2009. június 24-27 között hetedszerre is lebonyolításra került Svédországban a világ legnagyobb airsoft játéka. A helyszín (Harnösand) és a résztvevők száma (1000-1300 fő) nagyjából azonos volt a tavalyival. Idén ismét szlovén barátaimmal vágtam bele a kalandba, ezúttal azonban honfitársam, Max (Delta Team) is velem tartott… Akik most hallanak először a Bergetről, ajánlom előbb a 2008-as beszámolót átolvasásra.

Háttérsztori

A Berget 7 továbbra is „Liburániában”, egy polgárháború dúlta, képzeletbeli kisállamban játszódik. A tavalyi események hatására az ország teljes anarchiába süllyedt. A néhai Konrád tábornok zsoldoshadserege két táborra szakadt, egyiket Yuri Orlov, a fegyverkereskedő oligarcha vezeti. Legádázabb riválisa, Milo Simic drogbáró, a tábornok régi pénztárosa, aki saját termesztésű, olcsó heroinnal árasztja el Európát. A Liburánia felemelkedéséért harcoló Szeparatista Reformpárt (SRP), az egymással marakodó zsoldosok és az imperialista NATO kiűzésén ügyködik.

A fegyveres konfliktusok árnyékában mindhárom főszereplő (Orlov, Milo, SRP) politikai karrierről dédelget álmokat. Erőfeszítéseik Bashir City-ben, Liburánia velejéig romlott városában összpontosulnak, ahol éppen választásokra készülnek. A tét nem kevesebb, mint az ország irányításának és a NATO-erők támogatásának elenyerése. A két legesélyesebb jelölt - Yuri Orlov és a város SRP-barát polgármestere - intenzív kampányt folytat a szavazók megnyerésére…

Szabályok

A szabályok túlnyomó többsége nem változott. A medikelési lehetőséget egyetlen alkalomra csökkentették, azaz a második sérülésnél a játékosnak visszaállóra kell mennie. Idén úgynevezett Stratégiai Pontokat (SP) is bevezettek, melyek elfoglalás után visszaállóhelyként működnek, és egyéb kedvezményeket is biztosítanak.

A játék elején mindenki néhány „Berget Dollárt” kap kézhez, melyet élelmiszerre, szerencsejátékra, taxira, prostituáltakra, zsoldosok felbérlésére, vagy csinosabb summa összeharácsolásával akár harckocsi vásárlására is fordíthat. Pénzszerzésre számos lehetőség adódik a játék során, legyen az tisztességes munka, információval-, drogokkal-, emberekkel kufárkodás, elesettek kifosztása, vagy akár a Bashir City Bank kirablása.

Akiket inkább a szerepjáték (LARP) és a politikai intrikálás érdekel, azok a pálya közepén felhúzott Bashir Cityben (6-7db deszkaépület) találják meg a számításukat. A rendre speciális szabályok és saját rendőrség ügyel (pl. késelés nem engedélyezett, fegyvereket a bejáratnál elkobozzák, ha nem vagyunk elég ügyesek).

A tavalyi indicensek miatt (több jármű szélvédőjének belövése) a szervezők az összes nem szokványos BB (alu, acél, üveg, stb) használatát megtiltották, különös tekintettel a Bioval BBB-MAX áttetsző, üvegkeménységű lövedékeire. A járművek közé ezúttal a „harci helikopter” is bekerült, melyről fedélzeti fegyverekkel vagy pirotechnikával hajtható végre légicsapás. A nagy távolságból elrendelt tüzérségi támadások, bombázásokhoz először le kell olvasni a kiszemelt objektum mellé kitűzött számkódot, majd eljuttatni a szervezőknek, akik pirotechnikával szimulálják a helyszínen a támadást. Aki többre kíváncsi, a Berget honlapján megtalál mindent.


Első nap (június 24.)

