négy oldalról zárt udvarú) házakat, mely építési mód a farkasok és a tolvajok elleni védelmet szolgálta.

Szatta egykor fontos őrfalu, ma 80 fős kistelepülés. Épületei közül védett a századforduló idején épült parasztporta a Fő út 41. szám alatt. Egyedülálló módon máig megmaradtak a régi szép ásott kerekeskutak díszes farácsozatukkal. A községben élők ápolják a hagyományokat, évente megrendezik a rönkhúzást. A falu határában többszázéves védett tölgyfák jelentenek rendkívüli természeti értéket.

Szőce neve szláv eredetű: selce=kis falu. A tájegység legkeletibb települése. A falut érintette az a középkori hadi és kereskedelmi út, az itteni nevén "Kera ut" melyen IV. Béla - a monda szerint - a tatárok elől a dalmát tengerpartra menekült. A község legértékesebb épülete az árpádkori templom, melynek védoszentje Szent András apostol. A falu természeti kincse a fokozottan védett láprét.

Velemér elragadó, XIII. századvégi, későromán-koragót temploma távol az országúttól, az erdő mellé bújva áll immár hét évszázada. 1378-ban a radkersburgi Aquila János festette ki a templombelsőt, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal. Páratlan értékű freskótöredékek találhatók az egyhajós, tornyos, sokszögű szentéllyel záródó apró templomban.

Viszák 330 lakosú kisközség. Nevének eredete a magyar "visza ág", azaz visszakanyarodó patak jelentésű szóösszetételre vezethető vissza. A török időkben lakatlanná vált a falu, majd a Rákoczi-szabadságharc után jelentek meg az első letelepedők. A település asszonykórusa nagy sikerrel szerepel hazai és külföldi fesztiválokon.

vissza

Az Őrség rövid története

Az őrséggel kapcsolatos leírások szinte kizárólag a magyarok bejövetelétől tárgyalják e vidék történetét. A korábbi időkről csak egy-egy utalás vagy nyom található az Őrségi Pedagógusok Kéziratos Helytörténeti feljegyzéseiben. Igen korai kultúrára vall, hogy Vértes Sándor, néhai őriszentpéteri jegyző 63 csiszolt kőkorszaki szerszámot gyűjtött össze a környéken.

Az ismeretlen ősi törzseket a kelták űzték el innen, és 500 évig a birtokukban tartották e vidéket. Ők ismerték fel az őrségi agyag kedvező tulajdonságait, meghonosították az edényformáló korongot. A keltákat a rómaiak követték, akik Kr. E. 34-ben létrehozták Pannónia provinciát. A rómaiak nagyobb szabású ipar alapjait próbálták lerakni, főleg agyagedények gyártásával foglalkoztak. A birodalom széthullása után a gótok, a longobárdok foglalták el ezt a helyet. A VI. századtól avarok lakták e tájat, akik a IX. század elején keresztény hitre tértek.

Kr. U. 890 körüli időkben népes telepeken éltek. A honfoglaló magyarsággal rokon nép lévén békésen behódoltak, sőt vérségileg össze is forrtak. Származásuk emlékét hely- és családneveken is fel lehet fedezni. Nagy vezérük Baján nevét őrzi pl. Bajánháza. Több őrségi faluban Baján nevű családok nevével is találkozhatunk.

A nyugati határvonalon, így az Őrség területén is székely telepesek is helyet foglaltak. A honfoglalás utáni 2-3 évszázadban a nemzetségek és családok végleg elhelyezkedtek a letelepedési helyeiken, az őrségiek is állandósultak a szolgálataikért nyert szabad birtokaikon.

Az őrségiek a honfoglalás után közvetlenül határőri megbízással kerültek mostani településükre. Maga az Őrség két részből áll: Felsőőrségből- Borostyánkőtől Németújváron át a Rába völgyéig –és Alsóőrségből- ez utóbbihoz eredetileg 18 falu tartozott, mégpedig: Zalafő=Szalafő, Eöri Zentpéter=Őriszentpéter, Ispánk, Külső Rákos=Kisrákos, Zaknier=Szaknyér, Belső Rákos= Nagy-rákos, Pankaz=Pankasz, Zatha=Szatta, Kerkás Kápolna=Kerkás-kápolna, Bajánháza, Saniaháza=Senyeháza, Dávidháza, Kotormány (ez utóbbi négy település 1950-től Bajánsenye néven egyesítve lett), Hodos, Kapornak (Ez utóbbi két település ma Szlovénia területén fekszik.), Kercza, Zomorocz=Szomoróc, Bükk-alja.

