Berget 6 - Convoy Operations beszámoló V. rész Negyedik nap (Június 28.) A
játék utolsó reggelén kevesen
kelnek korán. A talpon lévők komótosan csomagolni
kezdenek, én sem teszek
másképp. Inkább most, mint késő
délután, fáradtan. Gyorsan elteltek a napok,
kíváncsian várom, hogyan alakul a Berget 6
végső felvonása – sokat elárul majd
a játékosok, és nem utolsósorban a
szervezők kitartásáról. Ahogy a nap
magasabbra hág, egymás után bújnak elő
gyűrött ábrázattal a sátorból a FOX-2
tagjai. A derékaljak, hátizsákok
összepakolása, és a szemét zsákokba
gyűjtése
után ismét magunkra húzzuk a harci
öltözékét és várunk… Amíg
hajnalban a lokátornál harcoltunk, a támaszpontot
csak kisebb támadások érték.
A legjelentősebb esemény egy magányos zsoldos volt,
akinek sikerült a
főhadiszállásra bejutnia, és végeznie a
teljes vezérkarral. Normális esetben
elismerés járt volna az ügyes
akcióért, ám a kivitelezést már
kevésbé
honorálták a szervezők, mivel (dobatás vagy
egyeslövés helyett)
közvetlen-közelről eresztett hosszú sorozatokat az
épületben tartózkodókba. A
túlzottan nekihevült, veszélyesen viselkedő harcost
végül kizárták a
játékból. A
mozgósítási parancs valamikor 11 óra
után érkezik. A hírszerzés szerint a
zsoldosok nukleáris robbanófejjel ellátott
rakétát készülnek kilőni a
táborunkra, ezért a teljes támaszpontot
evakuáljuk, és több száz emberrel
meglepetésszerű ellencsapást indítunk. Elsőnek a
gyalogság kerekedik fel, a
gépesített egységek pedig annyi
késedelemmel indulnak, hogy egyszerre érkezzünk
a célponthoz. Az összes teherautó és
terepjáró egyetlen nagy konvojt fog
alkotni, és az ellenség bázisára vezető
főút felől, a megbeszélt időpontban
támad. A gyalogos századok rendezett menetoszlopokban, egymás után hagyják el a bázist, a járművek zsúfolásig megtelnek emberekkel. Lelkes játékosokban szemlátomást nincs hiány. Közben időről-időre robbanások sorozatát halljuk a távolból, egyik légicsapást a másik után mérjük Konrád tábornok állásaira. Utoljára dübörgünk végig Harnösand külvárosán, majd annál a földútnál gyülekezünk, ahol hajnalban már egyszer jártunk. A NATO vezérkar szlovén tagjai, Brujo és Saint is csatlakoznak, szeretnék végre ők is kivenni részüket a küzdelemből. Az utat felfelé gyalogosan fogjuk megtenni. Már a századok vonulási rendjét szervezik, amikor hirtelen két ellenséges jármű bukkan fel a kaptató tetején.
Egy
pillanat alatt feje tetejére
áll minden. A zsoldosok kiugrálnak furgonokból,
és hanyatt-homlok a bozótosban
keresnek fedezéket, a NATO egységek pedig felbolydult
méhkasként nyomulnak be
az utat szegélyező erdőbe. Az úton előretörő rajt a
Nissan pickup-on trónoló,
szüntelenül géppuskázó viking vezeti.
Lassan haladnak felfelé, fedezékükben
legalább 8-9 ember próbál előrenyomulni. Amikor a
Nissan már kellő távolságot
megtett, hogy tűzfedezetet nyújtson, ismét
nekivágunk a tegnapi sárgödrös,
benőtt ösvénynek. A kezdeti káosz hamar
módszeres csapatmunkává alakul, a rajok
az út két oldalán, egymással
párhuzamosan mozognak. Folyamatos a
rádiózás, hogy
a baráti tüzet elkerüljük. Talán 10-15
percig tart az összecsapás. Jelentős
túlerőben vagyunk, komoly veszteségek nélkül
felszámoljuk az ellenállást. Gyors
újrarendeződés után, tempósan indulunk
tovább a
bázis felé. Amikor
elérjük a támaszpont
üresen hagyott őrposztjait, látjuk, hogy a csatának
már itt is vége. Mindenhol
vigyorgó NATO harcosok nyüzsögnek, az összes
zsoldos halott, vagy megadta
magát. Értetlenül, kissé kábultan
bámulják, ahogy a teljes haderőnk bemasírozik
a sátraik közé. Úgy tűnik, a terv
fényesen bevált. A beszámolókból
kiderül,
hogy a gyalogságunk támadása teljesen
meglepetés volt. Az őrséget és a
néhány
védőt pillanatok alatt lelőtték, a
felkészületlen rajokat, a sátrakból
előmászó
játékosokat pedig megadásra
kényszerítették. Az egyik zsoldos derűsen
meséli,
hogy éppen a tábor szélén
könnyített magán, amikor megpillantotta az erdőből
előrohanó NATO katonákat. Fegyvere híján
nem tehetett egyebet, mint nyakába
szedte a lábát… A sors fintora, hogy a zsoldosok
többször próbálkoztak hasonló
akcióval, ám végül mégis mi
jártunk sikerrel.