A játék első napján már a sátrunkban ér minket a reggel. Kellemetlenül meleg van, a toldozott-foldozott vásznakon itt-ott keskeny fénypászmákban áttűz a nap. Kintről a tábor zaja, orosz-angol-cseh-németnyelvű fecsegés furcsa egyvelege, generátorok kerregése szűrődik be. A sátor ajtaján járművek kavarta, folytogató porfellegek csapnak át időről-időre. Eső régóta nem esett, csontszáraz a talaj.

Előző nap valahogy semmi sem jött össze. A korábban DHL-el feladott fegyvereinkről indulás előtt kiderült, hogy rejtélyes oknál fogva Nagy-Britanniában kötöttek ki, majd onnan indultak jókora késéssel és kerülővel a helyes célállomás felé. Bécsben találkoztunk az AKS és KAD szlovén csapat tagjaival, hogy együtt repüljünk Stockholmba. A repülőút kétszer annyi ideig tartott, a tervezett végállomás helyett először Malmöben szálltunk le, mert a gépet valószínűleg elfelejtették megtankolni. A reptéren az autóbérlő cég vett hülyére minket, két furgonért fizettünk, helyette kombi szedánt és egy családi egyterűt sóztak ránk. Tíz ember és csomagjaik bepaszírozásához egy fakír ügyességére volt szükség. Szerencsére Max igazi profinak bizonyult pakolásban. Az utolsó, koporsónyi ülőhelyet, fenyegető poggyászhalmok között sikerült kialakítani, ahol az önként jelentkezők felváltva kínozhatták magukat. Az 5-6 órás autóút közben szembesültünk a svédek új „hobbijával”, a forgalmas országutak estébe nyúló aszfaltozásával, melyet félórás vagy annál is hosszabb útlezárások tettek emlékezetessé…

Szóval, másnap reggel van, és a szervezők által felhúzott, 12 személyes katonai sátorban ébredünk. Zsúfoltság, csomagok szerteszét, a derékaljakat, hálózsákokat egyre vastagodó porréteg lepi be. A felszerelésünk sehol. Yuri Orlov zsoldosainak táborában vagyunk, a durván 3x3 km-es játékterület keleti peremén. Haderőnk kb. 350 főre tehető, ami négy századra, és századonként 3-4 szakaszra oszlik. A sereget svédek, norvégok, szlovákok, szlovének, svájciak, németek, lettek, észtek, belgák, franciák, hollandok, dánok, csehek, és jelentős számban oroszok alkotják. Politikai vezetőnk természetesen Mr. Orlov (Whiskey, a szlovák Omega Black csapat oszlopos tagja, a „Mashtoor Oilfields” főszervezője). A katonai szárnyat Lynx irányítja (az orosz kontingens vezetője, Kalinyingrádból). Mi az első század második szakasza vagyunk, Bravo 2 hívójellel.

Egyéb tennivaló híján első dolgunk, hogy Max és én alaposan körbejárjuk a tábort, ami egy mesterséges dombokkal tarkított, 400x100m széles tisztáson terül el. Keleti irányból hosszan elnyúló sziklahát, északról mocsárvidék és meredek domboldal, délről és nyugatról pedig erdő határolja a bázisunkat. Nyugatra tőlünk magasodik a tavaly megismert lokátorhegy, a „Specksta”, mely a környék legmagasabb pontja. Előnye, hogy ellenségeink nagyobb erőt csak a hegy megkerülésével juttathatnak el hozzánk, másfelől viszont egyetlen megfigyelő is elegendő odafent, hogy minden mozgásunkat figyelemmel követhessék. A bázisra egyetlen bejárat vezet, ami járművekkel is használható, ezt egy acélsorompó választja el a Specksta tövében kanyargó aszfaltúttól. A komfortot kb. 8-9db ácsolt vagy mobil mellékhelyiség, ingyenes mosakodó- és ívóvíz növeli. Vízből végig bőséggel van, hatalmas munkagépek cserélgetik szaporán az 1000 literes tartályokat.

 

Itt a csomag, hol a csomag?