Az őrintézmény Kr. U. 955. év után keletkezett. Előbb a déli és északi határispánságban, majd a határvármegyében. Amikor a megyék megszervezése befejeződött, a népi határőrzést a területi határőrzés váltotta fel. Az őröknek két csoportja volt: őrök (speculator), és lövők (sagitarius). Az őrök az őrzést, a lövők a lovas-járőrözést végezték.

Az őrök feladata a határvédelem volt, továbbá a nyugati határ mentén a vas lelőhelyek, meg a só őrzése. Egyúttal feleltek a határ menti ló-és marhakereskedelemért is, továbbá értesítették a királyt, a határ menti eseményekről. A X.- XI. században fontos feladatot teljesítettek az ország határainak védelmében.

Az őrségiek első szabadalomlevele 1270-ből származik, II. István állította ki a magyarosdi őrtállók részére. Az őrtállók a diploma szerint nem nemesek, csak szabadállásúak. Az általános adóknak csak a felét kötelesek fizetni, jobbágyi szolgáltatásokat sem teljesítettek senkinek, még a királynak sem. A Felsőőrségben lévő őrök a sok hadjáratban való részvételük miatt nagyon megfogyatkoztak. Károly Róbert király Felsőőri Miklóst bízta meg az újjászervezés feladatával, aki 4 községben szedette össze az új őröket: Felsőőr (Oberwart), Alsóőr (Unterwart), Őrsziget (Siget), Jobbágyi (Jabing). Ez a négy falu ma is megvan Burgenlandban.

IV. László 1280-ban kelt adománylevelében megerősíti az őrségiek kiváltságait, indokul hozva fel, hogy “az őrségiek azon időktől fogva, mikor a magyarok a hazába jöttek, saját fegyverükkel és költségükön az ország nyugati határát őrzik és oltalmazzák.” Megemlíti az 59 adományt nyert családot. Több, mint 700 évvel később ugyanezeket a családneveket találjuk az Őrségben: Bata, Bita, Baksa, Baján, Benkő, Galambos, Fodor, Orbán, Dávid, Tamaskó, Keserű, Zsoldos, Zsohár, Szép, és így tovább. Az okiratból megtudjuk, hogy erre az időre már kialakultak az őrségi falvak, 1230-ban felépült az őriszentpéteri templom is, valószínűleg az I. István-i döntés eredményeként, mely minden tíz falut egy templom építésére kötelezett.

Zsigmond király idejéig (mint önálló királyi terület) az Őrség különálló tartomány volt.Zsigmond király a két Őrséget 1391-ben, illetve 1393-ban –Németújvár és tartozékai, meg Zalafő és tartozékai néven- a Sárai családnak adta örök birtoklásra. Míg a felsőőrségiek később országos nemességet harcoltak ki maguknak, az alsóőrségiek a Sárai család jobbágyságába kerültek. 1461-ben az Újlaki család kezébe került e terület. Amikor Újlaki Lőrinc örökös nélkül elhalálozott, II. Lajos király a Batthyány családnak ajándékozta az Őrséget 1524-ben. A Batthyányak nem voltak figyelemmel az őrségi lakosság nemesi jogaira, bár I. Ferdinánd és I. Lipót király azokat utólag megerősítette. Kezdetben a földesúr és az őrségiek között jó viszony volt. A Batthyány család felvette a református hitet, ugyanezt tették az őrségiek is. Bíztak a Batthyány család segítségében a török ellen, a földesúr pedig igénybe vette Csákányban, Szentpéteren és újváron az alsóőrségiek katonai szolgálatát.

A változás a török hódoltsággal vette kezdetét. 1600-tól, Nagykanizsa bevétele után a török e terület népeitől is követelt szolgáltatást. Ugyanakkor a Batthyány család a hadiszolgáltatás mellett megkövetelte az adófizetést és a robotot is. Még inkább romlott a helyzet 1630 után, amikor a Batthyányiak visszatértek a katolikus vallásra, az alsóőrségiek pedig megmaradtak protestánsnak. Az ellenreformáció templom-visszafoglalásai pedig csak növelték az elkeseredést az elszegényesedés mellett.