Drámai összecsapás híján rengeteg ember gyűlik össze a bázis kellős közepén, majd kedélyes “játékos találkozó” alakul ki a felek között. Sokan csak most futnak össze a régi bajtársakkal, ismerősökkel, mindenkinek akad valami mesélnivalója. Tomy a szlovákiai D-Force-ból élénken ecseteli Michelle-nek a németekkel kapcsolatos, nem éppen pozitív tapasztalatait… Az idilli tömegnyomort 20 perccel később egy felénk tartó, ellenséges légelhárító üteg híre töri meg. Több százan indulnak lefelé a hegyről tömött sorokban, hogy elhárítsák a fenyegetést. Az összecsapás néhány másodpercig tart, az embertömeg minden ellenállást felőröl. A NATO győzelme teljesnek tűnik a zsoldosok felett. Rendezzük
a sorainkat és
visszamegyünnk a járművekhez. A többség a NATO
támaszpont felé veszi az irányt,
mi Brujo és Saint utasítására gyalogosan az
olajmezőkhöz indulunk, ahol még valamiféle
harc folyik. Hegyen-völgyön, mocsaras erdőn, meredek
sziklás terepen át
közelítjük meg a célt, kb. 100-150 emberrel.
Hamar mindenkiről szakadni kezd a
víz a párás időben, sokan tátott
szájjal, sípolva szedik a levegőt a parancsnokok
diktálta erős tempótól. Panaszkodásra senki
sem vesztegeti az idejét,
különösen, hogy “Saw”, a Foxtrot
század parancsnoka is mellettünk biceg a
játék
első napján kificamított térdével.
Félúton megszabadulok a gore-tex
kabátomtól,
hogy csökkentsem a vízveszteséget. Átkelünk
egy hegyen, majd leereszkedünk a völgybe, ahol az olajmezők
találhatók. Ahogy
közeledünk a csata helyszínéhez, egyre
több halott zsoldos ballag el mellettünk
a bázisuk irányába. A stratégiai
fontosságú hely ismét az SRP kezére
került,
persze NATO segítséggel. Az erőink annál a
bunkernél gyülekeznek, ahol éjjel
áttörtük az úttorlaszt. Csatlakozunk
hozzájuk. Rövid
pihenő után a harc újból fellángol, amikor
zsoldosok jelennek meg, több
járművel. A támadásukat egy pickup vezeti,
tetején egy Browning M2 replika
zakatol. Azonnal megkezdődik a versenyfutás az út
jobboldalán lévő magaslatért,
ahonnan a bunker és az útkereszteződés jól
belőhető. Az elsők között vágok neki
a sziklás domboldalnak, a csapattársak
félúton megtorpannak és tüzelni kezdenek
az ellenségre. Egy vagy két emberünk medikért
kiált. Rangerrel feljutunk a
sziklatetőre, ahol már egy halott zsoldos
üldögél. Egyenesen nekivágunk az
előttünk húzódó fenyvesnek, hogy
átkaroljuk a támadókat. Én még
átküzdöm magam
nagy recsegéssel-ropogással a kusza ágakon, de
Rangert szemből, alig néhány
méterről lelövik. Megpróbálhatnám
becserkészni a lövészt, de mindketten tudjuk
hol rejtőzik a másik, és a legkisebb mozdulat is
tisztán hallható a sűrűben.