Mivel a játék este tízkor kezdődik, mindenkinek bőven marad ideje berendezkedni, a felszerelését összeállítani. Élelmiszerek beszerzése, és némi terepszemle után a szlovének a tengerpartot választják. Mi Maxxel a nap jelentős részét a DHL-Sweden és a szervezők zaklatásával, illetve vicces történetek szövögetésével töltjük, hogy a felszerelésünk hol-kinél fog kikötni, illetve hány nappal a játék után érkezik meg. Közben igyekszem a fontosabb koordinátákat, útkereszteződéseket a GPS-ben eltárolni, hogy később a lehető legkevesebbet kódorogjunk. A regisztrációt néhány perc alatt lebonyolítjuk az Offzone-ban. Egy csuklópántot, emlékpólót, néhány Berget dollárt, és a tavalyinál sokkal használhatóbb térképet kapunk, melynek hátulján a legfontosabb tudnivalókat is felsorolják.

Szerencsére a szervezők segítőkészségében most sem kell csalódnunk. A sokadik telefon után, kora délutánra kiszabadítják a még mindig 50km-re, Sundsvallban veszteglő csomagunkat, és a helyszínre szállítják. Nagy a megkönnyebbülés, kezdődhet a kipakolás és kronózás. A procedúra nem sokat fejlődött, a Madbull készülékek most sincsenek a helyzet magaslatán, de legalább kettőt használnak egyszerre. A méréseket felírják, és nem nekünk kell papírfecnik formájában megőrizni. Minden stimmel, csak Maxnek kell kicsit szerelnie a makrancoskodó M249-cén. Mivel a tengerparton pihenő szlovéneket nem tudjuk elérni egy gyors fuvar végett, magunkra aggatjuk a kb. 30 kilónyi fegyvert, tárat, egyebeket, és visszaballagunk 2.5km-re lévő bázisra. Hétágra süt a nap, felhőnek nyoma sincs az égen, és a helybelieket a legkevésbé sem érdeklik a furcsa idegenek. A legendásan toleráns Svédországban vagyunk, és ez már a sokadik Berget a környéken.

Mivel idén „keleti-blokkhoz” tartozó zsoldosokat játszunk, ezért az öltözéket és fegyverzetet is ehhez igyekeztünk igazítani. Részemről Gorka-S és Noch-91M egyenruhát, Pioneer M23 mellényt, Eberlestock fegyverhordó hátizsákot, Kalash AKS-74 és AKS-74U (360-370fps, mindkettő nyílt irányzékkal), 8db tárat, 4db rúdakksit, és az előre megbeszélt frekvenciákra programozott rádiót viszek magammal. A rövidebb puska a hátizsákomban fog utazni tartaléknak, a 3 literes Camelbakkel együtt. Max egy Tyen-2 egyenruha, könnyű Webtex mellény, AKS-74U (4db tárral) és egy A+K M249 mellett tette le a voksot, melyhez előrelátóan 2db rakaszt, 12.000 BB-t, és tartalék-alkatrészeket is hozott. (A szlovén AKS csapat Gorka-3, Partisan, ill. valami ritka yugoszláv egyenruhát visel, a KAD/ASPO a szlovén „Ameba” öltözéket.)

Orosz egzotikumok

A felszerelés hosszas rendezgetése után nincs más dolgunk, mint az árnyékba húzódva figyelni a táborban pezsgő életet. Autók és quad-ok hajtanak folyamatosan ki-be, kellemetlen porfelhőt kavarva még a legalacsonyabb sebességnél is. A legszórakoztatóbb látvány az oroszok készülődése, pontosabban a hölgyeké, akik meglepő módon szép számmal érkeztek a játékra. Megcsodálhatjuk az órákig tartó fésülködés, sminkelés, majd a harctéri öltözködés fortélyait. A flitteres gumiszandállal, ezüstszínű cipellővel, fekete lakkbőr retiküllel kombinált kopott gyakorlót még sokáig emlegetni fogjuk. A „divatdiktátori” címet azonban mégsem a lányok, hanem a szlávosan baltaarcú, „Démon” (oroszosan Dgyémjon) névre hallgató férfiú érdemli ki, aki lépést sem tesz terepszínű sapkája nélkül, melyről 60-70 centi hosszúságú rókafarok fityeg alá. Hamisítatlan prémvadász fíling, talán túl sok Karl May regényt olvashatott…