A török hódoltsággal nehéz idők következtek az őrségi falvak lakóira. Kanizsa várának török kézre kerülése után a basa, vagy alantasai felszólították a falvak népét uralmuk elismerésére. A töröknek történő behódolást Kanizsán foglalták írásba, és itt állapították meg a török úrnak járó szolgáltatásokat is. Miután az őrségiek behódoltak, a földesúr személye különböző török úr volt. Ahogy váltották egymást, mindegyik újabb és újabb egyezséget kötött, amikor általában felemelték a ház-és a füstadót, továbbá a különböző szolgáltatásokat, vajat, borjút, nyest-és rókabőrt, stb. Az adó behajtásánál nem vették figyelembe a lakosság csökkenését. Időnként a török szolgálatában lévő szláv eredetű martalócok szabadrablásként a falvakból nőket, férfiakat és gyermekeket hurcoltak el. Mindehhez járultak még a királyi végvárak katonáinak fosztogatásai is. A török hódoltság 1690-ben szűnt meg az Őrségben.

A XIII. század elején a Rákóczi szabadságharcban a fejedelem elismerte katonáskodásukat és felmentette őket mindenféle jobbágyi szolgáltatás alól. A Rákóczi szabadságharc után 1719-ben Batthyány Zsigmond újabb terheket rótt az őrségiekre. A XIII. század végén Pálóczi Rákóczi Horváth Ádám sietett az őrségiek segítségére a Batthyány család elleni küzdelemben. Közben a földes-úr eltiltotta őket a vadászati jog gyakorlásától is. Az őrségiek a nemesség megállapítása iránti perének előkészítésében Szép Ádám pápai ügyvéd képviselte őket. A királyhoz fordultak sérelmeik orvoslása végett. A hosszú peres eljárás végére az 1848. IX. törvény-cikkely a jobbágyság eltörlésével tett pontot.

A XIX. század második felében a fellendült mező-és erdő-gazdálkodás mellett jelentős faipar, a századforduló után a vasút képezték e térség jelentőségét.

Az Őrség viszonylagos jóléte az 1910-es évekig tart. Az őrségiek az első világháborúban több száz halottat vesztettek, és sok volt közöttük az “egyetlen fiú”. A nehéz kötött talajon az öreg gazdák egyedül nem boldogulhattak; hogy pótolják a kiesett munkaerőt, bevezették a szolgagyerek-rendszert. Ezek a gyerekek messziről, többnyire a Hegyhátról, a Muraközből vagy a Göcsejből jöttek, néhányukat az utód nélkül maradt gazdák a nevükre vettek, és a birtokot is rájuk íratták.

Az első világháború politikai következményei tovább nehezítették az őrségiek életét. Az új határok leválasztottak három falut: Kapornakot, Őrihodost és Bükkalját, lezárult az osztrák határ is, elveszett a marhák legjobb piaca, sőt általában minden piac. Az őrségi gazdáknak és asszonyoknak negyven-ötven, sőt száz kilométerre kellett elhordaniuk az áruikat.

A II. világháború kitörésének idejére az Őrség az ország legszegényebb és legelmaradottabb vidékei közé tartozott. A front közeledtével a környék hadtápterületté változott át. Itt zsúfolódtak össze az erdélyi menekültek, csak Őriszentpéterre és Szalafőre majdnem kétszázan kerültek. A menekültek régi névsorában fel-tűnt Ady Margit neve. Ady Endre unokanővére sokáig élt Őriszentpéteren, ma is akad még a faluban erdélyi származású lakos. A visszavonuló németek megsarcolták a vidéket, és felrobbantották a Kerka-hidakat. 1945-ben a Vörös Hadsereg több faluban is tábori kórházakat rendezett be, ezek ellátása az őrségi gazdákra hárult.

1948-ban történt egy kísérlet, hogy az őrségi falvakat önálló területi egységbe foglalják, Őriszentpétert járási székhellyé léptették elő, de csak néhány hónapig tartotta ezt a rangot, utána az Őrséget visszautalták Szentgotthárd és Körmend fennhatósága alá.

