Kezdőlap
Tanoda


 

Fel

 

 

TANODA

CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

SZÁTOK

KOSSUTH U.

 

A szátoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat nagy fába vágta a fejszét.

Pályázott a HEPOP 2. 1. 4. –es programra, amelynek lényege egy TANODA létesítése és működtetése a településen.

A tanoda programját májusban indították, ez az újszerű kezdeményezés hivatott majd összefogni a település fiatalságát. Elsősorban azokat, akik általános és középiskolába járnak.

Ez a segítő intézmény többfunkciós lesz.

A tanodai tanárok korrepetálnak is, de a hangsúly az egyéni képességek kiaknázásán van, alapkompetenciákat , önismeretet fejlesztenek, hozzájárulnak a szabad idő hasznos eltöltéséhez.

A tanuláson kívül kirándulások, táborozások, mozi- színházlátogatások szerepelnek a programban.

Főiskolás fiatalok többször jönnek majd Szátokra. Ők a távlati célok megvalósításához mutatnak mintát azzal, hogy bemutatják életútjukat, és a jövőképet segítenek erősíteni.

Konzorciumi partnereik ebben a programban:

  • - Amrita Egyesület Pécs
  • - Demokratikus Roma Egyesület Tiszapüspöki
  • - Óvoda és Általános Iskola Integrációs Bázisintézmény Tereske

 

 

 

Szátok, 2005 06 30.

Bogdán Pál

    C K Ö

    Szátok

Utolsó módosítás:  2006. augusztus 06.