Amíg a nyugati országok fiainál a „gucci gear” hódít (nevetségesen drága és jobbára haszontalan taktikai holmik viselése), addig az oroszok rendkívül menőnek, „szpecnazosnak” tartják a ragasztószalaggal összetákolt fegyvereket, és a gumiszalaggal farra erősített, négyszegletű polifoam párnát. Télen, hosszú órákig a földön üldögélve roppant hasznos ez a kiegészítő, ám most a legvadabb svéd nyár kellős közepén vagyunk, 25 fokban. Az érthető, hogy az orosz harcos legyen mindenre felkészült, és inkább túl-, mint alulöltözött. Azt már nehezen dekódolom, miért kell patyolatfehér bőrrel, derékig meztelenre vetkőzni, és néhány óra alatt pecsenyére égni az igen erős napsütésben (természetesen az említett fenékmelegítő rendületlen viselése közben!). El sem kezdődik a küzdelem, de estére máris megvannak az első „sérültek”, akik borogatással a vállukon sóhajtoznak a víztartályok mellett… Hiába no, az oroszok oroszok.

Naplementéig kevés dolog történik, leszámítva egy önjáró Shilka és egy T-72 makett érkezését. Lassan összecsődítik a tábort, parancsnokunk Lynx, és egy pópaként funkcionáló, nagyszakállú orosz légideszantos veterán beszédet intéz a néphez. Felvonjuk a zsoldosok lobogóját, majd a pravoszláv egyház áldásában részesülünk, amiből néhányan vallási- vagy egyéb megfontolásból nem kérnek. Lynx csendesen, hidegvérű diplomata módjára beszél, első pillantásra akár jó vezetőnek is tűnhetne, azonban pár hónappal korábban (a cseh „Borderwar” játékon) jópáran szembesültünk azzal, hogy „érdekesen” értelmezi a szabályokat. Részletekbe nem mennék bele - röviden a lényeg, ahogy valaki összefoglalta: „jobb ha a bázisunkon ül, mintha ellenünk játszik”…

Game on!

Start előtt háromnegyed órával Deki és Brujo eligazításra hívja össze a csapatot. Csatlakozik hozzánk a szlovén ASPO további 4-5 tagja, akik saját kocsival hajtottak keresztül Európán. A sátrak között állunk, nagy a nyüzsgés, mindenhol nyakig beöltözött játékosok gyülekeznek, toporognak, igazgatják egymáson a felszerelést. A nap hevét a hűvös félhomály veszi át, és a már ismerős, kellemes feszültség vibrál a levegőben. Rajunkat két részre osztjuk, az egyik Brujo vezetésével civil ruhába bújik, zöld-fehérre cseréli a vörös karszalagot és megpróbál bejutni az erősen őrzött Bashir Citybe. A másik, felfegyverzett csoport kíséretet biztosít nekik, aztán a város felett megfigyelő pozíciót vesz fel, és szükség esetén segít a menekülésben.

Max és én a 10-12 fős fegyveres egységgel tartunk. Ő a raj géppuskása, én pedig az egyik medik a kettőből. Mindketten résztvettünk néhány hónappal korábban egy csehországi Berget-gyakorlójátékon, a szerepek pedig még korábban eldőltek. Kevéssel tíz óra után, csendben elhagyjuk a bázist, hogy észak felől kerüljük meg a Specksta-magaslatot. Borzongató érzés újra ezt a vadregényes tájat tapodni a sok hasonló őrülttel együtt. Tavaly nyoma sem volt szúnyogoknak, idén viszont bőven akad a vérszívókból.