1949. után gyors tempóban bontakoztak ki a kulákellenes intézkedések: erőszakos társbérlő-beutalásoktól a házak átvételén át egészen a kitelepítésig.

Később az emberek látták, hogy itt a határsávban nehezebb az élet, mint az ország belsejében, sorra elhagyták a falvakat, és Budapesten vagy más városokban próbáltak szerencsét. 1949-től 1960-ig Őriszentpéter lakosságának 14,6 százalékát, Kondorfa 17,2 százalékát vesztette el.

1957-ben a kulákok visszatérhettek régi házaikba, rehabilitálták őket, de kártérítést nem kaptak. A falvakban egymás után vezették be a villanyt, 1965-ben rendbe hozták az utakat, 1968-ban feloldották az Őrségben a határsávot. 1970-ben működni kezdett az Őrség legnagyobb ipari létesítménye: az őriszentpéteri cipőgyár. 1975. január 17-én megnyílt a bajánsenyei határátkelő. 1989-re elkészült a teljes vezetékes vízhálózat. A rendszerváltozás után megkezdődött a kitelepítettek és deportáltak, továbbá a volt hadifoglyok kárpótlása. Ezen fejlődések kapcsán elmondhatjuk, hogy az Őrség mára már nem pusztuló, elnéptelenedő vidék, sőt a vidék természeti érintetlensége miatt egyre többen költöznek ide a nagyvárosok zaja elől menekülve.

vissza

Havas Márta - Bodonczi László - dr. Markovics Tibor

A legnagyobb
Az Őrség neve geobotanikai és néprajzi fogalom, amelynek határai nem mindig esnek egybe. A történelmi-néprajzi Őrség egykor tizennyolc településből állt, amelyből három ma Szlovéniához tartozik. A hazaiak száma viszont a közigazgatási összevonások révén tizenegyre csökkent.
Földrajzi-növénytani értelemben azonban az említettnél tágabb az Őrség, amely a körmendi Rába- vonaltól délnyugatra húzódó tájat foglalja magában a Vend-vidékkel, valamint a három szlovéniai településsel és a szomszédos ausztriai Felső-őrvidékkel együtt. Ezért az ország legnagyobb tájvédelmi körzetének hosszú távú megőrzése csak a határokon átnyúló együttműködés keretében oldható meg. A múlt év novemberében megalakult Őrség-Vendvidék Natúrpark a Raab-Őrség-Goricko magyar-osztrák-szlovén háromoldalú természeti park (naturpark) magyar része lett.

A kiemelkedő három
Az Őrség és a Vend-vidék az ország legnyugatibb része, amelynek éghajlatát döntően a Keleti-Alpok határozza meg, emiatt a legcsapadékosabb és legpáradúsabb térsége hazánknak. Talaja főleg agyagon és kavicson alakult ki, tehát rossz vízelvezető, néhol szinte teljesen vízzáró. Legkiemelkedőbb természeti értékei a lápok, a fenyvesek és a magashegységi fajok.
A bőséges csapadék és a vízzáró talajrétegek együttes előfordulása lápok kialakulására vezetett. Sehol másutt az országban nem képződőtt és nem maradt fenn ennyi láp, mint itt. A megszámlálhatatlan apró forrásláptól a hektárnyi úszólápig terjed a sor, s közös bennük, hogy szinte mindegyikük védett növényfajok otthona. A lápok főleg lefolyástalan mélyedésekben képződnek. Az eleinte nyílt vizű tavacskák benövényesedve fejlődnek láppá, jellemző talajt és élővilágot.alakítva ki. A területen rengeteg rétegforrás tör elő a talajból. Az egymásra települt agyag- és kavicsrétegek találkozásánál felszínre kerül a víz, s a kifolyás mentén ugyancsak apró lápok keletkeznek. A forrás körül gyakran - a hazánkban másutt oly ritka jégkorszaki reliktum növények - tőzegmohák (Sphagnum sp.) alkotnak párnákat. Ezek a jégkorszak jellemző fajai voltak, s a jég felolvadása és fokozatos visszahúzódása után szigetszerűen fennmaradtak. Ma főleg a hűvös mikroklímájú lápokban élnek, néhol úszólápot alkotva. Az elhalt tőzegmohák tömege ugyanis nem bomlik le, hanem felhalmozódva tőzeget alkot, s állandóan vastagszik. Ezen a párnán a különös nővény- és állatfajok egész sora él. Például egyik növényritkaságunk, a rovaremésztő kereklevelű harmatfű. Ez a faj a Dunántúlon már csak egy-két helyen maradt fenn, szerencsére az Őrségben még él néhány, több száz töves állomány. Az itteni lápok jellegzetes, ugyancsak ritka növénye a tőzegeper, a széles- és keskenylevelű gyapjúsás, a vidrafű, a töviskés, a szürkés és a csőrős sás, a fásszárúak közül pedig a füles fűz és a szőrös nyír.