Patthelyzet. Inkább
hátrahagyom a többieknek, és egy mohalepte
vízmosásban leereszkedem az ellenség
hátába. Az út túloldalán, az
ingoványos tavak felől érkező finnek is
csatlakoznak a küzdelemhez, és gyorsan eldöntik az
összecsapás kimenetelét. Az
út mellett bukkanok ki a fák közül, nincs
már sok tennivaló. Óvatosan elindulok
a kereszteződés felé, kilőtt játékosok
és járművek között. Akire
rálőnék, az
vagy megadja magát, vagy épp a narancsvörös
kendőjét rángatja elő. Mostmár
tényleg teljesnek tűnik a győzelem a zsoldosok felett. Az ellenség felszámolása után kb. 150-en gyülekeznek a bunkernél. A játékosok kezdenek kicsit kiereszteni, lassan, de biztosan bomlásnak indul a hadrend és a fegyelem. A „népünnepélynek” egy orvlövész vet véget, ahogy a fotózkodó, videózó, teherautókat támasztó, felszabadultan beszélgető tömegbe lő. A válasz egyszerre impresszív és komikus: legalább százan kapnak kapára-kaszára, hogy levadásszák a magányos támadót. Soktucat fegyvercső lendül a feltételezett rejtekhely irányába, és a filmbe illő BB-zuhany szabályosan lebontja az erdőt. Persze a dörzsölt lesipuskás már rég árkon-bokron túl jár...
Talán
fél óra veszteglés után a hadvezetés
hírét veszi annak, hogy az SRP erők a
Specksta-magaslaton egy másik rakétát
állítottak fel, és éppen az
indításra
készülődnek. Haladéktalanul elrendelik a magaslat
megtámadását, a kilövést meg
kell akadályozni! Gyalogosan vágunk neki a lokátor
felé vezető kaptatónak, ma
már másodjára. Az SRP őrök először
értetlenül szemlélik az események
ilyetén
fordulatát, majd az acélsorompónál
riadót fújnak. Az ENSZ éppen időben érkezik
a helyszínre, és megpróbálja
megakadályozni az elkerülhetetlent. Parancsnokuk
egyenesen a szembenálló felek közé
masírozik az embereivel, amikor hirtelen
kitör a lövöldözés. Testőrei azonnal egy
terepjáró mögé rángatják,
és
viszonozzák a tüzet. Hiába, az SRP sosem rajongott
az ENSZ erőkért. Én éppen a
csatát, a finneket fotózom, amikor lefújják
a játékot. A rakétát kilőtték!
Vége. Visszatérünk
az útkereszteződéshez, ahol úgy döntünk,
hogy utolsónak hagyjuk el a terepet.
Frik egymás után szállítja vissza
teherautóval a csapatokat a bázisra, amíg mi
beszélgetéssel, anekdotázással
ütjük el az időt. Valamikor 17 óra körül
jutunk
a sátrunkhoz, és egy órával később
már búcsúzkodunk. Hosszú lesz az út
hazafelé… Összegzés,
értékelés Ez volt az első Berget rendezvényem, és összességében a mérleg - a tavalyi kritikákat és más nemzetközi játékokat számításba véve - pozitív. A veterán Berget látogatók is a megfelelő irányba fejlődésként könyvelték el az eseményt. A csapatunk kiváló volt, szlovén barátaim most sem okoztak csalódást. A terep megejtően szép és változatos erdei környezet, jobbat el sem tudnék képzelni. Nagy szerencsénk volt az időjárással is. A 25 országból érkezett, játék atmoszférát megteremtő, szívvel-lélekkel (szerep)játszó, feladataikat komolyan vevő csapatokkal és vezetőikkel sem volt gond. A tisztességes, sportszerű játékkal kapcsolatban alig láttam problémát – a néhány kivételre pedig felesleges szót vesztegetni. A szervezők javarészét megvalósították annak, amit ígértek: tekintélyes méretű konvojokat, nagylétszámú egységeket mozgattak szervezett formában a pályán. Dícséretes, hogy a stáb időt fordított arra, hogy szúrópróbaszerűen 300+ résztvevő fegyverét megkronózzák játék közben, és az alkohol-tilalom betartását is ellenőrizték. Az utolsó nap sem fulladt ki teljesen a játék, várakozáson felül teljesített. A csomagként feladott fegyvereimet kifogástalanul kezelték a svédek, visszafelé is úgy érkezett meg minden, ahogy ígérték. Ejtsünk
szót a negatívumokról. A kronózási
procedúra a
belépésnél a legnevetségesebb volt, amit
valaha láttam. Különösen zavaró volt,
hogy a táborokban rengeteg játékos, időről-időre
levette a védőszemüveget,
annak dacára, hogy a helyszínek folyamatosan
támadhatók voltak. Ugyancsak
negatívum volt a bevetések alacsony száma
és relatíve rövid időtartama, ami
éles kontrasztban állt a gyakori, akár 3-5
órás várakozással, semmittevéssel. A
résztvevők frusztrációját fokozta, hogy a
pályán történő fontosabb eseményekről
többnyire csak pletykák, illetve a későbbi
beszámolók alapján értesültünk. A
térkép botrányosan rossz minőségű volt,
gyakorlatilag egy fénymásolt
műholdfelvétel, bármiféle
használható jelölés nélkül. A
legkellemetlenebb élmények két dologhoz
kapcsolódtak.