Egy széles erdei ösvényen óvakodunk előre a hegy tövében, amikor Pogi, a felderítőnk, ellenséges járőrt vagy ellenőrzőpontot jelez. Előre engedjük a mögöttünk haladó másik rajt, nem a mi dolgunk megoldani ezt a problémát. Elkerüljük a veszélyforrást, óvatosan átkelünk egy földúton, aztán a Bashir Cityre néző Himmelsberg felé vesszük az irányt. Közben összeakadunk a 4. század embereivel, akiket a cseh Mike vezet (Borderwar és Abkhazia szervezője). Először vannak itt, kissé eltévedtek. Pogi GPS-el útba igazítja őket, elköszönünk.

Álruhás egységünk sikeresen bejut a városba, és jelenti, hogy az őrséget nagyszámú NATO katona erősíti. Továbbhaladunk a magaslat felé, amikor Pogi ismét veszélyt jelez előttünk. Gyors tanácskozás után visszavonulunk, majd az ösvény kétoldalán lesállásokat veszünk fel. Én jó 50 méterre keresek rejtekhelyet, felcsapom a Gorka csuklyáját és a földre hasalok. Max valahol tőlem jobbra bújik el. Ha kitör a harc, csak akkor fogok lőni, ha feltétlen szükséges, a sérültek ellátása fontosabb. Körülbelül 5 perc telik el mozdulatlanul, csak a szúnyogriasztón méltatlankodó rovarok dünnyögése hallatszik. Aztán a várthoz képest az ellenkező irányból sötét alakok jelennek meg. Akkor sem mozdulok, amikor tőlem 15 méterre bukkan fel egyikőjük. Nem tudom azonosítani, túl sötét van a fák árnyékában. Hirtelen figyelmeztető kiáltás, majd lövések hallatszanak. Némi zűrzavar után csendes szitkozódás mindkét oldalon – megint az eltévedt cseh rajjal akadtunk össze… Annak dacára lelőtték Dekit, hogy nyíltan a karszalagját mutatta és integetett nekik. Ostoba hiba. Sűrűn elnézést kérnek, illetve némileg meglepődnek, amikor tőlük néhány méterre tápászkodunk fel.

Jelzek a többieknek, hogy hozzák a sebesültet, illetve biztosítsanak, amíg ellátom. Stopperrel mérem a medikelési időt. Dekinek nem maradt több dobása, a következő sérülésnél vége. Csak csóválja a fejét. Ismét elköszönünk a kódorgóktól, és az ellenség felé küldjük őket. Negyedórával később a fent vagyunk a magaslaton, lassan, sűrűn megtorpanva jutunk egyre közelebb Bashir Cityhez. Amikor már hallótávolságon belül vagyunk, laza körkörös védelembe állunk fel, és várunk. Néhány arra kószáló civilt leszámítva hosszabb idő telik el eseménytelenül. A mohalepte sziklák és az elszáradt fenyőfák között láthatatlanok vagyunk a félhomályban, amíg nem mozgunk. Brujo-ék jelzik, hogy minden rendben megy odalent a városban.

La Terminatore

Egyszerre lövöldözés és ordibálás veri fel tőlünk nyugatra a skandináv éjszakát. Nocsak, a csehek megtalálták az ellenséget? A harc hosszú percek után sem akar csitulni, sőt, egyre közelebb sodródik. Felfejlődünk a ricsaj irányába, majd tovább várakozunk. Hátul maradok fedezetnek, így nem látom mi történik. Talán elmennek mellettünk. De mégsem, valaki riadót fúj, amire válaszul tüzet nyitnak a mieink. Odaát nagy a meglepetés a ribillióból ítélve. Jókora NATO erővel akadtunk össze, és hevesebb csata bontakozik ki, mint amire számítottunk. Hiába vágunk rendet közöttük, csak nyomulnak tovább előre. Jelez az első sebesült, máris indulok feléje, de a mellette harcolók annyira erős tüzet kapnak közvetlenül jobbról, hogy nem fogok odajutni. Már ennyire a nyakunkon vannak a jobbszárnyon? Ejnye, ennek rossz vége lesz.