A tajgát idézik
A bőséges csapadéknak köszönhetően valaha szinte mindent erdő borított, de még napjainkban is a terület több mint fele erdős. A magára hagyott irtásföldeket néhány év alatt meghódítják az erdeifenyő, a nyír és az éger magoncai. A lombelegyes erdeifenyvesek szintén a jégkorszak utáni hűvős időszak maradványai, amelyek hazánkban másutt nem fordulnak elő. A magyar-osztrák-szlovén hármashatár környéki megjelenésük szigetszerű, s leginkább a tajga erdeihez hasonlítanak. Emellett szól a fafajösszetételük is, amelyben szálanként fordul elő a lucfenyő, gyakoribb kísérők a kocsányos tölgy és a bibircses nyír, ritkább a havasi éger, a szőrős nyír és a füles fűz. A lágy szárú növények közül különösen a mohák adnak erre ékes bizonyítékot. De sok, másutt ritka harasztfaj is előfordul ezekben az erdeifenyvesekben: így a kapcsos, a kígyózó és a lapos korpafű, bár a két utóbbi itt sem gyakori. A borda- és a hegyi páfrány szintén erdeifenyveseink ritkásabb foltjaiban jellemző kelet-alpesi vendég.
A mészkerülő erdeifenyvesek jellemző fajai a körtikék és a fekete áfonya, amely sok helyen együtt fordul elő a vörös áfonyával. Különleges érték az avarvirág. A sekély termőrétegű helyeken tömeges a csarab. Az erdőszegélyeket tavasszal a bennszülött henye boroszlán, a nyár végén pedig a feltűnően szép fecsketárnics színesíti.
Az üde bükkösök és gyertyános-tölgyesek egzotikusan szép virága a kakasmandikó és az erdei ciklámen. A mély völgyek, patakok menti égerligetek páratlan értéke a struccpáfrány és az osztrák zergevirág.
Az Őrség pünkösd táján a legszebb. Ilyenkor látható a kosboros kaszálók, a gyapjúsásos forráslápok és a láprétek sárgaliliomtól, zergeboglártól, szibériai nősziromtól és széleslevelű ujjaskosbortól tarkálló virágszőnyege, amely egyaránt megragadja az idelátogatót és itt élőt. A szerényebb küllemű réti palástfű ritkasága miatt érdemel említést; valamennyi hazai lelőhelye itt található.
A magashegységi jellegű kaszálórétek ugyancsak különleges természeti értéket képviselnek. Ilyen helyen nem ritka a kígyónyelv, a szártalan bábakalács és a krajnai pacsirtafű (Polygala nicaensis ssp. carniolica). A hegyi kaszálókon kora tavasszal tömegével bújnak elő az első szártalan kankalinok, majd áprilisban ezeket a réteket lilára festi a tömegesen megjelenő agárkosbor. Szeptemberben is virágzik egy illatos orchidea az őszi fűzértekercs. Egyedülálló e gyepek gombavilága is, amelyet nemrég kezdtek kutatni. Több mint harminc hazánkban eddig nem ismert kalaposgomba-faj került elő. A java részük a Nyugat-Európában kipusztulófélben levő nedű- és nyirokgomba, amelyek hazánkban is védelmet igényelnek.
A kiterjedt fenyőelegyes lomberdők, fenyvesek, kaszálók, láprétek, patakvölgyek és vizes élőhelyek láncai fajgazdag állatvilágnak adnak otthont. A ritka fajok többsége a vizes élőhelyekhez vagy a fenyvesekhez kötődik.
A gerinctelen állatok közül elsősorban a lepkéket és a szitakötőket emelhetjük ki. Több olyan fajuk él az Őrségben és a Vend-vidéken, amelynek a védelmét a Berni Egyezmény is előírja. Ilyen például a vérfű- és a sötétaljú boglárka, az erdei szitakötő és az európai vörös listás kétcsíkos hegyi szitakötő, amelyek a láprétek ritka fajai.

