vissza kezdőlap előre
Drog
A filózófiai és tudományos megközelítés és helyzetelemzés helyett, amit nem várok el, és nem követelek meg magamtól, engedje meg az olvasó, hogy más tollával ékeskedjek /Drogenciklopédia/, és a  kiollózott információk mellé hozzáragasszam a magam és környezetem észrevételeit, panaszait. 
Az alkoholfüggõség és a kábítószer-fogyasztás kísérlet egy kerek, konfliktusmentes, barátságos világ utáni vágy kielégítésére.
Az együtt élés a csillagokkal, a mezõ virágaival, a Nappal, a széllel, az embertársainkkal csodálatos dolog. Ezt érezni, látni és élni kell. Nem szabad belefáradni, megtörni, kiégni a mindennapok keserveibe, gyötrelmeibe. Harcolni kell minden nap az igénytelenséggel, a testi, lelki nyomorúsággal, a megoldandó problémákkal szemben.
Az embernek emberi érzései legyenek, tiszta, szép gondolatai, cselekedetei, emberi álmai, vágyai. Mindez elérhetõ? Ugyanúgy elérhetõ, mint a céltalanság, a kishitûség, az igénytelenség, a feladatok megoldásának halogatása.
Mindez rajtad múlik. Választhatsz, melyik útra lépsz. Saját sorsod, a jövõd magad formálhatod. Vagy te csinálod, vagy megteszi helyetted más. Lehetsz bárki és lehetsz bármi.
Hiába minden intelem, szó, törõdés, aggódás, példamutatás, szigor, törvényi szabályozás, ha te nem akarod a jó viszonyt a csillagokkal, a széllel, a szeretteiddel, önmagaddal szemben, ez csak elérhetetlen álom marad. Akkor változol majd, ha te is akarod, és abba az irányba, amit te választasz. Ne csapd be önmagad! Légy igényes az élettel,  embertársaiddal és önmagaddal szemben!
Drog, igénytelenség - józan ész, teljesítmény
A szabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek korlátok, hanem azt, hogy választhatsz a korlátok közt.  Az állandó megmérettetés, számadás, számonkérés felemelõ és egyben nagyon megalázó is lehet. Talán már túlzottan igénybe vagyunk véve, a mai élet többet követel tõlünk, mint amit adni tudunk, és adni akarunk? 
Mi a jó, és mi a nem jó? Melyik fiókba mit teszek, és a fiókot hova kell tennem? És még sok ezer kérdés, felelet, állítás, kinyilatkoztatás közt sodródik az ember, ha akar, és ha hagyja magát. 
Közben észrevétlenül felkel a Nap, lélegzik a természet, mozog a Világ. Nem kell hozzá az ember eszement gondolatai, panaszai. A Világ minden pillanatában történik valami. Ezek a pillanatok eseménydúsak, következetesek. Nem talán, nem majd, és nem miért ilyen. Az élet a történések sorozata, amivel a legcsodálatosabb dolog együtt élni.
A természetnek szerencséje van, nincsenek emberi tulajdonságai, kétségei, gyötrelmei. Mert ha lennének, átkozottul rosszul is érezhetné magát, és elõbb vagy utóbb talán õ is kipróbálná az élet helyett a sehovase vezetõ pótéletet, a drogot. 
Az alkoholista és a kábítószer-fogyasztó konfliktusmentes, kerek világra vágyik. Célja önmagában még nem volna hibás, ha azt nem a konfliktusok és problémák elkerülésével akarná elérni. A pszichoaktív szer fogyasztója nem hajlandó tudatosan belemenni az élet konfliktusosságába, és azt munka árán feloldani. Átlép konfliktusai és problémái felett, a pohárral, a droggal a kezében egy kerek világgal ámítja magát. A szerfüggõ többnyire emberi közelséget is keres. Az alkohol és a drog a közelség egyfajta karikatúráját teremti meg, amennyiben leépíti a korlátokat, a gátlásokat, elmossa a társadalmi különbségeket, gyors barátkozást tesz lehetõvé, amelybõl azonban hiányzik a mélység és a felelõsség. Az alkoholfüggõség és a kábítószer-fogyasztás kísérlet egy kerek, konfliktusmentes, barátságos világ utáni vágy kielégítésére. Ami ennek az ideálnak még útjában áll, azt le kell öblíteni, azt el kell kábítózni. 
A kényszeres alkohol- és kábítószer fogyasztó azt érzi, hogy az alkohol, illetve a drog által keltett állapot megszabadítja attól, ami gyötri, és azt nyújtja neki, ami hiányzik számára. A kényszeresen függõ önmaga értetlenségétõl szenved, érzelmi, indulati feszültséget vagy hiányérzést úgy akar megszüntetni, hogy valójában annak csak kellemetlen érzetét ne kelljen átélnie. Elmegy a realitás mellett, csak “együtt él” a jelennel. Arra törekszik, hogy a pillanatot tegye örömtelien örökkévalóvá. “Itt nincs múlt és nincs jövõ. Az idõ csendben pihen” (Solms,1985).
A szerfüggõk általában sokáig nem fogadnak el segítséget, hosszú idõn keresztül tagadják, hogy komolyabb probléma lenne a szerfogyasztásukkal, nincs betegségtudatuk 
A függõségben szenvedõ nem azt csinálja, amit akar, hanem azt, amit nem akar. Ahhoz ragaszkodik, ami káros, ami az életét tönkreteszi.
A drog nem a te barátod
vissza kezdőlap előre
A "SOMOGY, TOLNA, BARANYA, BALATON, BUDAPEST KÉPEI és INFORMÁCIÓK"CD lemez 
bruttó 2.000 Ft + postaköltségért megrendelhetõ. Az érdeklõdõk részére kérésre bemutató lemezt küldünk.