Mivel a balszárnyon nem látok sérültet, egy hosszúkás, fenyőfák fedte sziklahorpadás fedezékében a lövések irányába indulok. A megfelelőnek ítélt távolságban, tüzelésre kész fegyverrel óvatosan felkapaszkodok a peremen. Két guggoló alakot pillanatok meg kb. 30-40 méterre, ahogy a mieinkkel tűzpárbajt vívnak. A félhomályban többször ellenőrzöm, hogy az AKS-74 nyílt irányzéka jól van-e rendezve, majd leszedem mindkettőt. Mozgás mögöttük! Odapörkölök, aztán lebukok. Már kopognak is fölöttem a fenyőgallyakon a bizonytalan válaszlövések. Nem tudják pontosan hol vagyok, szóval ellesznek egy darabig nélkülem is. Futás vissza a csapathoz. 2-3 narancssárga kendőt látok, de az M249 hosszú sorozatait hallgatva Max még mindig harcol. Pucolnunk kéne!

Megint a sebesültekhez igyekszem, de most balról kapok közvetlen tüzet. Valaki int, hogy ne erőltessem a dolgot, már túl közel vannak. Akkor futás vissza jobbra, hogy épp időben kapjam puskavégre a horpadás fölött, nyíltan közeledő következő ellenséget. Tárcsere, gyerünk tovább! Pár lépés után felbukkan előttem az egyik játékfelügyelő, UV-sárga mellényben, mögüle pedig magányos NATO harcos iparkodik elő. Felkiált és megtorpan, amikor egy rövid sorozattal eltalálom. Most kellene áttörni itt a jobboldalon, aztán hátbatámadni a brancsot, de medikként nem tehetem meg. Ismét vissza a többiekhez, hátha... A sziklamélyedés peremén túl egy fejet-vállat látok felbukkanni, és a hozzá tartozó puskát. Kék karszalag, nem rám figyel. Nincs más cél, fejbelövöm kb. 20 méterről. Felordít, majd letérdel. Ennek annyi.

Indulnék az egyik sebesülttért, amikor lövések kopognak a hátamon. Vége, elő a találatjelző kendőt. Amikor megfordulok, látom, hogy ugyanaz a fickó lőtt le, akivel előbb végeztem. Olasz vegetato ruha, talján trikolór felvarróval. Ejha, ez aztán gyors medikelés volt! (…Ekkor még nem tudom, hogy a NATO Lima századát boldogító, „La Terminatore”-nak csúfolt olaszokkal futottam össze, akiket hamarosan a saját bajtársaik is csak „cheating bastards” vagy „italian speedballers” néven emlegetnek. Idén ők lesznek a Berget fekete bárányai.)

Lassan mindenki elesik, és a visszaálló felé ballagva kiderül, hogy legalább 40 fővel akasztottunk bajszot. Javaslom Dekinek, hogy legközelebb inkább oldjunk kereket. Arra hivatkozik, hogy nincsenek eléggé összeszokva a KAD és ASPO játékosokkal. A fenéket, a szlovéneket én sosem láttam visszavonulni!

Revans

Hajnali három után vesszük újra nyakunkba az erdőt, és egy Stratégiai Pontot célzunk meg (Bunker Hill), mely a Specksta tövében, fontos útkereszteződésnél fekszik. Tavaly errefelé vívtuk az utolsó nagy összecsapást. Tempósan haladunk délre, hegynek felfelé az Offzone-ból. Recsegnek a gallyak, páran beszélgetnek a rajból, amíg rájuk nem szól valaki. Félórás gyaloglás után kényelmesebb és csendesebb ösvényre váltunk. Épp egy füves tisztáson vezetne át az utunk, amikor a felderítőnk jelez valamit. Deki gyorsan csatlakozik hozzá, majd hamarosan azzal a hírrel tér vissza, hogy tekintélyes NATO erő tart felénk, valószínűleg hazafelé igyekeznek. Ha pihenni akarnak, előbb dolgozzanak meg érte!