Az alpesi gőtétől a siketfajdig
Gazdag és változatos a táj gerinces faunája is. Jellemzők a hegyvidéki elterjedésű kétéltűek: a foltos szalamandra, a sárgahasú unka és a gyepi béka. A Vend-vidéken él hazánk egyik legnagyobb alpesigőte-állománya. E gőték az apró vízállásokban, a források kifolyásainál, a kidőlt fák "krátereiben", sőt, néha a házak melletti, földbe vájt vízgyűjtő medencékben, a tókákban is otthonosan érzik magukat. Ez a nászidőszakban csodaszép színekben pompázó kétéltű címerállata is lehetne a területnek. Összesen tizenkét békafaj és mind a négy hazai farkos kétéltű egyedeivel találkozhatunk a térségben.
A tájvédelmi körzet madárvilágára az erdőlakó apró fajok jellemzők. A lucfenyvesekhez kötődik a keresztcsőrű, a sárga- és a tüzesfejű királyka - az utóbbi faj fészkelését először itt figyelték meg hazánkban. Az őrségi fenyvesekjellegzetes faja a fenyves és a búbos cinege; valamint a hegyi fakusz. Az idős bükkösök ritka, odúlakó madara a kék galamb és a kis légykapó. Az őrségi dús füvű, üde rétek rejtett fészkelője a haris, míg a patakok mentén, a kövek között a hegyi billegető, a Rába kavicsos zátonyain pedig a kis lile költ. A háborítatlan, zárt erdők legféltettebb, fokozottan védett madara a fekete gólya, de a környéken gyakran fészkel a fehér gólya is. A templomtornyokban ráakadhatunk a gyöngybaglyokra, míg az idős, odvas gyümölcsösökben a füleskuvikkal találkozhatunk. Fél évszázada a legháborítatlanabb erdőben még a siketfajd is élt, ám a zavarás és a vadászat miatt kipusztult a területről.
A Rába mentén és a tavak környékén a fokozottan védett vidra is jól érzi magát.

Kástu és kerített ház
A tájvédelmi körzet a népi építészeti hagyományok, az ősi településszerkezet és egyéb kulturális értékek hatékonyabb megőrzését is szolgálja.
Galambos, Siska, Baksa, Tamaskó, Zsohár, Gerencsér, Jakosa ... E családok, hányatott sorsú hazánkban egyedülálló módon, az Árpád-házi királyok óta élnek az Őrségben, ahová határőrzési feladatokkal telepítették őket.
Az őrségi és Vend-vidéki településekre jellemző, hogy az épületeket, házcsoportokat a dombok tetejére telepítették. A dombot borító erdő egy részének kiirtásával tisztásokat hoztak létre, ahol kialakíthatták az őrállásokat, s egyben termőföldhöz is jutottak. A dombtetőkön levő házcsoportok között erdőfoltok, mezők és rétek húzódnak. Az Őrségben egy-egy összetartozó házcsoportot szernek neveznek. A szeres településszerkezet még ma is több helyen megtalálható, így Szalafőn, Őriszentpéteren, Ispánkon, Nagyrákoson és Kisrákoson. A Vend-vidéken az egymástól távolabb elhelyezkedő porták szórvány településszerkezetet alkotnak, amelynek szép példáját látjuk Apátistvánfalván, Kétvölgyön, Felsőszölnökön és Orfaluban.
Az építőanyag egykoron fa volt, a tetőt zsúppal fedték és kontyolták. A legismertebb beépítési forma az úgynevezett "kerített ház". A múltban minden házhoz tartozott kástu is, amelyben terményeket és gazdasági eszközöket tároltak. Szalafőn, a Pityerszeren kialakított falumúzeumban ma is eredeti környezetben állnak ezek a régi épületek, így a szeres településszerkezet ősi fomájában tekinthető meg. A falumúzeumon kívül zsúptetős, boronafalú faépületeket már csak elvétve láthatunk.
A téglaépületek fejlettebb formái a húszas-harmincas években jelentek meg. A "kódisállás" néven ismert előtér az Őrség egyik építészeti jellegzetessége. A XX. század derekától az építkezési stílus eltért a hagyományoktól. Napjainkban azonban egyre több új épületen jelennek meg ismét a népi építészet elemei. A táj arculatának megőrzése érdekében fontos volna, hogy korszerű, de küllemükben hagyománytisztelő épületek épüljenek.
A népi építészet remekei közé sorolhatók a haranglábak is, amelyek az Őrség jelképévé váltak. Ezeknek az 1755-ben épült pankaszi szoknyás harangláb a legszebb példája.
A környéken több, épen maradt, Árpád-kori román és gót stílusú műemléktemplomban gyönyörködhetünk.Ilyen a XII. században épült szentgotthárdi ciszterci "magtártemplom", a XIII. századból származó őriszentpéteri és az eredeti freskóit őrző veleméri templom.