Az egyik a pályára tévedő civilek magas
száma és a miattuk lefújt bevetések
voltak. Ami a szabados svéd törvények előnye, az
egyben a hátránya is volt - az
utakat nem állt jogában a szervezőknek lezárni. A
másik súlyos gond a kellő
tapasztalattal nem rendelkező, fegyelmezetlenül viselkedő, nagy
játékokra
éretlen csapatokkal, és a hozzájuk
kapcsolódó botrányokkal volt. Voltak akik a
higiéniai körülményeket, a csordulásig
megtelt mobilvécéket, az összetákolt
tábori
zuhanyzót sérelmezték. Aki
a föntiek elolvasása után még mindig
olthatatlan
vágyat érez, hogy belevágjon a következő
Bergetbe, nem árt, ha kalkulál azzal,
hogy a szervezők nem fogják minden
óhaját-sóhaját lesni, sőt, az alapvető
szolgáltatásokon kívül
egyáltalán nem fognak tőrődni azzal, hogy jól
érezze
magát. Egyetlen játékos lesz a rengetegből, senkit
sem fog érdekelni, ha elromlott
a fegyvere, fáj a lába, kevesebb gyaloglásra
gondolt, nem akar 4-5 órát
gubbasztani őrségben, 8-10 órát bolyongani az
erdőben, vagy több daliás csatát várt
volna el az eseménytől. Ahogy
a Berget-veteránok jól összefoglalták:
„sem a
szervezők, sem a többi résztvevő nem teheti
élvezetessé, szórakoztatóvá
számodra
a játékot, hanem csak és kizárólag
saját magad”. Senki sem fogja ezüst
tálcán
eléd tenni a játékot, elszórakoztatni
téged. Természetes, hogy a fontosabb
feladatokat nem rád, hanem a már többször
bizonyított csapatokra fogják bízni. Ekkora
szabású rendezvénynél a legnagyobb hiba,
amit elkövethetsz, hogy túl sokat vársz
tőle, és hogy a ráköltött összeggel
arányos lesz az élvezeti értéke. Akkor
garantált lesz a csalódás. Mivel
a beszámoló részei között számos
kérdést kaptam a költségekről, ejtsünk
szót erről
is. A nevezési díj 50 és 100 Euró
között mozog, a fapados repülőjegy ára 100 EUR
körüli. Aki túl későn foglal, ennek akár
kétszeresét is fizetheti. A fegyverek
ki- és hazaszállítási költsége,
3 napos földi DHL szállítással meghaladta a
200
Eurót (18kg súlyú, biztosított
küldemény). Ha hónapokkal korábban,
„lassú”
postával adjuk fel a küldeményt,
spórolhatunk. Az autóbérlés kb. 200
Eurótól
kezdődik, olcsóbb alternatívaként
választhatjuk a belföldi repülőjáratot
(Stockholm-Sundsvall),
és utána a tömegközlekedés valamilyen
formáját. Kalkulálnunk kell azzal, hogy a
játék előtt és után egy-egy
éjszakát el kell töltenünk valahol.
Harnösand tengerparti
üdülőváros, bőven akadnak olcsóbb kempingek,
bungalók a város 10km sugarú
körzetében. Az egyéb kiadásokra
számoljunk kb. 100 Euróval (plusz tankolás, ha
autóval megyünk), illetve azzal, hogy sok helyen csak
svéd koronát fogadnak el.
Aki saját autóval akar kiutazni, annak a német
fegyvertörvények miatt Lengyelország
és Gdansknál átkelés javasolt. A feljebb részletezett negatívumok dacára, azt hiszem jövőre is ott leszek a Bergeten. Voltak olyan pillanatai a játéknak, amire évek múlva is emlékezni fogok, és az airsoftot ezekért a pillanatokért műveljük... VÉGE Trasher |