Varázsütésre kiürül az ösvény, szélesre húzzuk az arcvonalat, és mindenki fedezéket keres a rajtaütéshez. Az ellenség velünk szemben fog felbukkanni. Én balszélre veszem be magam, átkelek az ösvény mellett futó patakocskán. A túlparton áthatolhatatlan, sűrű bozótos erdősáv húzódik. Ha bárki erről akar minket oldalba kapni, vagy a mederben előrenyomulni, hallani fogom őket. A patak másik oldalán, talán 15-20 méterre Cube rejtőzik, velem egyvonalban. Egy dombocska mögé kuporodok le, és hallgatom a közeledő, fennhangú beszélgetést. Valamilyen skandináv nyelv lehet.

Hirtelen elszabadul a pokol, vad kerepelésbe kezdenek a fegyvereink. Nem látok semmit, de a dühös, meglepett kiáltások magukért beszélnek. Deki ordítva buzdítja a szlovéneket folyamatos tüzelésre. Előttünk „HIT! HIT! HIT!” kiáltások harsannak kórusban, és legalább 3-4-en üvöltenek norvég vagy svéd parancsszavakat. Na most aztán felébredtek! Szilárdan tartjuk magunkat, egyelőre senki sem kiált medikért. A csatazaj egy-két percre alábbhagy, aztán ismét magasba csap. Valaki rohamot vezényel, egy rakás ember csörtet előre üvöltve. Még több tüzeléssel válaszolunk. Elbuknak. Újabb roham, még több tűz. Olyan az egész, mintha rádió hangjátékot hallgatnék.

Neszezésre figyelek fel a bozótoson túlról. Jönnek! Csigalassúsággal fordulok a zaj irányába, de a sűrűben nagyon keveset látni. Közben a patakmeder felől is recsegés hallatszik. Próbálok mindkét irányba egyszerre figyelni. Megriasszam őket? Rájuk lőjjek? Jó ideig fel tudnám tartóztatni őket, bár fogalmam sincs, hogy a mederben lopakodók mennyire járnak közel. Inkább kivárok, jó a rejtekhelyem. Mindenesetre rádión többször jelzem a veszélyt, hamarosan a hátunkban vannak. Óvatosan feltérdelek, és bozótosan keresztül követem a fegyver csövével azt a féltucat embert, akik lassan elérik mögöttem a természetes akadály végét. Jól mozognak, mindössze annyi hibát vétenek, hogy túl közel vannak egymáshoz. Lassan, zajtalanul kilépnek a bozótos és a patak közötti tiszta sávba. Tipikusan az a helyzet, amikor már halottak, csak ők még nem tudnak róla. Három azonnal találatot kap, a negyedik menekülni próbál, de hátbalövöm. Egy átjutott. Talán kettő másik visszahúzódott. Lehasalok, és teli tárat halászok elő a mellényből. Ismét jelentek rádión. A kilőtt emberek még mindig nem látják honnan kapták a lövéseket.

A patakmeder felől, kisebb szünetekkel újra kezdődik a mocorgás, arrafelé fordulok, de erősen párásodni kezd a védőszemüvegem. Lehajtott fejjel, tenyérrel legyezve próbálom eltüntetni a kondenzációt a lencsékről. Amikor felpillantok, előttem alig 4-5 méterre fiatal NATO harcos emelkedik ki az aljnövényzetből. Megáll bennem az ütő: hogy a fenébe került ilyen közel?! Szerencsére a túlpartot fürkészi. Ha felém pillant, azonnal ki fog szúrni. Nagyon-nagyon lassan emelem rá a puskát, és megcélzom a mellkasát. De várjunk csak, mögötte is mozog valaki! Hirtelen megszólal Cube FAMAS-a a túloldalról, és leszedi mindkettőt… A srác akkor sem vesz észre, amikor narancssárga kendővel a fején, csalódottan távozik. Halottak, nincs már medikelési lehetőségük.