Ősi gazdálkodás
E szelíd táj nem tette lehetővé a gyors meggazdagodást, csupán a tisztes szegénységet. Az agyagos-kavicsos talajú termőföld, a sovány rétek és az ősi gyümölcsfajták különleges gazdálkodási módokat követeltek. A XX. század derekáig a kisparaszti gazdaságok voltak többségben. A múlt század végéig a szántóterületeket hazánkban egyedülállóan az ősi égetéses irtással nyerték, s az adottságok miatt szinte máig sem tértek át a nyomásos váltógazdálkodásra. A csapadékos éghajlathoz és a termőtalajhoz alkalmazkodva a szántókon a "bakhátas" művelés vált általánossá. Ennek az a lényege, hogy a felesleges csapadékvizet a bakhátak közötti barázdák vezetik el. A növénytermesztésre alkalmassá tett kiemelkedő hátak azonban csak szerény termést adnak. Sok idős erdőben ma is látható a bakhátas művelés nyoma.
A terület magánerdeire jelenleg is a kisparaszti szálaló erdőgazdálkodás jellemző. A tulajdonos, a szükségletének megfelelően szálanként termeli ki a fát, így eltérő korú, sok fafajú, mozaikos, szintezett, rendkívűl fajgazdag és értékes élővilágú erdőállományok alakulnak ki.

Jelen és jövő
A vegyszermentes, külterjes gazdálkodás a természetvédelemnek ugyanolyan érdeke, mint a helyi lakosságnak, mert ez szolgálja az értékek hosszú távú fennmaradását.
A természetvédelem feladata, hogy ezen a sűrűn lakott területen a megélhetést, a gazdálkodást, az egyre növekvő turizmust és a védelem érdekeit összhangba hozza. Ennek egyik lehetséges formája a natúpark. Helyi kezdeményezésként 1998 októberében alakult meg az Őrség-Vend-vidék Natúrpark. Az Őrség fővárosában, Őriszentpéteren még ebben az évben elkészül - a tájvédelmi körzet múlt esztendőben átadott hagyománytisztelő megjelenésű irodaépületéhez kapcsolódva - egy új központi épület. Működtetése a helyi természetvédelemre hárul. Ez a központ a természetvédelem szűkebb feladatainak ellátásán túl környezeti neveléssel, erdei iskolai programokkal, szakvezetéssel, a turizmussal kapcsolatos tájékoztatással, programok szervezésével és térségfejlesztéssel foglalkozik. A natúrpark megalakulása és szervezett, ellenőrzött működése megalapozza, elősegíti, hogy a térség majdan nemzeti parkká váljon, központi épületegyüttese pedig reményeink szerint az Őrségi Nemzeti Park központja lesz.
Zárógondolatként hadd idézzük az Őrségi Baráti Kör elnökének, Prém Jenőnek a szavait: "Hajdan volt őseink pecsétfelirata így hangzott: Őrség földje vigyázóinak pecsétje. Ezt a feliratot tekintsük üzenetnek, mert napjainkban igen csak szükség van a vigyázókra."

vissza