Óvatosan jelzem a pozíciómat Cube-nak, nehogy lelőjjön. Összevigyorgunk. A lövöldözés kicsit gyérül a tisztás felől, aztán jön a hihetetlen parancs: elszakadás! Gyorsan faképnél hagyjuk az ellenséget, és már több száz méterre járunk, amikor mögöttünk újra kezdődik a harc. Egy szikla tetején megállunk pihenni, és kajánul nevetve hallgatjuk, amikor a rájönnek, hogy már jó ideje egymást lövik… A többiek beszámolója alapján megint sokkal nagyobb erővel akadtunk össze, legalább 50 emberrel. Szerencsénk volt, ha óvatlanabbak vagyunk, és nem nekünk kedvez a terep, ismét mi lettünk volna a hunyók. Deki elmeséli, hogy 6-8 fős rajok próbálkoztak nyílt rohamozással, gyerekjáték volt lelövöldözni őket. Összesen egyetlen sebesültünk volt, azt a másik medik ellátta.

Hajnali fürdő

Némi tájékozódás után tovább indulunk a bunker felé. Nyugatról kerüljük meg Bashir City-t, közben több földutat keresztezünk. A hosszú gyaloglás alatt, amikor egy mocsaras erdőrészen vágunk keresztül, ugyanúgy járok, mint tavaly Fryk. Az egyik átkelőnél rosszul lépek, és előbb térdig, aztán hónaljig szakadok bele a zöld mohaszőnyeg rejtette sárgödörbe. Olyan gyorsan történik az egész, és mászok ki magamtól, hogy meglepődni sincs idő. A többiek aggódva kérdezgetik, hogy minden rendben van-e. Azon kívül, hogy legalább derékig teljesen átáztam, minden OK. Szólok, hogy otthon adját át Fryknek, alaposan megdöntöttem a rekordját.

Átnézem a felszerelést. Áldom az elővigyázatosságomat, hogy minden okmányt és a mellényben rejtőző GPS-t is vízhatlan zacskóban tartom (eredetileg az izzadtság távoltartására). A puskának meg sem kottyant a kaland. A rádiót nem érte víz, a fényképezőgép és telefon megúszta egy kisebb fürdővel, de működnek. Csak az egyik bakancs miatt kell kétszer megállnom, hogy a talpbetétet és a zoknit kifacsarjam. Víztől cuppogó lábbelivel, sziklákon mászkálni a hűvös svéd éjszalában nagyon egészségtelen lehet. Mivel folyamatosan mozgunk, egyáltalában nem fázok, és eszem ágában sincs feladni, inkább jókat kuncogok az egészen. A hosszú meneteléstől a Gorka és a bakancs külseje is száradni kezd.

Talán egy órával később megközelítjük az útkereszteződést, ahol a Stratégiai Pont található. Deki egy claymore aknára bukkan, amin hatástalanítás után cetlit hagy hátra, vicces üzenettel. Az út közvetlen közelében vagyunk, de inkább jókora vargabetűt teszünk, és a tavak felől közelítünk. Két irányból fejlődünk fel a célra, majd bevesszük. Sehol senki, üresek az állások. A bunker tetején felhúzzuk a saját zászlónkat, aztán némileg csalódottan hazafelé vesszük az irányt. Ezt a pontot Milo zsoldosainak kéne foggal-körömmel tartania.

Újabb jókora séta után, hajnali hat körül érkezünk a táborba. Senkit sem kell noszogatni, hogy nyugovóra térjen. Én előbb még kiteregetem vagy szárazra törlöm az átnedvesedett felszerelést. A napfény már ilyenkor is annyira erős, hogy egyetlen óra alatt megszárítja a cuccok javarészét. Saint remek tippjének köszönhetően, a bakancs is rohamosan szárad. Hét óra körül bújok a hálózsákba, tudván, hogy a hőség legkésőbb kilenckor felébreszt.

Folyt. köv.

Trasher
Scorpions Airsoft Team